SG.hu·

Mégsem akkora sztárok az Alkonyat színészei?

Az ember azt hinné, hogy a tinilányok és tinifiúk hűségesek kedvenceikhez, de Hollywood rádöbbent arra, hogy már rájuk sem lehet filmeket alapozni.

Hány Alkonyat-filmet láttál?

Az Alkonyat-filmeket lehet szeretni vagy nem szeretni, de az biztos, hogy a rajongók nagy része a könyvet ismerők és kedvelők közül kerül ki, míg az utálkozók zöme divatból feni a nyelvét a vámpíros lányregényeken alapuló filmsorozaton, hiszen többségük egy, vagy egy részt sem látott a szériából. Az eddigi négy Alkonyat-film minőségileg igencsak hullámzott a gyenge és a közepes között, de a közönség nagyon stabil volt, hiszen az első, 2008-as Alkonyat után, ami Amerikában 193, világszerte pedig 200 millió dollár bevételt hozott, a folytatások számai nagyjából egy szinten voltak.


A 2009-es Alkonyat - Újhold Amerikában már három nap alatt 143 millió dollárt termelt, a 3/4-ét az első rész teljes bevételeinek, s végül 297 millió dollárral zárt (Amerikán kívül: 413 millió dollár.). Hasonlóan jól kezdett az Alkonyat - Napfogyatkozás 2010-ben, mely hazájában kis mértékben növelte bevételeit (300,5 millió dollár), nemzetközileg némileg csökkentette (398 millió dollár), hogy aztán a 2011-es Alkonyat - Hajnalhasadás I. rész számai pont fordítva mozduljanak el (Amerikában 281, a többi országban 424 millió dollár bevétel).

Természetesen a filmekben szereplő színészek sztárok lettek. Illetve ez leginkább a három főszereplőre, Kristen Stewartra, Robert Pattinsonra és Talor Lautnerre igaz, a többiek mindössze ismertekké váltak és már abból megélhetnek, ha eljárnak az Alkonyatos találkozókra. Azonban sztárság ide vagy oda, a mai tinik valamiért már nem úgy működnek, mint a 80-as, illetve 90-es évekbeli társaik. Az ember ugyanis azt hinné, hogy a Stewart - Pattinson - Lautner-trió ezentúl tömegeket mozgat meg filmjeivel, de az eddigi tapasztalatok alapján a rajongók más szerepben nem nagyon tudják őket elképzelni.


Az Alkonyatok előtt egyikük sem számított hírességnek, de a mozizók, illetve a tévézők ismerhették valamennyire őket. Kristen Stewart például főszereplője volt Jodie Foster mellett a David Fincher-féle Pánikszobának, majd a Kapd el a kölyköt!-ben, a Zathura - Az űrfogócskában és A hírnökben is a kiemelt szereplők között volt. Pattinson a negyedik Harry Potter-filmben volt Cedric Diggory, míg a Lorca és Daliban Salvador Dalit játszhatta, Lautner pedig inkább tévében próbálkozott, az Elsőszámú ellenségemnek az egyik főszereplője is volt, de a fiatalabbak láthatták őt a Tucatjával olcsóbb 2-ben, valamint a Robert Rodriguez-féle Cápasrác és Lávalány kalandjaiban, ahol Cápasrácot alakította.

Az Alkonyat után, illetve a folytatások közepette Kristen Stewart és Robert Pattinson 4, Taylor Lautner pedig 2 szerepet kapott azoktól a producerektől, akik azt gondolták, hogy a színészeket rajongóik követni fogják új filmjeikbe is. Azonban hiába tűnt ez papírformában, a rajongók otthon maradtak az Alkonyat-DVD-iket nézve, pedig mind Stewart, mind Pattinson teljesen jó filmekben játszott. (Stewarttól ez nem meglepő, hiszen ő az Alkonyat előtt egy évvel benne volt a zseniális Út a vadonba című Sean Penn-filmben (kritikánk), utána pedig az Adventureland - Kalandpark egyenesen 2009 legjobb filmje lett. De a Mallory szerint a világ is jól sikerült, mint ahogy Pattinson sem vallott szégyent sem az Emlékezz rám!-mal, sem a Vizet az elefántnak című filmmel.)


