Gyurkity Péter

Drónokkal szolgáltatna internetet a Facebook

A közösségi portál új felvásárlásra készül, ezúttal egy drónokat fejlesztő céget szereznének meg.

Nemrég olvashattunk arról, hogy a Facebook hatalmas összegért felvásárolta a Whatsapp azonnali üzenetküldő szolgáltatást, így a jövőben ők folytatják annak fejlesztését. Most egy újabb céget szereznének meg, ám ez már szorosabban kapcsolódik a szegényebb társadalmakat az internet világába bekapcsolni szándékozó tervhez.

Friss értesülések szerint ugyanis a közösségi oldal a Titan Aerospacenevű amerikai vállalatot vásárolná fel, méghozzá alig 60 millió dollárért - ez élesen szemben áll az előbb említett szolgáltatás 19 milliárdos árával, bár ez utóbbi szinte minden szakértő szerint alaposan a reális összeg felett van. Az új potenciális szerzemény elsődleges érdeme, hogy olyan drónokat állítottak elő, amelyek több éven át nagy magasságban üzemelhetnek, ezeket minden feltöltés nélkül használhatnák, így akár internetszolgáltatás biztosítására is alkalmasak lennének, elsősorban természetesen azon régiókban ahol még nem is nagyon hallottak a világháló létezéséről.


Itt jön be a képbe a Mark Zuckerberg által korábban elindított Internet.org kezdeményezés, amely mintegy 5 milliárd szegény, a hagyományos opciókat nélkülözni kényszerülő ember online jelenlétét valósítaná, vagy legalábbis könnyítené meg. A Titan által kifejlesztett Solara 60 típusú drónokból - összesen mintegy 11 ezer példányból - hatalmas hálózatot hoznának létre, ezek 20 kilométerrel a tenger felszíne felett lebegve, napenergiára támaszkodva biztosítanának állandó elérést (nyilván nem elsőosztályút, de a semminél ez is sokkal jobb). Mivel a cég egyelőre a finanszírozási feladatokkal van elfoglalva, érdeklődnek az ajánlat iránt, nem is tagadják, hogy megtörtént az első megkeresés.

Érdemes megjegyezni, hogy a Google - a Fiber névre hallgató, gigabites elérést biztosító projektje mellett - nagy hélium légballonokkal kísérletezik, ezek a Project Loon keretében egyelőre 50 vállalkozó kedvű tesztelőnek biztosítanak internetet. A szegényebb embertömegek bekapcsolásától nyilván egyik cég sem remél rövid távú anyagi hasznot, ám ők előre tekintenek, azt remélve, hogy belátható időn belül a vékonyabb pénztárcával rendelkező új csatlakozók is megkezdik az online költekezést.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • SupraMKIII #4
    Szerintem a google megoldása életszerűbb, olcsóbb, és stabilabb elérést tesz lehetővé.

    Megjegyzem, ahol az internetről még nem is hallottak, ott sokkal nagyobb gond az internet használatára alkalmas eszköz megléte, mint maga az internet elérés...

    Másik probléma, hogy milyen eszközzel használható a hálózat? 20km-es magasságból a wifi szabvánnyal lenne azért gond, ha meg direkt ezért fejlesztenek ki egy aránylag kis darabszámú eszközt, akkor az drága lesz...
  • Vol Jin #3
    "Ennél nagyobb ökörséget én még életemben nem hallottam."

    Ezt mintha már hallottam volna tőled.

    Nekem rólad az a székely bácsi jut eszembe a viccből, aki a következő beszélgetésben vett részt az unokjával.
    Azt mondja az unoka:
    - Amikor fennt vagyok a legelőn a kecskékkel alkalomadtán meghágok egy-egy kecskét, de ilyenkor alig várom, hogy haza mehessek, és kinyalhassam az asszony pináját.

    Mire a székely bácsi:
    - Ilyet fiam, én a pinát ki nem nyalom.
  • ZsL #2
    Mi vele a problémád?
  • goldmember #1
    Ennél nagyobb ökörséget én még életemben nem hallottam.