MTI

Olcsóbb megoldások az internetes infrastruktúra kiépítésére

Közmeghallgatást tartottak szerdán az Európai Parlamentben (EP) Herczog Edit szocialista EP-képviselő szervezésében arról, hogy hogyan kellene csökkenteni a szélessávú internethez szükséges infrastruktúra kiépítésének költségeit.

Herczog Edit az ezzel kapcsolatos, most készülő uniós rendelettervezet témafelelőse, úgynevezett jelentéstevője az EP-ben. Az MSZP-s képviselő szerint a cél az, hogy azokhoz a vidéken élő emberekhez is eljuttassák a széles sávú internet lehetőségét, akik jelenleg ehhez a szolgáltatáshoz ha akarnának vagy megengedhetnék maguknak, sem férhetnének hozzá. "Enélkül egészen egyszerűen nem lehet beszélni kiteljesedett és egységes Európáról" - szögezte le. A politikus rámutatott, hogy az infrastruktúra kiépítésének legdrágább eleme a földmunka, a vezetékek lefektetése, ami a teljes beruházás költségének nyolcvan százalékát is felemésztheti.

Az uniós rendelet éppen ezért arra kötelezné a szolgáltatókat, hogy ha bármilyen okból fel kell bontani egy utat, például akár csatornázás vagy vízvezeték-fektetés miatt is, akkor kötelező legyen egyben az internetes infrastruktúrát is kiépíteni. Hiszen most már létezik olyan technológia, amellyel például a vízvezetékben lehet elhelyezni az optikai kábelt - mutatott rá Bihary Gábor, a Fővárosi Közgyűlés szocialista tagja, aki az uniós Régiók Bizottságának részéről vesz részt a döntéselőkészítésben.

Herczog Edit szerint ez hatvanmilliárd euró megtakarítást eredményezne, ami az EU féléves költségvetésének felel meg. Az EP-képviselő szerint ezt a pénzt pedig további hálózatfejlesztésre is lehetne fordítani. Ez 20 millió új munkahelyet jelent, és 1,5 százalékos gazdasági bővülést eredményezne - sorolta a rendelettervezet várható pozitív hozadékait a politikus. "A lehető leghatékonyabb és leggyorsabb megoldás, ha tudomásul vesszük, hogy minden háztartásba el kell juttatni a széles sávú internetet" - húzta alá a politikus.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!