És mégis, hiába a korrekt filmek, a rajongók beintettek, a bevételek nem jöttek Stewart Adventurelandje 16 millió dollárt hozott Amerikában, utána a The Runaways - A rocker csajok mindössze 3,5 milliót, az Alkonyat előtt forgatott Sárga zsebkendő és a fent már említett Mallory szerint a világ pedig összesen alig félmilliót. Miközben egy Alkonyat-film csak a nyitónapján 70 millió körüli jegybevételt produkál. Pattinson filmjei egy fokkal jobban muzsikáltak, igaz még így sem robbantottak bankot, pedig ő ráadásul romantikus történeteket választott: az Emlékezz rám! Amerikában 19, a Vizet az elefántnak pedig, főképp Reese Witherspoon miatt 59 millió dollárt termelt, de a Lorca és Dali amerikai premierje félmillióra sem volt jó. Lautner társaival ellentétben valódi közönségfilmben, akciószínészként próbálhatta ki magát, de az Elhurcolva pocsék lett, s nézőinek 68%-a hiába volt lány, csak 23 millió dollár bevételt hozott. (A több mint 100 milliót összekalapozó Valentin napban is szerepelt a színész, de ott csak apró mellékszerepben.)

A színészek nemrég bemutatott, illetve bemutatásra váró filmjeikkel persze bőven korrigálhatnak, de ettől még a fentiek igazak maradnak: hiába szerepeltek 2008 óta négy, több százmillió dollár bevételt hozó filmben, a nevük nem feltétlenül vált közönségcsalogatóvá. Illetve Kristen Stewart épp pár hete a Hófehér és a vadásszal tette le első igazi névjegyét, a kalandos fantasy Amerikában és Amerikán kívül is egyaránt 125 millió dollárnál tart. Pattinson pedig két filmmel is próbálkozik nyáron: a Budapesten forgatott kosztümös Bel Ami - A szépfiú 10 nap alatt 72 ezer dollárra volt jó Amerikában, tehát leszerepelt (más országokból már összeszedett 7 milliót), míg a David Cronenberg által forgatott Cosmopolis, mely nagy kiugrás lehetett volna számára, a kritikusoknál bukott meg. A film amerikai premierje augusztusban lesz, de itthon és más országokban már látható és 2,8 millió dollár bevételt hozott.


Kinek jósolsz nagyobb mozis jövőt?

A fentiek olvastán óhatatlanul is felmerül az emberben a kérdés, hogy mióta lettek ilyen hálátlanok a tinilányok? Vagy esetleg ők már felfedezték maguknak az új kedvenceket? Kíváncsian várjuk, hogy Az éhezők viadala sztárjának, Jennifer Lawrence-nek a bemutatás előtt álló horrorfilmje, a House at the End of the Street hány embert fog érdekelni.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© SquadLeader2012. 06. 28.. 15:47||#42
A világító pöcsvámpír szerepkörébõl kitörni igyekvõ Pattinson gyerek még fel is tud mutatni valamit, lásd: "Emlékezz Rám, Vizet az Elefántnak", melyekbõl az elõbbi az én olvasatomban a 2000-es évek egyik legjobb drámája, de Kristen "Nyitottszáj" Stewart és Taylor "Faarc" Lautner határozottan antitálentumok.
© Rufus2012. 06. 27.. 23:54||#41
Szia shaba.

Ha jól értem te azt mondod, hogy a színész miatt mennek a tizenéves rajongók a moziba. Ha ezt mondod akkor lehet, hogy a cikket nem olvastad el? Ha rosszul értettem valamit akkor bocs. Amit viszont jól értek.

"Gyerekek, ma a forgatáson nehogy felmutassatok bárminemû színészi teljesítményt, mert nem lesz fizu!! Te pedig drágaságom be ne csukd a szádat, téged errõl ismernek meg a nézõk!"

Tehát szerinted ezek a színészek nem jól játszanak. Erre nem tudok mit mondani. Átfut a fejemen, hogy hogyan is zajlik egy szereplõválogatás. Mennyien jelentkeznek akármilyen kicsi szerepre is. Miket kérnek tõlük. Kik is akik eldöntik valakirõl, hogy alkalmas-e a szerepre. Egy 100 milliós filmnél mennyit fektetnek a castingba.

