MTI

Obama jövő pénteken terjeszti elő javaslatait az NSA-ről

Barack Obama amerikai elnök január 17-én terjeszti elő a rendeltetése szerint a külföldön végzett elektronikus hírszerzésre szakosodott Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) adatgyűjtési gyakorlatára vonatkozó reformjavaslatokat - közölte a Fehér Ház.

Az NSA Amerika-szerte és külföldön is vitatott adatgyűjtési gyakorlatát a Moszkvába szökött informatikus, Edward Snowden leplezte le egy tavaly júniusban elkezdett kiszivárogtatás-sorozattal. Ennek felülvizsgálatára több munkacsoportot is felállítottak; ezek egyike még decemberben egy 46 pontból álló javaslatot terjesztett elő. A revízió közben Obama a törvényhozás tagjaival, a hírszerzés és a technológiai cégek vezetőivel és jogvédőkkel is konzultált. Az elnök által bejelentendő változások Jay Carney fehér házi szóvivő szerint az Egyesült Államok nemzetbiztonsági képességeinek megőrzése mellett erősíteni fogják a magánélet sérthetetlenségének védelmét, és egyúttal növelni fogják az NSA tevékenységének áltáthatóságát is.

Obama a várakozások szerint korlátozni fogja a baráti országok vezetői elleni kémkedést, és meg fogja fosztani az NSA-t az amerikaiak millióinak telefonforgalmára vonatkozó adatok tárolásának jogától. Az NSA kémkedése miatt a Washington és Berlin között kialakult konfliktus elsimítása érdekében Barack Obama szerdán amerikai látogatásra hívta meg Angela Merkel német kancellárt, aki ezt elfogadta.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • item #1
    "Obama a várakozások szerint korlátozni fogja a baráti országok vezetői elleni kémkedést, és meg fogja fosztani az NSA-t az amerikaiak millióinak telefonforgalmára vonatkozó adatok tárolásának jogától. "

    Hehe,na persze. Majd nem mondják el neki,hogy melyik szerverre költöztették át a teljes adatbázist. Úgy járnak el,mint a függetlenség napja című filmben,mikor az elnök nem tudott a titkos ufókutató bázisról. Azt mondták neki,így hitelesen tudja tagadni a létezését,mert nem is tud róla.. :D A szitu itt is ugyan ez lesz. El sem merem képzelni,mennyi olyan program lehet az USA-ban amiről a vezért nem tájékoztatják,mert igazából mennek jönnek az elnökök,de a kutatás nem állhat le.