Gyurkity Péter

A középkategóriára koncentrál a HTC, a Sony és az LG

Mindhárom gyártó további mainstream megoldásokat dob piacra, mert a csúcskategória már telített.

Iparági források számoltak be arról, hogy a címben szereplő piaci versenyzők mindegyike a középkategóriában szeretné megtalálni új lendületét, mivel a csúcskategóriás szegmens szerintük telített, itt nem sok esélyük van a két óriás erejével szemben. Részben már bemutatott, illetve korábban beharangozott megoldásokkal újítanának.

A HTC esetében különösebb meglepetés nem érhet minket, hiszen a tajvani cég már tavaly jelezte, hogy a jövőben az olcsóbb, középkategóriás fejlesztésekkel igyekszik majd új erőre kapni, dacára annak, hogy az One sorozat viszonylagos sikerrel mutatkozott be. Mivel ez nem volt elegendő az elvesztett pozíciók visszanyeréséhez, a vékonyabb pénztárcával rendelkező felhasználókra koncentrálnak, bár az MWC alatt és az ezt követően bemutatott Desire okostelefonok valahogy nem tűnnek ideális megoldásnak, tekintettel a nem túl alacsony árra.

A Sony Mobile esetében a már szintén megszellőztetett Xperia M2 vállalja magára a főszerepet a stratégiaváltásban, ennek megjelenése - ahogy arról a napokban mi is írtunk- áprilisban várható. Ez utóbbi készülék 4,8 hüvelykes kijelzőt kap, egy 1,2 GHz-es Snapdragon 400 chip, valamint egy 8 megapixeles kamera kíséretében, a gyártói feladatokat pedig a szintén tajvani Compal Communications vállalja magára, mivel ezt a Sony kiszervezte.

Az LG a maga részéről a G2 mini révén szerezne újabb előnyt a többiekkel szemben, ez utóbbi 4,7 hüvelykes IPS-kijelzővel, egy négymagos Qualcomm vagy nVidia chippel, valamint egy 8 vagy 13 megapixeles hátoldali kamerával indulna harcba.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!