MTI

Az internet az orosz mozi halála

Az internet az orosz mozi halála - hangzott el egy moszkvai sajtóbeszélgetésen. Oroszországban naponta legalább 18 millióan töltenek le filmeket a kalózhálózatokról.

A világ illegális internetes letöltő hálózatainak 40 százaléka Oroszországban és Ukrajnában működik - panaszkodott Anatolij Makszimov producer azon a sajtóbeszélgetésen, amelynek témája az orosz filmgyártás helyzete volt. A torrenteken kívül számos oldal kínál letöltést a számítógépes világhálón - tette hozzá Makszimov, aki azt is nehezményezte, hogy az orosz filmszínházakban nem működik az elektronikus jegyrendszer, a mozik lenyelik a bevételek felét a gyártók elől. Szerinte még korai lenne az orosz filmgyártás győzelméről beszélni, legfeljebb arról, hogy - mint mondta - "a földről sikerült térdre feltápászkodni".

2010-ben 250 millió rubel (1 milliárd 750 millió forintnyi) támogatást kaptak a különböző orosz filmgyártó cégek. A támogatással készített filmek közül 2011-ben elsősorban a komédiákra voltak kíváncsiak a nézők. Idén, a januári ünnepek alatt a legtöbben a Viszockijról készült filmet nézték meg a mozikban, valamint a Karácsonyfák című romantikus film második részét és a középkori hősöket felelevenítő humoros rajzfilmsorozat legújabb alkotását Ivan cárevicsről és a szürke farkasról.

Moszkvában pénteken adták át az Arany sas díjakat 2011 legjobb orosz filmjei alkotóinak és szereplőinek. A legjobb filmnek Andrej Vzjagincev rendező munkáját, a Jelenát választották, amely Cannes-ban is sikert aratott. Az orosz filmesek: szakértők és gyártók egyaránt arra panaszkodnak, hogy a multiplex mozik elsősorban a fiatalok igényeit szolgálják ki, a művészfilmek nem jutnak el a nagyközönséghez.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!