SG.hu·
Nagyon sok embert érdekel az új Star Wars-film

Sokan mennek el a Mandalóri-filmre.
Amerikában külön szervezetek foglalkoznak azzal, hogy több hónappal, pár héttel, illetve pár nappal megbecslik kutatások és felmérések révén, hogy egyes filmek milyen nyitóbevételt érhetnek el premierhétvégéjükön, ami nagy segítséget jelenthet a stúdióknak reklámkampányuk alakításában, illetve az újságíróknak, valamint a box office-adatok iránt nem közömbös rajongókkal, hogy jól elcsámcsogjanak ezen előrejelzéseken - nem csak előzetesen, hanem utólag is, ha esetleg nem válnának be.
A Star Wars: The Mandalorian & Grogu az egyik tracking cég előrejelzései szerint több, mint 80 millió dolláros 4 napos nyitóhétvége elé néz, ami önmagában remek teljesítmény lenne, és akkor is, ha azt nézzük, hogy egy tévésorozat mozis inkarnációjáról van szó. Ha viszont a többi Star Wars-filmhez viszonyítjuk, akkor súlyos bukásnak lenne mondható ez az eredmény, így mindenki eldöntheti, hogy melyik narratívába áll bele.