Berta Sándor

Három éve nincs vádirat Assange ellen

A WikiLeaks alapítója gyakorlatilag második otthonaként tekinthet Ecuador londoni nagykövetségére. Mivel az Amerikai Egyesült Államok az elmúlt három esztendőben képtelen volt vádiratot készíteni ellene, így - félve a kiadatástól - kénytelen a külképviseleten tartózkodni.

Ugyan korábban voltak olyan pletykák, hogy már kidolgozták a Julian Assange elleni titkos vádiratot, azonban bennfentesektől származó információk szerint ezek a hírek alaptalanok. "Eddig még semmi sem történt, de ez természetesen változhat. A vizsgálat még mindig tart" - közölte egy forrás a The Washington Post szerkesztőjével. Mindenesetre jelenleg úgy tűnik, hogy az amerikai igazságügyi minisztérium igyekszik különbséget tenni a kiszivárogatásokban érintett különböző személyek között. Az egyik kalapba tartoznak azok, akik az állam alkalmazottai vagy szolgáltatói voltak és ezáltal törvényileg a bizalmas információk védelmére kötelezték őket, míg a másikba azok az emberek kerültek, akik a kiszivárogtatott információkat megkapták és azokat nyilvánosságra hozták. Az első kategóriába tartozik Chelsea (egykor Bradley) Manning és Edward Snowden, míg a másodikba Julian Assange.


Kristinn Hrafnsson, a WikiLeaks szóvivője kétkedéssel fogadta a korábbi pletykát, szerinte az egyetlen dolog, ami számítana, hogy az amerikai kormány nyilvános és hivatalos bejelentést tesz arról, hogy a WikiLeaks portált büntetőjogilag nem fogják felelősségre vonni. Ugyanakkor azzal természetesen ők is tisztában vannak, hogy akár nagyon rövid időn belül is el lehet készíteni egy vádiratot.

Assange tavaly június óta él Ecuador londoni nagykövetségén, ahol politikai menedékjogot biztosítottak neki. Az életébe egy októberi interjú nyújtott bepillantást. Kizárta, hogy személyesen megjelenjen a svéd bíróság előtt, ugyanis amíg az USA nem tekint el hivatalosan a felelősségre vonásától, addig túl nagy veszélye van annak, hogy amint kiteszi a lábát a nagykövetségről, őrizetbe veszik és a tengerentúlra szállítják Létezhet egy olyan forgatókönyv is, hogy a férfit először Chelsea Manning tettestársaként vádolják majd meg bizonyos bűncselekmények elkövetésével. Ezt megerősítette Michael Ratner, Assange ügyvédje is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Papichulo #14
    főleg ha akkora címeres ökörség mint ami a svédeknél nemi erőszak alatt megfogalmazódik.

    Csak azert cimeres okorseg mert itt par embernek nem tetszik? A svednek viszont eleg jol megfelel mar egy ideje... Azert erdekes, hogy hirtelen milyen hulyek lettek ezek a sved torvenyek es sokan itt ugy erzik, hogy a ket nonek nem kellmegadni a lehetoseget, hogy az igazukat a birosag elott bizonyithassak es elnyerhessek.

    az USA-s széria után került elő pont

    Nem, egy evvel kesobb "kerultek elo" es a vadban szereplo esemenyek is akkor tortentek.

    két pöcsömsetudjaki nő

    Magyarul minden mas sved not ismersz, csak ezt a kettot nem? :)

    Assange ismerte oket, ezt nem is tagadja. Egyutt volt veluk. Ezt sem tagadja. A nok szerint eroszakoskodott veluk, tobbszori keresre sem hasznalt ovszert es ki kellett rakni az egyikuk lakasabol. Ezt Assange tagadja. Ot miert illeti meg az artatlansag velelme es a sved birosagot miert nem?

    ahol kb. minden férfira az élete egy pillanatában rá lehetne húzni a nemi erőszak vádját.

    Ez honnan jon? Mivel tudod alatamasztani?
  • heist #13
    Most felsoroltál egy rakás szélsőséges, konkrétan diktatórikus rezsim alatt álló országot...

    Nem túl jó példák, de valóban, egy ország törvényeit be kell tartani, viszont egy: attól még a törvényt magát lehet kritizálni, főleg ha akkora címeres ökörség mint ami a svédeknél nemi erőszak alatt megfogalmazódik.

    Kettő: érdekes mód az USA-s széria után került elő pont Svédországból két pöcsömsetudjaki nő, pont abóbl a Svédországból ahol kb. minden férfira az élete egy pillanatában rá lehetne húzni a nemi erőszak vádját.
  • Tetsuo #12
    De az nem lényeges, csak az X-faktor, az új Transformers, a PS4, a Rihanna-koncert meg a foci és a pub. Ja, meg lényegesek persze a demagóg libsi lózungok.
  • Vol Jin #11
    Nem csak te. Gyakorlatilag nincs ember, aki nem úgy gondolja.
  • DontKillMe #10
    Három éve nincs vádirat Assange ellen vs. Egyetlen kibaszott embert sem vontak felelősségre az NSA-nál, vagy az USA kormányában annak ellenére, hogy nyilvánvalóan több tízezerszer személyiségi jogokat, azaz törvényt sértettek a lehallgatásaikkal. Csak én érzem ennyire a kontrasztot?
  • Vol Jin #9
    Problematikus, hogy azután történtek ezek a feljelentések, hogy a tökére lépett az USA-nak. Mit kezdeni nem tudtak vele, hát "kiderült", hogy nemierőszaktevő. Boszorkánysággal is vádolhatnák, ahol a tanú állítaná, hogy gyíkká változtatták, csak már elmúlt.
  • Papichulo #8
    Nem azt mondom, hogy Assange csecsemok veret itta, de nem kizarolag egyetlen szakadt ovszerrol szol ez az ugy...
  • sanyicks #7
    ja meg kellett volna mondania annak az óvszernek hogy ne szakadjon ki, hátha hallgat rá :D

    De akkor már miért nem az óvszert perelik be? Vagy a feltalálóját. Csinálhatnának egy jó kis peránszt.
  • Papichulo #6
    Akarmennyire is hulyenek tartod egy orszag torvenyeit, akkor is be kell tartanod, ha ott tartozkodsz!

    MO-on siman lekophetsz egy Kim Il-sung kepet, de megis kivegeznek ugyanezert a DPRK-ban. Vagy peldaul Koran-egetessel sem probalkoznek meg Iranban, ahogy ittasan rockzene hallgatassal a taliban altal megszallt teruleteken, vagy a KSA-ban...
  • heist #5
    Yup, annak a Svédországnak ahol a nemi erőszak kicsit furán van értelmezve. Az első esetben az számított annak, hogy kiszakadt az óvszer, a másodikban pedig a nő arra ébredt, hogy Assagne dugja.

    Elég életszerű...