MTI

2015-től lesz kötelező az elektronikus kapcsolattartás a pereknél

Csak 2015 júliusától lenne kötelező a polgári perekben elektronikusan benyújtani a keresetleveleket, okiratokat a vállalkozásoknak és a jogi képviselőknek, ha elfogadják az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának erről szóló, szerdán benyújtott módosító indítványát.

A javaslatot az egyes igazságügyi, jogállási és belügyi tárgyú törvények módosításához terjesztették be. A polgári perrendtartás hatályos szabályai szerint polgári perben 2014. július 1-jétől kellene a vállalkozásnak, vagy a jogi képviselővel eljáró félnek a keresetlevelet, továbbá minden egyéb beadványát, okirati bizonyítékát kizárólag elektronikusan benyújtania a bírósághoz. Ezt a határidőt javasolja módosítani az alkotmányügyi bizottság 2015. július 1-jére. Az indoklás szerint polgári perben idén január 1-jétől van lehetőség a törvényszék elsőfokú hatáskörébe tartozó perekben az elektronikus kapcsolattartásra. Ezzel a bíróság a cégeljárás mellett a polgári per területén is egyre több tapasztalatot szerez az elektronikus kommunikációval, ügyvitellel kapcsolatban, ez pedig alapvető feltétele annak, hogy az elektronikus út kötelezővé tételével ugrásszerűen megemelkedő ügyeket zökkenőmentesen tudja fogadni és kezelni. Ezért kezdeményezi a bizottság a határidő módosítását.

Ugyancsak ettől a dátumtól válna kötelezővé az elektronikus kommunikáció a szakértővel, valamint a bíróságok egymás közötti és a közigazgatási szervekkel, illetve más hatóságokkal történő elektronikus kapcsolattartása is. A bizottsági módosító javaslat a civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról szóló, valamint a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló törvényt is módosítja. A cél ebben az esetben is az, hogy a kérelmezők számára csak azt követően váljon kötelezővé, illetve bizonyos körben lehetővé az elektronikus út igénybevétele, hogy arra a bíróság maradéktalanul felkészült.

A civil szervezetekkel összefüggő szabályok is kiegészülnek. E szerint 2014. december 31-éig a bíróság a közhasznú szervezet letétbe helyezett beszámolóját a letétbe helyezést követő hatvan napon belül megvizsgálja. Ha azt állapítja meg, hogy nem állnak fent a közhasznúvá minősítés feltételei, határoz a szervezet közhasznú minősítésének megszüntetéséről. Az alkotmányügyi bizottság kezdeményezte azt is: a bíró öt helyett három évente legyen köteles igazolni a munkáltatójának, hogy részt vett a tevékenysége gyakorlásához szükséges, kötelező továbbképzésen.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!