SG.hu·

James Cameron szerint a T-800-assal kell foglalkoznia az új Terminátornak

Bár James Cameron nem fog ismét Terminátorozni, de véleménye, sőt építő javaslata van a film készítői számára, s ezt Arnold Schwarzeneggerrel is megosztotta nem is olyan régen.

Az MTV-nek lehetősége nyílt interjút készíteni James Cameronnal, A halálosztó, valamint a Terminátor 2 - Az ítélet napja rendezőjével, s a beszélgetés során szóba került a tervezett új Terminátor-film, mely az ötödik lenne a sorban. Cameron ugyan nem fog részt venni a produkcióban, de megerősítette azokat a pletykákat, hogy találkozott Arnold Schwarzeneggerrel és adott neki pár tanácsot a tervezett filmmel kapcsolatban.


A rendező azt mondta a színésznek, hogy úgy véli, hogy az új epizódnak a T-800-asra kellene koncentrálnia, sőt, azt is tanácsolta Schwarzeneggernek, hogy ha nem az ő karaktere kerül a középpontba, akkor ne is vállalja a szereplést a Terminátor 5-ben. Cameron mindezt azzal indokolta, hogy meglátása szerint még számos remek történetet lehetne elmesélni a T-800-asról, persze ezeket előbb ki is kellene találni.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© pett3rson2018. 07. 23.. 21:43||#14
Nekem ebből kettő van meg, a másik kettőt vagy kölcsönadtam vagy nem is volt meg csak haveromnak?..de a lényeg, hogy tényleg baromi jó könyvsorozat volt.
© shaddam2012. 04. 19.. 00:25||#13
Ja. Az andy vajna féle kontárok megrohasszák a régi nagy neveket.Dobó katát akarta berakni a t3-ba brr.
© LiveMan2012. 04. 18.. 18:41||#12
Nem ötleteket kell adni, hanem sohasem kellett volna kiengedned a kezeid közül a Terminator saga-t, te pöts!
© asdasdasd2012. 04. 18.. 18:06||#11
És persze Kornya Zsolt is...
© Cef2012. 04. 18.. 00:09||#10
Azt én is megnézném, örök klasszikus 😄

http://www.youtube.com/watch?v=8pUrsUORF4Y
© johnsilver2012. 04. 17.. 23:02||#9
Ráadásul magyar a szerzõje Nemes István.
http://caldwell.karcolat.hu/markwilson
© COOLancs2012. 04. 17.. 22:44||#8
Én azt nézném meg amikor az ókori Közel-keletre megy vissza, és Judást lelõvi egy shotgunal, majd feltámad, erre újra lelövi 😄DDD Óriási film lenne 😄
© Jawarider2012. 04. 17.. 22:19||#7
"James Cameron nem fog ismét Terminátorozni" . Ennyi.
© HerrKiss2012. 04. 17.. 22:17||#6
Sziasztok!
Mindkettõtöknek igaza van, és mindketten tévedtek is 😊 amirõl beszéltek, az egy kvadrológia (remélem jól írtam, szóval egy négy kötetes történet).
A kötetek címei sorrendben:
Terminator - Démon a jövõbõl
Terminator - Orgyilkos
Terminator - A gólem
Terminator - A leszámolás
Valóban kivételesen jól sikerült sorozat, klassz a történet. Kollégista voltam, mikor megjelent, mi is alig tudtuk letenni, hangosan felolvastuk, hogy egyformán haladjunk a történetben 😊
© zetortraktor2012. 04. 17.. 22:02||#5
Nem annyira kiderült, hiszen sosem titkolták, hogy pár magyar srác írta, annak idején egy csomó licencet loptak így, még nem volt szigorú a szabályozás. És milyen jól tették. Nem túl igényes ponyvák voltak ezek, de fantáziadúsak és élvezetesek.