Berta Sándor

Véget ért a Ceglia kontra Facebook ügy

A 2010 közepe óta húzódó ügy a közösségi oldal győzelmével zárult, a bíró szerint a férfi egy hamisitott szerződésre hivatkozik.

Paul D. Ceglia webdizájner-tűzifaárus még 2010 júliusában nyújtotta be a keresetét, amelyben a Facebook 84 százalékos tulajdonrészét követelte korábbi szerződésekre hivatkozva. Állítása szerint Zuckerberg webdizájneri munkák elvégzésével bízta meg a The Face Book (The Page Book) számára, amiért 1000 dollárt és a szolgáltatás tulajdonrészének 50 százalékát ajánlotta fel a fiatalembernek. 2011 októberére már a harmadik ügyvéd adta vissza a megbízatást, ez előrevetítette, hogy Ceglia nem számíthat sikerre. Nos, ez be is következett.

Richard J. Arcara illetékes kerületi bíró - ugyanis helyt adva a Facebook keresetének - elutasította a férfi beadványát. Arcara ezzel Leslie G. Foschio buffalói szövetségi bíró tavalyi ajánlását követte. Foschio akkor közölte: egyértelmű bizonyítékok vannak arra vonatkozóan, hogy az az állítólagos 2003-as szerződés, amire Ceglia a beadványát alapozta, egy "nemrég létrehozott hamisítvány". Foschio az Arcarának eljuttatott 155 oldalas dokumentumban leírta azt is, hogy a férfi érvei "értelmetlen ellentmondásokból" állnak, amelyek azt bizonyítják, hogy a szerződések és az azokhoz tartozó e-mailek mögött csalási szándék húzódik meg.

Az igazságügyi írásszakértői vizsgálat megállapította, hogy a szerződés hamis első oldalához csatolták a szerződő felek aláírását tartalmazó második lapot. Továbbá a bűnügyi technikusok nem találták meg a Ceglia által csatolt e-maileket Zuckerberg postaládájában. A Facebook ügyvédjei az üggyel kapcsolatban csupán annyit írtak a beadványukban: "az egész vád csalás és hazugság".

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • SupraMKIII #1
    Én ugyan nem szeretem a facebookot (mielőtt még azzal jönne valaki), de ez nagyon gáz! Az ilyen jellegű perek kezdenek elsokasodni - el kellene gondolkozni azon, hogy büntethetőek legyenek azok, akik nyilvánvalóan hamis indokkal/csalási szándékkal indítanak eljárást!

    Rögtön lecsökkenne az ilyen perek/hírek száma...