SG.hu

Nem tudunk internet nélkül élni

Újabb és újabb generációk felnövekedésével egyre szélesebb lesz azok tábora, akik életét a technológiai vívmányok határozzák meg. A digitális életmód révén erős kötődés alakul ki bennük az internethez, a mobiltelefonhoz vagy éppen a televízióhoz - derül ki az eNET - Telekom "Jelentés az internetgazdaságról" friss kutatásából, amely a digitális életmóddal és a technológiához való kötöttséggel foglalkozik.



Az olyan új infokommunikációs lehetőségek, mint a mobiltelefon vagy éppen az internet merőben más környezetet teremtenek a ma felnövő és szocializálódó ifjúság számára a korábbi generációkhoz képest. A fiatalok beleszülettek abba a digitális közegbe, amelyeket ezek az új technológiák meghatároznak. Ők a digitális bennszülöttek, akik lépést tartanak a technológia fejlődésével és ezek a vívmányok már beépültek a mindennapi életükbe. Teljesen természetes számukra, hogy egyes élethelyzetekben ezekhez forduljanak segítségért. Velük ellentétben az idősebb generációk tagjai későbbi életszakaszban találkoztak az új technológiákkal, így azok használata sokkal nagyobb kihívást jelent nekik, mint fiatalabb társaiknak és kevésbé alakul ki náluk kötődés az eszközök iránt.

Az eNET 2014 februárjában végzett kutatást a 18 év feletti rendszeresen internetező lakosság körében a digitális életmódról, melyben többek között megvizsgálta, hogy mik azok az eszközök, amelyekről a legnehezebb lenne lemondani. A legerősebb kötődés az internet iránt mutatkozott, a rendszeresen internetező felnőttek közel fele (47%) nem tudna élni anélkül. Rangsorban utána a mobiltelefon következik, amitől szintén nagyon nehezen válnának meg, 36% pedig nem is tudja elképzelni az életét a mobilja nélkül. A televízió szintén meghatározó szerepet játszik az életünkben, de a felnőtt netezőknek már csak a negyede (26%) mondja azt, hogy nem tudna élni nélküle.


Az asztali számítógép a viszonylag előkelőnek számító negyedik helyet érte el a rangsorban megelőzve ezzel az okostelefont, a hordozható számítógépet vagy éppen a táblagépet. Ennek részben az a magyarázata, hogy kevesebben rendelkeznek az utóbbi eszközökkel, így értelemszerűen szorosabb kötődés is kevesebbeknél alakulhatott ki.

Az internethez és a televízióhoz való kötöttséget jól szemléleti, hogy a rendszeresen internetező felnőttek mennyi időt töltenek egy nap ezekkel a tevékenységekkel saját bevallásuk szerint. Ugyan hétköznapokon 34% csak legfeljebb két órát tölt aktívan interneten, hétvégén azonban megnő azok aránya, akik hosszabb időt töltenek ilyen elfoglaltsággal. A tévénézés esetén a hétvége hatása még erőteljesebben megmutatkozik, komoly eltolódás érzékelhető a hosszabb ideig tévézők javára. Miközben hétköznap a többség (54%) maximum két órát néz tévét, addig hétvégén ugyanez csak 34%-ra igaz, ezzel együtt pedig közel duplázódik azok aránya, akik akár 5-6 órát is eltöltenek tévénézéssel (9%-ról 19%-ra nő).


A mindennapi életünk internettel való összefonódását jól jelzi, hogy számtalan tevékenységet részben vagy szinte teljes egészében online végzünk. Az információkeresés, a levelezés, a hírek olvasása, az útvonaltervezés és az időjárás-előrejelzés megtekintése azok a tevékenységek, amelyeket a rendszeresen internetező felnőttek már inkább csak online, mintsem offline végeznek. Ezek mellett nagy számban megtalálhatók azok a feladatok, amiket mondhatni fele-fele arányban online és offline is intéznek. Ilyen például a bankolás, ügyintézés, utazás foglalása vagy éppen a zenehallgatás. Akadnak azonban olyan tevékenységek is, melyek inkább megmaradtak az offline közegben, mint például a rádióhallgatás, ételrendelés vagy a társkeresés.


A televízió azon technikai vívmányok egyike, amelytől a legnehezebben tudnának megválni a rendszeresen internetező felnőttek. A tévénézési szokások viszonylag konzervatívnak tekinthetők abból a szempontból, hogy ugyan számos eszközön lenne lehetőség tévéadást nézni, azonban ezeket csak kevesen használják ki. Míg a többség (65%) kizárólag televízión nézi a tévéadást, addig a számítógépen való tévénézéssel már csak 4%, okostelefonon és táblagépen való tévénézéssel pedig csak 2-2% esetében találkozhatunk.

Az eNET 2014. februári kutatásában sor került az internettel kapcsolatos attitűd állítások vizsgálatára is. A rendszeresen internetezők 57%-a teljesen egyetértett azzal, hogy az internet segít naprakésznek lenni, 50% pedig azzal, hogy könnyebbé teszi az életet. Mindezek után nem meglepő módon 40% teljesen egyetértett azzal, hogy az internethez való hozzáférésnek alapvető emberi jognak kellene lennie. A fenti három állítás volt az, amellyel a leginkább azonosulni tudtak a rendszeresen internetező felnőttek, továbbá harmaduk részben az internet azon képességével is egyetértett, hogy az segít megszüntetni a társadalmi egyenlőtlenségeket.

A ma születő és felnövő generáció körében a digitalizáció terjedése garantált. Miközben nő azok száma, akik már beleszületnek a digitális közegbe és ezáltal kerülnek a technológiai fejlődés bűvöletébe, addig nem szabad megfeledkezni az idősebb korosztályokról sem. A digitális életmód ugyanis nem pusztán generációs kérdés, a lehetőség mindenki előtt adott, hogy csatlakozzon ahhoz és ezáltal megnyíljon előtte egy új, eddig ismeretlen világ számtalan lehetőséggel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!