Szekeres Viktor

Harrison Ford benne lenne egy új Star Warsban?

Úgy tűnik, hogy nem lenne Harrison Ford ellenére, ha ismét szerepelnie kellene egy Csillagok háborúja-filmben Han Solóként. Ki tudja, talán lesz is rá lehetősége.

Még csak alig pár napja jelentették be, hogy a Disney megvette a Lucasfilmet, máris elkezdődtek a találgatások a 2015-re ígért új Star Wars-epizóddal kapcsolatban. George Lucas elmondta, hogy a készítésben csak tanácsadóként fog részt venni, a történet (legyen az régi vagy új) kiválasztásának felelőssége egy személyben a stúdió vezetőjére, Kathleen Kennedyre fog hárulni.

Míg a filmekkel kapcsolatban tehát nincsenek konkrétumok, egyes Star Wars-színészek már nyilatkoztak velük kapcsolatban. Mark Hamill és Carrie Fisher például elmondta, hogy Lucas még az akvizíció bejelentése előtt tájékoztatta őket döntéséről. Most pedig Harrison Ford is véleményt formált az ügyben, legalábbis az EW információi szerint, s azt mondta, hogy nyitott az ötletre, miszerint ismét Han Solo karakterének bőrébe bújjon. Mindez természetesen semmit jelent, azt sem, hogy szerepelni fog, s azt sem, hogy Han Solo benne lesz az új trilógiában, viszont az valahol megnyugvással töltheti el a rajongók szívét, hogy a színész nem zárja ki a részvétel lehetőségét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • BaliBoy #13
    Azok alapján amit az indexen olvastam erről a Thrawn trilógiáról, remélem, hogy nem filmesítik meg.
  • bmw #12
    Ha a tortenetet folytatjak akkor csak a regi szineszekel tudnam elkepzelni/elfogadni. Eltelt pl 40es es kesz, nagy ugy..
    1-3. kozott is eltelt kb20...
  • Jagdgeschwader #11
    Tök jó lenne, ha megcsinálnák a Jedi Knight vagy a Crimson Empire történeteket!
  • TomecK #10


    Én részemről egy ilyen szintű CGI-vel megelégszek, az agyam úgyis odaképzeli a többit meg javítja emlékezetből :).
  • xido #9
    Zahn trilógiát cáfolták sajnos erősen..
    cgi arc meg ne..inkább legyenek kézzel foghatóbbak,az újaknak is már a sterilitásukkal volt a baj..teljen el 40 év,legyen Jedi akadémia meg Solo "gyerekek" a maguk cirka 30 évükkel és varrják össze a szálakat így..
  • Grodt #8
    Én nagyon remélem, hogy a Zhan féle Thrawn-trilógiát filmesítik meg. Ez a hivatalos 7-8-9 könyvben. Az egyik kedvencem. Még lehet az sem érdekelne, hogyha más színészek játszanák. Egyébként ezt a CGI arcok nem i rossz 5let :D
  • culas25hc #7
    Ha a Jedi Visszatér után folytatják a történetet, nem biztos, hogy baj lenne Han Solo kerekesszékével :D
  • Archenemy #6
    Simán játszhat egy öreg karaktert is, Han Solo megöregedett oszt jó, majd adja a bölcs tanácsokat meg néha villant, hogy azért még mindig tud lőni
  • Szefmester #5
    Attól a járókeret még el fog kelleni neki. :D
  • AZUL #4
    jah, pedig már azsem volt rossz.