Felmerül egy kérdés. Láttad te már a barátok közt valamely részét?
© shaba232012. 06. 27.. 20:22||#40
" Ezek színészek úgy játszanak, ahogyan elvárja/kéri tõlük a rendezõ"
Gyerekek, ma a forgatáson nehogy felmutassatok bárminemû színészi teljesítményt, mert nem lesz fizu!! Te pedig drágaságom be ne csukd a szádat, téged errõl ismernek meg a nézõk!

Természetesen szó sincs arról, hogy a tizenéves rajongók a benyalt hajú szõke és a kockáshasú barna gyerek miatt mennek a moziba, nem, õk a színészi teljesítmény miatt mennek megnézni ezeket a filmeket. Rufus neked igazad lehet...
© Broafka2012. 06. 23.. 10:24||#39
nem azt írtam hogy iszonyat ronda, hanem hogy iszonyat (ez éppenséggel a stílusára utalt) de az, hogy nyitva van folyamatosan a szája, az rondává teszi akkor is...
© Rufus2012. 06. 22.. 21:46||#38
Olvasom a kommenteket és egyvalami nem fér a fejembe. Sokan kritizálják ezeket a fiatal színészeket. Ti úgy gondoljátok, hogy az álomgyárban 100 milliókat fektetnek tehetségtelen szereplõkbe? Szerintetek Lorenzo Lamas vagy Eric Roberts nem próbálkozott a maga idejében ilyen filmekre bejutni? Eric Roberts tesója ráadásul Julia Roberts, aki biztosan próbálta egyengetni a karrierjét. A forgatókönyön és a rendezõn nagyon sok múlik. Ezek színészek úgy játszanak, ahogyan elvárja/kéri tõlük a rendezõ. DiCaprio gyereket is fikázták az elején és most azt mondom korunk egyik legjobb színésze. Szerintem...
© Merces2012. 06. 22.. 19:00||#37
How Twilight Works:
http://theoatmeal.com/story/twilight
© kriszwells2012. 06. 22.. 18:12||#36
A filmeket még nem láttam, nem is olvastam szóval nem véleményezem, a szereplõket meg más filmbe se nagyon szóval nem akarom kritizálni õket. Azt tudom hogy a Taylor Lautner gyerek kölyökként azt hiszem MMA-zett, láttam pár videót. Ott kemény ahogy a botot forgatja, azt tisztelem benne, színészileg, meg amúgy nem szólnék hozzá.. 😊
Nekem speciel Charlize Teron se jön be, nemtom mit esznek rajta annyian.
Fiatal/gyerek színészben is tudok az Alkonyatosoknál jobbat mondani, meg Charlize-nél is 😄 de ez csak szubjektív vélemény
© shaddam2012. 06. 22.. 16:37||#35
Ez a hófehérke szebb mint Charlize Teron?
© shaba232012. 06. 22.. 15:34||#34
Egyiknek sem jósolok mozis jövõt. A nevük nekem semmit nem mond, maximum képrõl ismerem fel õket, ami már önmagában is rossz ómen. Láttam az alkonyat elsõ részét, mert elmentünk egy "vámpíros" filmre. Függetlenül attól, hogy csalódás volt, nem érte meg a mozibelépõt, egyszer nézhetõ kategória, de nem csábított arra, hogy akár mégy egy részt is megnézzek.
Szegény csaj a tátott szájával, amivel minden szituációra reagál...kb akkora készlettel rendelkezik mimikából, mint Steven Seagal, de õt legalább más okból lehet(ett) kedvelni a mozivásznon.
Anno DiCapriot sem kedveltem, de õ már a rómeóként is többet ért, mint a fent felsorol 3 összesen. "Mostanra" pedig az egyik legjobb színész vált belõle.
© warriorGula2012. 06. 22.. 13:50||#33
Te jó ég! Ez a csaj (100%, hogy lány) tényleg leszólta a Star Warst és az Indiana Jonest? Ez akkor is halálos bûn lenne, ha jó filmekkel hasonlítanád össze õket, de hogy ezzel a rakás sza...öööö...vámpírral...
+2