SG.hu·

Az új Battlestar Galactica-sorozat előzetese után csapott le a Kaszás

A napokban elterjedt a neten a Battlestar Galactica: Blood & Chrome első előzetese, s nem sokkal később a Syfy bejelentette, hogy nem kér a tévésorozat tervéből.

Bejön az előzetes?

Meglehetősen hullámzó volt az elmúlt napokban a Battlestar Galactica-rajongók hangulata, hiszen a hétvégén megrendezésre került WonderCon elnevezésű filmes és képregényes rendezvény egyik paneljén, a producerek afféle bónuszként bemutatták a Battlestar Galactica: Blood & Chrome hevenyészett módon összevágott, a Syfy csatorna által jóvá nem hagyott előzetesét. A trailert természetesen zömében a fanatikusok éljenzése fogadta, mely addig tartott, míg az amerikai scifi-csatorna be nem jelentette, hogy mégsem készít tévésorozatot a Blood & Chrome-ból.


Érdekes az időzítés, hiszen nem sokkal a várva várt trailer kikerülése után nyilatkozott végre-valahára a Syfy a projekt sorsáról. Még csak véletlenül sem akarunk összeesküvés elméleteket kreálni, de a csatorna fejesei novemberben láthatták az elkészült tévéfilmet, s azóta nem önszántukból nem is nyilvánultak meg komolyabban a sorozatterv állapotáról. Mindez a BSG-rajongókat és a Blood & Chrome-ot várókat már jó ideje bizonytalanságban tartotta, hiszen a pletykák hol arról szóltak, hogy a nyáron leadásra kerülő másfél órás film nézettsége fog dönteni a sorozat berendeléséről, hol pedig arról, hogy a Syfy csak websorozatként hajlandó bevállalni a projektet.


Az alig pár órával ezelőtt hivatalosan is megerősített döntés értelmében ez utóbbi szcenárió fog bekövetkezni, azaz a Battlestar Galactica: Blood & Chrome digitális sorozat formájában létezhet tovább, de arról, hogy milyen feltételek mellett és milyen formában, a Syfy továbbra sem nyilatkozott. Mindössze az tekinthető biztosnak, hogy a Luke Pasqualino, Bordán Lili és Ben Cotton főszereplésével készült tévéfilm nyáron, egy nem meghatározott időpontban bemutatásra kerül, s ezt valamikor követheti egy miniepizódokkal, valószínűleg sokkal alacsonyabb költségvetéssel forgatandó széria. Hogy mikor..., azt nem tudni.


Az elmúlt hónapokban az egyetlen megnyilvánulás a Syfy részéről az új BSG-vel kapcsolatban egy csatornavezető válasza volt egy újságírói kérdésre, melyből kiderült, hogy a csatorna illetékesei odavoltak a tévéfilmtől, s november óta a gazdasági feltételek megteremtésén, valamint a gyártó és a csatorna igényeinek és elvárásainak kiegyensúlyozásán dolgoznak. Nos, a sorozat tervének elvetése minden bizonnyal ezen tényezőre, azaz az anyagiakra vezethető vissza.

A Blood & Chrome annak ellenére, hogy teljes egészében zöld háttér előtt került forgatásra, nem volt olcsó, rengeteg utómunkára szorult, s ennek bevállalását talán kockázatosnak érezte a csatorna. A premierhez képest korainak tűnő döntéssel pedig talán annak lehetőségét is megakadályozták, hogy a tévéfilm kirobbanó nézettségű legyen, mert egyébként adná magát a kérdés, hogy a pilot nagy sikere esetén meggondolná-e magát a Syfy.


Láttad a Battlestar Galacticát?

