Szekeres Viktor

Minden évben egy Halálos iramban-film

A nagyot bukó harmadik rész után nem sokan hitték, hogy feltámad a Halálos iramban-sorozat, de most már lehet, hogy minden évben kapunk egy epizódot.

Megnézed a Halálos iramban 6-ot?
  • Igen.
  • Nem.
Vin Diesel a napokban jelentette be, hogy nyáron kezdik el forgatni a Halálos iramban-sorozat hetedik részét, ebből pedig arra lehet következtetni, hogy a filmet már 2014-ben be fogják mutatni. Talán ennek az erőltetett tempónak is köszönhető, hogy Justin Lin, a harmadik, a negyedik, az ötödik és a hatodik Halálos iramban-epizód rendezője nem fog visszatérni a következő etapra, azt már valaki más fogja vezényelni. Hogy ki, arról még természetesen nincs döntés, lévén Lin a napokban tájékoztatta döntéséről a stúdiót. (Érdekességként érdemes megemlíteni, hogy az első részt Rob Cohen, a másodikat pedig John Singleton rendezte egyébként.)


A Universal stúdió még nem jelentette be hivatalosan hetedik rész premierdátumát, de tavaly már volt szó arról, hogy a hatodikat egy újabb epizód fogja követni - sokan arra is következtetni véltek, hogy költségcsökkentés miatt ezeket egyszerre fogják felvenni. Mindenesetre abból, hogy egyelőre csak három Universal-film 2014-es premierje ismert (a Jurassic Park 4, a Gru minyonos spinoffja és a Ride Along), arra következtethetünk, hogy a stúdiónak nagy szüksége lenne egy újabb Halálos iramban-filmre, s mindent meg fognak tenni, hogy be is mutathassák.

És bár nyilvánvalóan minden évben nem lehet Vin Dieseléket összetrombitálni új epizód forgatására, az évi egy Halálos iramban-film bemutatása teljesíthetőnek tűnik, hiszen pár hete már írtunk arról, hogy spinoff, vagyis afféle testvérfilm, leágazás készülne a szériából Dwayne Johnson karakterével. Márpedig a páros években egy Halálos iramban-film Domékkal, míg a páratlanokban egy másik széria, a Luke Hobbs köré épülő sztorikkal nagyon biztos bevételi forrásokat teremthetne a Universalnak.

Justin Lin távozásával kapcsolatban egyébként érdemes megjegyezni, hogy a rendező bekerülhetett volna a történelemkönyvekbe, ha vállalja a hetedik Halálos iramban-filmet, ugyanis akkor beállította volna John Glen rekordját, aki egy filmsorozat, nevezetesen a James Bond-széria öt epizódját is megrendezte (Szigorúan bizalmas, Polipka, Halálvágta, Halálos rémületben, A magányos ügynök). Lin azonban (egyelőre) négy filmnél fejezi be a Halálos iramban-szériával való kapcsolatát, de így is olyan rendezők társaságába került, mint Steven Spielberg (Indiana Jones), George Lucas (Csillagok háborúja) és David Yates (Harry Potter). (A fenti rekord természetesen csak angol nyelvű filmekre vonatkozik.)


Juszin Linnek a hatalmas sikerű akciófilmekkel a háta mögött bőven van miből kiválasztania a következő projektjét, mely a pletykák szerint két scifi-thriller, a Hibernation és a Subdivision közül kerülhet ki, de korábban már kapcsolatba hozták olyan filmekkel, mint a Lone Wolf and Cub-adaptáció, az L.A. Riots és a Chinglish. (Sőt, Lin producerként a tervezett Hegylakó-rebooton is dolgozik, bár annak a filmtervnek egyelőre még nincs rendezője.)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • jamboox #7
    Szerintem abban megegyezhetünk, hogy a széfvontatós jelenet akármennyire is gagyi, a sorozat leglátványosabb jelenete.
  • nlght #6
    a széfes rész tényleg gagyi... de ez a nácizás meg ugyanaz az óvodás szint, mindenki náci aki nem ért veled egyet...
  • Ender Wiggin #5
    "sincs ezzel a dologgal baj amíg el nem megy valami gagyi irányba."

    azért az a bankszéf vontatós dolog a gagynak a legdurvább kategóriáját is megszégyenítette.

    "Majd rájössz, hogy nem kell nézni. MIndig van más".

    ez a legkomolyabb érved, hogy nem kell nézni? húvazze, egy véleménynáci, aki egy hatéves szintjén érvel.
  • tomboy013 #4
    Ennek a filmnek mindegyik része élvezhető, pl az 5. kifejezetten egy jó film úgyhogy szerintem sincs ezzel a dologgal baj amíg el nem megy valami gagyi irányba.
    Egyébként koksz maga egy agyatlan kisfiú, ne törődj vele
  • kalapos01 #3
    Agyatlan sokadik komment.

    A tévésorozatok egy évben akár 20 részt is kapnak, mégis vannak isteniek. Ebből már egy rész is sok? Majd rájössz, hogy nem kell nézni. MIndig van más.
  • xido #2
    Mennek át Mission Impossible vagy A-team vonalra?..minden részben lesz valami balhé majd,amit ők oldanak meg?:)
    Bár ha tartanak egy élvezhető popcorn-mozi szintet,jöhet..majdnem mindegy,hogy egy bevált csapat oszt le egy sablon filmet,vagy valaki új tesz le egyet az asztalra a havi kínálaton belül..
  • wiIlcox #1
    Agyatlan sokadik rókabőr.