MTI

Interaktív ügyfélszolgálat indult Budaörsön

Telefonon, illetve interneten akár munkaidőn túl is intézhetik ügyeiket mostantól a budaörsiek, az interaktív ügyfélszolgálat kialakítására több mint 47 millió forintot fordított a város uniós forrásból - közölte az önkormányzat.

Nagy Ildikó Emese a projekt előzményeiről elmondta, hogy egy 2012-es vizsgálat egyértelművé tette: a budaörsiek kényelmét nagymértékben szolgálná a telefonos ügyféltájékoztatás kiépítése, valamint a hivatali időn túli ügyintézés lehetősége. Ezt az igényt figyelembe véve nyújtott be pályázatot tavaly januárban az önkormányzat az ügyfélszolgálat korszerűsítésére.

Az elnyert támogatásból az eltelt idő alatt 12 embert - 7 operátort és 5 távmunkást - képeztek ki a feladatra, egyebek mellett a munkájuk alapját képező szoftver használatára. Az operátorok a hivatalban fogadják a hívásokat munkanapokon reggel 7 és 8 óra között, valamint kedden, szerdán és csütörtökön délután 4 és 7 óra között. Az általános tájékoztatáson kívül segítenek az egyes ügyek előkészítésében (például dokumentumokat, adatlapokat küldenek az ügyfeleknek), és akár csetelni is lehet velük. Videótelefonon az általuk mutatott képernyők, ügyintézési útvonalak is láthatók, de sms-ben is lehet kérdezni tőlük - mondta a sajtóreferens.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • halgatyó #1
    Jól hangzó kezdeményezés, meglátjuk, hogy válik be. Ha az ország valamennyi hivatala bevezetne hasonlót, és CSÖKKENTENÉK A PAPÍRSZÜKSÉGLETET, az jelentős időpocsékolástól, közlekedési szenvedéstől, bosszankodástól, megaláztatástól kímélné meg a békés és dolgos lakosságot.
    Nem is feltétlenül reggel 7-től este 8-ig, elég lenne reggel 8-tól délután 5-ig, már az is sokszorosára növelné a disznóhivatalok elérhetőségi idejét, és nem lenne az, ami mostanság, hogy odamegyek valamelyik disznófejű hivatalba mondjuk szerdán délelőtt 10-kor, és ki van írva, hogy nyitvatartás csütörtök délután.... a hivatalnokok alighanem gyakran csuklanak.

    Másik (talán még nagyobb) probléma, amit meg kellene oldani, az a papírkodás vagy hogy nevezzem.
    Elvileg van valami törvény (vagy csak tervezték?) , hogy az az adat, ami az egyik hivatalban megvan, azt a másik hivatal nem kérheti az állampolgár futkároztatásával, hanem a megfelelő hivataltól közvetlenül kell lekérnie. (megjegyzem, hogy ezzel a hamis igazolások gyártását is el lehet lehetetleníteni)

    EZZEL SZEMBEN semmi sem változott az ügyfelek basztatása ugyanúgy folyik, mint régen. Egy példa: a tulajdoni lap.
    Aki a lakását kiadja bérletbe külföldi diáknak, attól a bevándorlási hivatal minden évben tulajdoni lapot kér. Ez 6000 Ft plusz több órás utánajárkálás. Előfordult már olyan is, hogy ugyanabba a lakásba bejelentkező 2 diáktól KÜLÖN-KÜLÖN kérték ugyanannak a lakásnak a tulajdoni lapját, két egymást követő napon.
    Ehhez már vaskos pofa kell.
    A tulajdoni lapot a neten is meg lehet nézni, csak úgy "NEM HITELES". Vajon MIÉRT? MIÉRT? MIÉRT?
    És a többi hivatal sem különb, ez csak egy kiragadott példa. FUTKÁROZTATJÁK az ügyfelet, röhögve, élvezkedve. Hadd fogyjon az a benzin, szívjon a hülye, ha már megszületett....

    Ezeket a problémákat nem lehet önkormányzati szinten megoldani, csak kizárólag ORSZÁGOS HATÁSKÖRBEN.
    Megjegyzem, hogy a rongy szemét eu ballibernyálas söpredék vezetésének ezzel kellene foglalkoznia, nem az uborka görbületével, az akácfa (és ezzel az akácméz) betiltásával, az országok megtaposásával, DEMOKRATIKUSAN MEGVÁLASZTOTT palametjük által hozott törvények felülbírálatával, sajtóban mocskolásával, stb.)