Berta Sándor

Javítana a környezet­védelmi imázsán az Apple

A kaliforniai cég úgy döntött, hogy lehetővé teszi termékei ingyenes újrahasznosítását.

A lépés az Apple minden készülékét érinti, beleértve az iPhone és az iPad modelleket, a számítógépeket és a többi eszközt. Emellett a társaság az összes adatközpontját is megújuló energia segítségével működtetné, azért, hogy javítson a termékek környezetvédelmi megítélésén és az internetes ajánlatain. Mindezt az Apple az ügyhöz kapcsolódó új honlapján jelentette be.

Eddig az óriáscég 420 márkaboltjában utalványok ellenében lehetett beváltani a jó állapotban lévő iPhone és iPod készülékeket. A jövőben viszont nem lesz szükség utalványokra, hanem minden márkaüzletben ingyen lehet majd visszacseréltetni az összes modellt. Ez közel sem egyszerű feladat, hiszen globális viszonylatban hatalmas termékmennyiségről van szó. Az Apple az elmúlt hét évben több mint egymilliárd iPhone-t, iPodot, iPadet és Mac számítógépet adott el.

A társaságot a múltban sokszor támadták amiatt, mert az akkumulátorai nem cserélhetőek és a különböző eszközei élettartama is rövid. Lisa Jackson, az Apple környezetvédelmi kezdeményesekért felelős alelnöke kijelentette: a társaság használni akarja az innovációs erejét és a szakértelmét, azért, hogy a bolygót biztonságosabbá tegye és javítson a környezetvédelmen.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!