Berta Sándor

2013-ban 1,5 millió dol­lárt fizetett a hibák fel­de­rí­téséért a Facebook

A közösségi portál egyre nagyobb figyelmet fordít a felhasználóktól érkező hibajelzések jutalmazására.

A Facebookon megjelent adatok alapján a platformmal kapcsolatban tavaly 14 763 hibát jeleztek az emberek, ezt 246-tal több a 2012-es mennyiségnél. A cég 687 esetben díjazta a biztonsági vagy egyéb jelzéseket legalább 500 dollárral, a teljes kifizetett összeg így elérte a 1,5 millió dollárt. Minderről Collin Greene, a biztonságért felelős fejlesztő számolt be blogbejegyzésében.

A közösségi oldal 2011-ben indította el a biztonsági hiányosságok felderítését jutalmazó programját. Az irányelveiben ugyanakkor nem szerepel, hogy mennyi lehet a legmagasabb díj, csupán az, hogy a minimális összeg 500 dollár. Ezt azonban csak akkor fizetik ki, ha a Facebook megerősíti, hogy a hiba valóban létezik. A megítélt pénz függ többek között a biztonsági hiányosság súlyosságától és a megtaláló "kreativitástól". Hibánként kizárólag egyetlen jutalom fizethető ki és ezt az kaphatja meg, aki először küldte el az információt a fejlesztőknek.

Greene rámutatott, hogy a legtöbb hiányosság nem a fő területeket, vagyis nem magát a közösségi hálózatot vagy az alkalmazásokat érintette, hanem a felvásárolt szolgáltatásokat, és az elismert hibáknak csak a 6 százaléka kapott súlyos minősítést. A közel 15 000 bejegyzés mindegyikét megvizsgálta egy biztonsági szakember. A legtöbbről kiderült, hogy nem valódi problémát takart, ennek ellenére minden esetet úgy kezeltek, mintha súlyos dologra hívta volna fel a figyelmet. Ez az eljárás biztosítja azt, hogy egyetlen fontos probléma sem kerüli el a figyelmet. A súlyos hiányosságokat egyébként átlagosan 6 óra alatt javították ki.

A Facebook statikus elemzéseket és automatizálási eszközöket egyaránt használ annak megakadályozására, hogy a fejlesztőknek egy már felfedezett hibával ne kelljen újra foglalkozniuk. A 1,5 millió dolláron összesen 330 biztonsági kutató osztozott, akik átlagosan 2204 dollárt kaptak. A legtöbb jelzés (38 százalék) Oroszországból érkezett, ezekért átlagosan 3961 dollárt fizettek ki. Az egyesült államokbeli segítők 92 hibára hívták fel a figyelmet, a jutalmuk átlagosan 2272 dollár volt. A Top5-be bekerült még India, Brazília és Nagy-Britannia is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!