Berta Sándor

Hackertámadásokban vett részt Indiában a Huawei?

A kínai gyártó ezúttal Ázsiában kénytelen szembenézni komoly támadásokkal. Az indiai hatóságok úgy vélik, hogy a kínai távközlési cég részt vett a Bharat Sanchar Nigam nevű állami internetszolgáltató elleni hackerakciókban.

Mindez egy helyi parlamenti képviselő interpellációja kapcsán vált ismertté. A kérdésre Killi Kruparani kommunikációs és IT-ügyekért felelős államtitkár azt válaszolta, hogy egy olyan esetről van szó, ami a Bharat Sanchar Nigam Ltd (BSNL) hálózatának állítólagos feltöréséről szól és ebben az M/S Huawei is részt vett.

A Reuters egy másik kormánytag mondatait is idézte, amiből kiderül, hogy a vizsgálatokat egy tudósítás váltotta ki. A cikkben az szerepelt, hogy a Huawei a szolgáltató bázisállomásának rendszerébe tört be. A BSNL nem kommentálta sem a konkrét esetet, sem a Huawei elleni kampányt, utóbbi cég indiai leányvállalata viszont kiadott egy közleményt, amiben cáfolta a felvetéseket. A gyártó kiemelte, hogy minden törvényt, valamint adatvédelmi és hálózatbiztonsági előírást betart.

A The Wall Street Journal azt írta, hogy a Huawei több mint 14 éve van jelen Indiában és 6000 helyi dolgozót foglalkoztat. A kínai óriáscég 1999-ben Bangalore városában építette fel az első külföldi kutatóközpontját, ott napjainkban 2500-an dolgoznak. A vállalat az összes nagy indiai távközlési szolgáltatóval partneri kapcsolatban van. A társaságot már 2010-ben is támadták az ázsiai országban, akkor gyakorlatilag bojkottot hirdettek ellene. A helyi szolgáltatók több hónapon keresztül nem vásárolhattak kínai hardvereket. Az volt a hivatalos indoklás, hogy a termékek olyan technikát tartalmaznak, ami kikémlelheti az indiai kormányzati kommunikációt. A Huawei tiltakozott és szigorúbb szabályozást ígért, ez végül a bojkott feloldásához vezetett.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!