Az új BSG elbuktatása ellenére természetesen marad sorozata a csatornának. Áprilisban elkezdik adni az Eureka utolsó szezonját, nyáron pedig képernyőre kerül az Alphas második és a 13-as raktár negyedik évada, de folytatódni fog a harmadik etappal a Haven és a Being Human amerikai verziója is. Ezek mellett a csatorna sugároz két importszériát is, az angol Merlint és a kanadai Elveszett lányt. Az egyetlen bizonytalan sorsú Syfy-széria a Sanctuary, s hivatalos döntés még a Three Inches pilotjának fogadtatásáról sem született. Tavasszal egyébként két pilotot is forgatnak a csatornának, melyekből megfelelő minőség esetén akár sorozat is lehet: az időutazós, múltváltoztatós Rewind-ot, valamint a Defiance-et, amely egy idegeninvázió után játszódna.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Merces2012. 04. 08.. 12:47||#45
az arányok, azok a fránya arányok amiket mindig mindenki figyelmen kivül hagy..
© zetortraktor2012. 03. 26.. 22:54||#44
Az ugye megvan, hogy a Walking Dead 1. évadhoz képest a 2. évadra kétszer annyi pénzt szánt a csatorna, és, hogy a 3. évadra is több pénz jut, mint a másodikra?

"Ezeknek meg csak apenz szamit ."

Hidd el, anyunak és apunak is, hogy rohadjanak meg. Ezek csak ilyenek. Ha nem a pénz számítanak "azoknak", akkor pár hét és nem lenne állásuk. Csak a pénz..., istenem.
+1
© ugh2012. 03. 26.. 20:57||#43
Tokeletesen klappol az iment felvetett gondolat sorhoz, hogy pl a walking dead sorozat minden rekordott dontott es folymatosan csokkentik a koltsegveteset.
Ami miatt szerintem sokan elfordultak a sorozattol es majd jol rafogjak a csokkeno nezetsegre a befejezeset.
Az oka a sok penzehes faszfej lesz az amc-nel(ha jol tudom amc-s).
© ugh2012. 03. 26.. 20:52||#42
persze hogy nem kernek belole mert az eurekanak pl 3 szezonja kerul annyiba mint egy jobb bsg resz.
Ezeknek meg csak apenz szamit .
Elobb-utobb ugy is lepukkan az emberek agya,ha folyamtosan szart tolnak bele, arra a szintre, hogy mar egy iylen is eleg lesz nekik es akkor nem kell draga scifi. Eleg az ha ket szinesz egy hatter elott pofazik es repkedenk a scifi "szakszavak".
En lattam mar eurekat az elso szeria kis idiota focimzeneje jo volt a film viszont bazi szanalom.
© dregnarr12012. 03. 26.. 15:16||#41
Igazából nyáron a websorozat formájában kerül a közönség elé, heti 10 percben, a TV-ben meg szeptember vége felé, esetleg.
© loky2012. 03. 26.. 15:10||#40
Én tuti nézném... nagyon bejött a BSG. S ha jól veszem ki, akkor nyáron leadják a pilotot oszt kalapot emelnek végleg?
© scout212012. 03. 26.. 09:51||#39
BSG elõtt kb. 50 évvel korábban játszódik, vagy játszódna. Az elsõ cylon háború idején. A fiatal William Adama kalandjait mutatná be.
© dregnarr12012. 03. 26.. 09:51||#38
Elsõ Cylon Háború 10. évében kezdõdött volna, két évvel a Final Five megérkezése elõtt.
© plasticbomb12012. 03. 26.. 09:37||#37
Nem vágom, hogy ez történetileg hova kapcsolódik. Valaki felvilágosítana?
© zetortraktor2012. 03. 25.. 01:15||#36
"kinyirták a stargate universe-t is 3 évaddal a story vége elöttmikor kezdett beindulni a történet, nem kérnek ebböl leakarják huzni a rolót vagy mi?"

Alig nézték. Nehogy már a Syfy legyen a hibás az írók bánázása miatt. Nem szokás az ilyen béna nézettségû sorozatoknak hirtelen sikeressé válni.