Gyurkity Péter

Újabb képek a Windows Phone 8.1-ről

Küszöbön áll a Windows Phone 8 okostelefonok frissítése, ezért is szivároghatott ki néhány újabb kép.

Azt már hónapok óta jól tudjuk, hogy a Microsoft - a Windows 8.1 piacra dobása után - a Windows Phone 8 operációs rendszert is frissíteni szeretné, ez pedig hamarosan be is fut majd. A jelenlegi verziót futtató okostelefonok gazdái nagyjából ismerik a közelgő változások listáját, ám a részleteket tovább finomítja a most felbukkant néhány felvétel.


Ezeken többek között a képernyőn megjelenő virtuális gombokat láthatjuk, amelyek tehát végre ezen platform alatt is hozzájárulhatnak a fizikai (kapacitív) gombok visszaszorításához, ezzel pedig az egyes készülékek méretének csökkentéséhez - jóllehet ennek olykor éppen ellenkezője történik, dacára annak, hogy az előlapon immár nem kell helyet spórolni a fizikai gomboknak. A kijelző felső részén egy lehúzható menü jelenik meg, amely ezzel is az Android és az iOS kinézetére hasonlítana, bár korábban arról is olvashattunk, hogy jelen esetben egy alulról felfelé húzható gyorsmenüt kapnánk.


A további felvételeken a hangi beállítások tárulnak elénk, amelyek szintén ezen menüben, egészen pontosan a beállítások ikon és a zenelejátszó vezérlője felett jelennének meg. Külön-külön állíthatjuk kedvünk szerint a csengőhangok és a különböző értesítők hangosságát, valamint a tartalmak és az alkalmazások hangszintjét.

Az már a korábbi hírekből kiderült, hogy a frissítés részeként válik elérhetővé a nagyobb felbontások támogatása, valamint a Cortana személyi asszisztens, a felhasználóknak van tehát mit várniuk az új verziótól.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • tomboy013 #4
    Elég a Nokia Care-es megoldás is nem kell függetlent venni =D Csak nincs kedvem azzal független szoftvert rárakni. Igazából rajta van a telefonon szinte minden Black-es megoldás mert egyszer volt szoftvert frissíteni az előző tulaj vele a Nokiába. T-mobilos szoftot raktak rá de többet tud mint az Amber-rel pedig az van beírva az Extrák+infohoz. Például benne van az autós üzemmód, az x-el való kilépés multitask-nál és a képernyő elforgatás menüpont is.
    Amúgy én is ezt a rendszert szeretem a legjobban, szerintem ez a "legbarátibb" Nem olyan "hideg" mint a többi.
  • coolbboy83 #3
    Nekem iPhone volt, és droid is - de ezt szerettem meg eddig a legjobban.
  • coolbboy83 #2
    Ezért kell függetlent venni - és azt sem itthon... Nekem egyből jött a 925-re a Black amint megjelent.
  • tomboy013 #1
    Király, várom már a frissítést, bár a T-s Lumia 920-am még mindig nem kapta meg a Black-et úgyhogy ki tudja mikor lesz a T-mobilnál elérhető a hivatalos start után a 8.1... De a lényeg, hogy elég gyorsan érkeznek a frissítések és már szinte mindenre megoldás született amiért fanyalogtak sokan. Bár azt nem értem miért felülről meg alulról kell azt a gyorsmenüt minden rendszeren behúzgálni. A WP-nél ott a szabad baloldal is, szerintem értelmesebb megoldás lenne mint mondjuk egy 5 collos telefonnál a felülről való kaparászás és ezzel a telefon elejtésének kockáztatása. De a lényeg, hogy lesz, bár ennél a rendszernél sok értelme nem hinném hogy lesz ugyanis csempékkel is szerintem meg lehetett oldani mindent amire az jó lehet. De pl droidról talán egyszerűbb lesz átszokni =)