SG.hu

Tizből kilenc magyar látogatja a Facebookot

Magyarországon és Törökországban az internet-felhasználók több mint 85 százaléka látogatja a Facebookot. Fehéroroszországban pedig még csak 19 százalék. A közösségi oldal különösen népszerű a fiatalok körében Lengyelországban, míg Dániában a Facebook látogatók felét a 46 évesnél idősebbek internetezők teszik ki. - mutatja a Gemius elemzése, melynek apropója a népszerű közösségi oldal 10. születésnapja.

A Gemius több mint 30 európai országban, Észak-Afrikában és a Közel-Keleten kutatja az internetezési szokásokat. Ezek közül 11 országban a Facebook népszerűségét is vizsgálja a helyi internetező közönségen belül. (ilyen Magyarország mellett Fehéroroszország, Dánia, Lengyelország, Törökország, Oroszország, Ukrajna, Egyiptom, Jordánia, és az Egyesült Arab Emírségek) A Facebook.com oldalt legnagyobb arányban a magyarok és törökök látogatják: 10 internetezőből közel 9 használja (86 százalék) Hasonlóan magas az arány Egyiptom is, (82 százalék). A Gemius által monitorozott országok közül az internetezők legkisebb aránya jelentkezik be Fehéroroszországban (19 százalék), Ukrajnában (28 százalék) és Oroszország (30 százalék).


"A becslések szerint, az aktív Facebook felhasználók több mint 48 százaléka naponta belép, legyen az a hét bármely napja vagy ünnepnap. Több mint 40 százalékuknak reggel első dolguk, hogy megnézzék a friss Facebook aktivitásokat" - mondta Lauris Lietavietis, a Gemius online piaci szakértője. "Biztos, hogy a portál és a mobiltelefonok közötti mély integráció erősíti ezt a trendet. Mintegy 680.000.000 felhasználó, ami majdnem fele a teljes közönségnek, lép be mobil eszközökön keresztül" - teszi hozzá a szakértő.

Dániában a www.facebook.com oldalt az internet felhasználók 72 százaléka látogatja egy hónapban. A legnagyobb népszerűségnek a 46 év felettiek körében örvend, akik közel felét (44 százalék) alkotják a közösségi oldal táborának. A második legerősebb csoport a 15 és 25 év közötti felhasználók (több mint 21 százalék). Hasonló népszerűségnek örvend a Facebook Lengyelországban is, ahol az internetező közönség 75 százaléka használja. Ez a legnépszerűbb a 19 és 25 év közötti fiatalok körében. Több mint 80 százalékuk használja a népszerű közösségi oldalt. Ezt követi a listán a 26-35 éves (76 százalék) és a 7-18 éves korosztály (75 százalék).


Kevésbé kedvelt a Facebook Fehéroroszországban. Az internet felhasználók csupán 19 százaléka kereste fel egy hónap alatt. Mindazon által a korosztály megoszlása hasonló a Lengyelországihoz. A felhasználók 40 százaléka 26-35 éves, a15 és 25 év közötti csoport 35 százalékot tesz ki.

A Facebook 2004. február 4-én született a Harvard Egyetemen, Cambridge-ben. Ez pontosan 10 évvel ezelőtt történt. Azóta a portál hosszú utat tett meg. Az eredetileg amerikai egyetemek és középiskolák számára kifejlesztett weboldal mára globálisan több mint 1,3 milliárd felhasználót ér el. 2013-ban már több mint 70 nyelven működött, felhasználóinak 75 százaléka az Egyesült Államokon kívülről érkezett. Magyar nyelvű változata 2008. október óta érhető el. Az adatok egy nemzetközi kutatási projektből származnak (gemiusAudience), melyet a Gemius több mint 30 országban végez. Célja, hogy az internet felhasználók száma és demográfiai profilja mellett azt is meghatározza, hogy milyen módon használják az interneten. A projektet a Gemius saját módszertana és az ICC / ESOMAR nemzetközi előírásainak megfelelően végzik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • aru #6
    Kösz fb nem vagyok kiváncsi rád. Elég ha magamról tudom mikor szartam utoljára!
  • Szefmester #5
    Fater nem látogatja, Barátnője detto, én detto.... Sógorom detto, Unokaöcséimből kettő detto... Ilyen arányok mellett viszont a teljes szomszédságnak kell látogatnia...
  • NEXUS6 #4
    Ez az, csak látogassák is szépen, kell a data a kuncsaftról az FB(I)-nak!
    XD
  • Thrawn #3
    Ha így nézzük, én is kisebbségi vagyok. A Gemius és társai meg nálam blokkolva vannak.
  • lamer the true #2
    Érdekes se én se a környezetem nem látogatja, szóval bukó.
  • Kelta #1
    hurrá, én vagyok a 10. közelébe se megyek...brrrr..:)