Berta Sándor

Ingyenesek lettek a Skype csoportos video­beszélgetései

A Microsoft szolgáltatása az új funkcióval a Google Hangouts példáját követi.

A Skype elsősorban annak köszönhette a gyorsan jött népszerűségét, hogy ingyenes program. A két Skype-felhasználó közötti internetes telefonbeszélgetés mindig ingyenes volt, éppúgy, mint a két résztvevős videotelefon-beszélgetések. Ugyanakkor a csoportos konferenciahívásokra 2011 eleje óta már csak egy bizonyos díj fizetése ellenében volt lehetőség. Nem csoda, hogy ezen a területen a konkurens Google Hangouts megelőzte a Microsoft szolgáltatását.

A Skype fejlesztőcsapata blogbejegyzésében most bejelentette, hogy immár a csoportos videobeszélgetések is ingyenesek lettek. Philip Snalune, a Skype illetékes menedzsere hangsúlyozta: az új ingyenes funkció azonnal elérhető a Windows, a Mac OS X és az Xbox One platformokon, a jövőben pedig a Metro, a Windows Phone, az Android és az iOS esetében is hozzáférhető lesz. Az üzletember ugyanakkor konkrét időpontot nem közölt.


Snalune nem volt hajlandó elárulni, hogy a döntés hátterében voltak-e gazdasági okok, és nem derült ki az sem, hogy a Skype jelenleg mekkora forgalmat bonyolít és pontosan hányan használják. Nem válaszolt arra a kérdésre, hogy a lépés összefüggésbe hozható-e a Google Hangouts szolgáltatással és csak annyit mondott: az emberek egyre inkább vágytak erre a funkcióra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!