MTI

Orbán nem beszélt John McCainnel az NSA-ügyről

John McCain amerikai szenátor pénteken találkozott Orbán Viktor miniszterelnökkel és ellenzéki politikusokkal, akiket biztosított arról, hogy az Egyesült Államok elkötelezett szövetségese és barátja marad Magyarországnak - erről maga a szenátor számolt be a belvárosi Bank Centerben tartott sajtótájékoztatón.

A washingtoni kétpárti kongresszusi delegáció élén európai körúton levő John McCain - aki két szenátor- és hat képviselőtársával együtt tájékoztatott az egynapos budapesti látogatásról - azt mondta: a magyarországi demokrácia állapotával Magyarországon belül és kívül is aggályok merültek fel, és néhány aggály súlyos. Közlése szerint Washington biztosította szövetségeseit, hogy a jövőben csak az Egyesült Államokat és szövetségeseit érő fenyegetésekkel kapcsolatban fog megfigyelést folytatni.

"A Snowden-ügy legalábbis átmenetileg kárt okozott néhány szövetségesünkkel való kapcsolatunkban, de tudjuk, ha rendelkeztünk volna azokkal a képességekkel, amelyekkel ma rendelkezünk, képesek lettünk volna megelőzni a 2001. szeptember 11-i tragédiát" - hangsúlyozta a szenátor. Az amerikai elnök igyekszik megtalálni az egyensúlyt az emberek magánszférájának védelme és a biztonság olyan szintjének megőrzése között, hogy meg lehessen előzni a terrortámadásokat - mondta, és hozzátette "egy nagyon veszélyes világban élünk, vannak akik, meg akarnak támadni és semmisíteni minket".

Azt mondta, az NSA-lehallgatás ügye nem merült fel Orbán Viktorral tartott megbeszélésén, "mert a miniszterelnök ugyanúgy gondolkodik, mint mi".

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • halgatyó #1
    A legsúlyosabb aggály az, hogy a nyomorult dögba**ó USA mindenbe belepofázik, és olyan gyűlöletes mocsokságokat ír elő kötelezően, amiktől minden nomális ember hátán égnek áll a szőr.
    Gyilkos kannibál söpredéket pénzel ez a szennyhatalom, azon országok kormányai ellen, amelyek a FED-maffia helyett a saját népük érdekeit nézik.
    És eközben pofáznak, hazudnak, a demokráciáról meg a fékekről és ellensúlyokról, miközben ővelük szemben kéne már valami rohadt nagy fék és ellensúly! Meg a rohadék gyűlöletes ál-liberális szennysajtójukkal szemben!
    Elegünk van a rablóprivatizációból, az adósrabszolgaságból, a fizetőparkolásból és fizetős utakból, a dugódíjból, az EU mocskos hazug vezetéséből, a magánnyugdíjpénztár nevű trükkös rablásból, elegünk van a gyurcsányikból, libajnaikból és társaikból, elegünk van a rengeteg ember pénzét ellopó majd csődbe menekülő és büntetlenül maradó disznógazemberekből, elegünk van a cigánybűnözésből és az országot lassan maga alá gyűrő szaporaságukból, elegünk van a polkorrekt nyálfolyásos hazudozásból, elegünk van a folytonos bocsánatkéregetésből és megalázásunkból, miközben ugyanazok minden zsíros hatalmi pozíciót betöltenek és szívják az ország vérét, elegünk van abból, hogy ha valami nem tetszik az USA mögött álló háttérhatalomnak, akkor valami söpredékgyalázat bandát fellázít a kormány ellen, közben pedig örjöngve tiltja a védekezést a megtámadottnak, ezt csinálják az egész világban.
    Nem lesz ennek jó vége.
    Az USA mögött álló háttérhatalom eluralkodása a világ felett olyan iszonyatos lehetőség, aminél még az atom-világháború is csak jobb!