Berta Sándor

Kevés pénzből kell csodát tenni a gyerek­falvakban

A nemzetközi SOS-gyerekfalu hálózat számítógépes feladatai változatosak, megoldásukhoz nagy leleményességre van szükség. A hálózathoz a világ 133 országában több mint 1500 létesítmény tartozik.

Thomas Rubatscher, a Nemzetközi SOS Gyermekfalu mozgalom IT-vezetője elmondta, hogy rendkívül sok feladattal kell megbirkózniuk, hiszen a kulturális különbségek mellett az eltérő felszereltség is problémákat jelent. Minden nemzeti irodában és a hozzájuk tartozó más létesítményekben (óvodák, általános iskolák, kórházak, képzési helyek stb.) biztosítaniuk kell a munkához szükséges számítógépes rendszereket. Mindezt a nagy cégek informatikai költségvetésének töredékéből kell megoldaniuk.

A szervezet csupán a büdzséje 2, maximum 2,5 százalékát fordítja ilyen jellegű kiadásokra. Ugyanez az arány a vállalatoknál általában 4-5 százalék. Takarékoskodniuk kell, mert nincs elegendő pénzük, de ezzel megtanultak együtt élni. Néha improvizálniuk kell, így például Ázsiában gyakran internetkávézókat vonnak be a munkájukba. Az utazási költségeket videokonferenciák segítségével csökkentették le, ráadásul így még a környezetet is kevésbé károsítják. Spórolnak a sávszélességen is, ami kihat az irodák közötti kommunikáció kép- és a hangminőségére, továbbá a legegyszerűbb programokat használják. Sok fejlődő országban az infrastruktúra annyira rossz, hogy megtanultak türelmesnek lenni és elfogadni a helyzetet.

A szakember közölte: bár nem tudnak kiemelkedő fizetéseket adni a munkatársaiknak, ennek ellenére számos tehetség számára vonzó az általuk kínált munka. A fizetések átlagosak, a munka felelősségteljes, a motiváció átlagon felüli. Előny, hogy nem kormányzati szervezetként számos esetben kapnak licencdíj-kedvezményeket és sok társaság támogatja őket szoftverekkel vagy éppen tanácsadással. Ez nagy előnyt jelent. A Microsoft egyike azoknak a vállalatoknak, amelyek nagylelkűen támogatják a jótékonysági szervezeteket, de a British Telecom és a Siemens is sok segítséget nyújtott nekik. A takarékoskodás legfontosabb hozadéka az erős szabványosítás és a rendszerek integrációja világszerte.Az egységes, átlátható rendszerek egyszerűen olcsóbban üzemeltethetők és kezelhetők, ráadásul a pénztelenség elősegíti a kreativitást.


Rubatscher kijelentette, hogy a költségmegtakarítás további titka a más nem kormányzati szervezetekkel való együttműködés. Öt évvel ezelőtt kezdték el a kooperációt és most a Nethope nevű IT-konzorciumon keresztül dolgoznak együtt más cégekkel és IT-gyártókkal. A tudáscsere nagyon fontos, például megosztják egymással az internetszolgáltatókkal kapcsolatos tapasztalataikat. Egyes afrikai országokban nagyon nehéz olcsó internethozzáféréshez jutni. A szervezetek gyakran közösen szerzik be a különböző eszközöket is, ugyanakkor komoly gondot okoz a támogatás szinte teljes hiánya.

"Átgondoljuk, hogy az IT-rendszerekkel miként tudjuk közvetlenül segíteni a gyerekeket. Új megoldás például az e-oktatás. A szegény országokban a gyermekek gyakran hátrányos helyzetben vannak a legkorszerűbb technológiák kapcsán" - nyilatkozta Thomas Rubatscher. Az SOS gyermekfalvakban informatikai oktatást tartanak, amely során a legfontosabb kérdésekre kaphatnak a választ a fiatalok, például hogyan működik egy PC vagy miként lehet az interneten összehasonlítani az árakat. Brazíliában a projekt partnere a Cisco Systems. IT-ismeretek nélkül a gyerekek rossz pozícióból vághatnak neki az életnek. A rendszerben számos információ van a gyerekekkel és az adományozókkal kapcsolatban, többek között hitelkártya-adatok is, ezért nagyon fontos, hogy ezek az információk mindig biztonságban legyenek.

A szakember végül leszögezte: a nehézségek ellenére azok a legszebb pillanatokat, amikor megtapasztalják, hogy miként lelkesednek az emberek a legszegényebb falvakban is a számítógépekért. Rubatscher Szenegálban, Kaolack faluban beszélgetett a helyi vezetővel, aki elmondta neki, hogy mi mindent tehet a a technika a gyerekekért. Nairobiban egy AIDS-klinikán az orvosok megkeresték és bizonyos IT-megoldásokat kértek tőle, amelyek megkönnyíthetik a mindennapjaikat. Az emberek készek elfogadni a műszaki megoldásokat, mert azok javítanak az életükön, de a legszebb dolog az, amikor észreveszik, hogy a tudás közvetlenül megérinti a gyerekeket, ez a leginkább motiváló dolog számukra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!