Berta Sándor

Szigorúbb lesz a Google és a Microsoft keresője

A Google és a Microsoft egyaránt meg akarja akadályozni, hogy keresőiken keresztül gyermekpornográf anyagok legyenek terjeszthetők. Mindkét társaság kész ebben együttműködni és az elmúlt hónapokban konkrét lépéseket is tettek.

A Nagy-Britanniában tartott tanácskozás után Eric Schmidt, a Google vezetője közölte: több mint 100 000 lekérdezéssel kapcsolatos keresési eredményt tisztítottak meg. Mindez azt eredményezte, hogy a Google keresője már nem mutatja meg a gyermekpornográf tartalmakra mutató hivatkozásokat. A társaságnál az elmúlt három hónapban 200 dolgozó foglalkozott a problémával. Schmidt szerint az intézkedéseknek valóban globális hatásuk lesz. További újdonság lesz, hogy a felhasználók figyelmeztetést olvashatnak majd, ha az általuk keresett tartalom illegális. A funkció először csak az angol nyelvet használó országokban, majd a következő hat hónapon belül 150 nyelv esetében lesz elérhető.

A Microsoft is hangsúlyozta, hogy megtisztította a Bingben a gyermekpornográfiával kapcsolatos keresési listát. Emellett mind a két vállalat azon dolgozik, hogy leállítsák a gyermekpornográf fotók terjesztését. Mindegyik illegálisnak minősített fénykép kap egy digitális ujjlenyomatot, így mindenhonnan kiszűrhető. Az ehhez szükséges technológiát a Microsoft fejlesztette ki és biztosítja. A Facebook hasonló eljárást használ ugyanilyen okokból, míg a YouTube fejlesztői szintén hasonló szoftveren dolgoznak, amely a videókat szűri majd ki. Schmidt viszont azt mondta, hogy a feljavított algoritmusok sem tudnak majd megkülönböztetni egymástól egy gyermekpornográf és egy ártalmatlan fotót, ezért végül mindig egy ember fogja meghozni az utolsó döntést.

Az online keresések 95 százaléka a Google és a Bing szolgáltatásán keresztül zajlik. A két óriáscég ezzel az intézkedéssel reagált David Cameron brit miniszterelnök szavaira, aki azt kérte, hogy konkrét lépéseket tegyenek a gyermekpornográfia elleni harcban. A mostani bejelentést a politikus valódi előrelépésnek nevezte és hozzátette: az intézkedéseket meg kell valósítani, ellenkező esetben törvénnyel kell biztosítani a védelmet. Jim Gamble, a Child Exploitation and Online Protection Centre (CEOP) képviselője kiemelte: a pedofil személyek nem a Google keresőjét használják a gyermekpornográf képek utáni keresésre. Egy ezzel kapcsolatos cikkre hívta fel a figyelmet a BBC is: ezek az emberek az ismert keresők helyett az internetet sötét sarkaiban keresik fel az ilyen oldalakat, ahol a felhasználók egymás között osztják meg a fájlokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #13
    Ja, tényleg. Engem is idegesít. Ez már direkte az ostobáknak van, hogy megtalálják azt a néhányszáz oldalt, ami nepszeru.
  • Magiszter #12
    Én már csak idézőjellel keresek a szavakra. Mert a kedvencem mikor beírok egy szót és a szinonimáira ad találatot.
  • sanyicks #11
    a gugli kereső egyre butább, most már youtube kereső szintjén van (és nem fordítva).

    Régebben még lehetett kifezésekre keresni most ha rákeresel egy kifejezésre, az abban szereplő legnépszerűbb szó legnépszerűbb találatait fogja kilistázni. A többi szót le se szarja.
  • gforce9 #10
    A google profitorientált cég. Tehát olyat kérni, hogy ne azokat tegye előre, akik fizetnek nekik, értelmetlen kérés. Viszont az is igaz, hogy akkor nem kell keresőnek hívni és a listát nem kell találati listának hívni, pusztán egy rangsornak azok között, akik fizetnek. Egyébként a google még viszonylag használható mindig, csak a találati lista 2.-3. oldalával kell kezdeni a keresést, ha speciálisabb dolgot akar az ember megtalálni. Az első két oldal általában reklámszemét, fizetett hirdetés, vagy oylan oldal ami dugig van googleads reklámmal, de hasznossága a nullához konvergál. Az alapmeglátás szerintem jogos.
  • halgatyó #9
    Ez a gyermekpornó-mánia egy tömény baromság. Még sohasem találkoztam a neten ilyesmivel. Le is sz@rom az egész gyerekpornó hőbörgést.

    VISZONT A GOOGLE-NAK LENNE MIT JAVÍTANIA A KERESŐJÉN! (a Microsoftot nem ismerem, sose használtam)

    Bizonyos keresésekre nem azt dobja fel, amit keresni akarok hanem egy rakás büdös kib@szott mocskot, reklámszart, rohadék utálatos felesleges találatok százait, és ha módosítom a kifejezést, akkor másikak de hasonlók jönnek be.

    Vannak, akik direkt hirdetik: megcsinálom, hogy az ön (kib@szott cégének) a weblapja a keresőlista elején legyen mindig!
    Hát én meg nem akarom, hogy az pofátlankodjon oda, amit NEM KERESEK!
    A Google ebben előbbre léphetne, hogy ne lehessen csak úgy átverni a keresőjét.
  • kvp #8
    A technologia lenyege az digitalis ujjlenyomat keszitese a kulonbozo file-okrol es ez mukodik kepek, hangok es videok eseten is. Igy ha pl. keszul egy leleplezo video egy politikusrol, akkor a jovoben a kereso adatbazis frissitesevel az osszes elofordulasat le lehet tiltani, beleertve a kis mertekben modositott (pl. vagott, feliratozott) anyagokat is. Ez persze csak a keresesi eredmenyek es a levelek kozzul tunteti el, de megfelelo transzparens tuzfalak alkalmazasaval minden titkositas nelkuli kapcsolatbol is kiszurheto, mig a titkositottak (amennyiben nem sikerul oket megtorni), csendben blokkolhatoak. Angliaban es kinaban mar elvileg kotelezo az ilyen szurok telepitese a szolgaltatok reszerol. Egyelore angliaban sajnaljak ra a penzt, mig kinaban nem tokeletes a technika amit beszereztek. A technika hasznos, csak jellemzoen nem arra hasznaljak amire kellene es aminek a neveben bevezettek. (lasd pl. anno a nemetek a korabbi nepszamlalasi adatokat hasznaltak a zsidok begyujtesehez)

    ps: kerdes: Ki vagy kik lesznek az elsok akinek sikerul a fenti szurorendszerekbe eloszor becsempeszni vezeto nyugati politikusok arckepet, esetleg vezeto hirportalokon es hivatalos kormanyzati oldalakon megjelent fotoit, videoit? (ezzel az osszes erintett oldal automatikusan tiltolistara kerulne)
  • Ferrer #7
    A gyerekpornós oldalak, amiket még senki sem látott..
  • zola2000 #6
    Nem azértt, de aki googelel keres gyerekpornót, az nem csak pedofil, de még hülye is.

  • Magiszter #5
    Fene pedig már azt hittem valami korszakalkotó ötlettel végre multimilliomos leszek :)
  • tomazin #4
    létezik ilyen..