Szekeres Viktor

Megvan az új James Bond-film címe

Skyfall lesz a címe Sam Mendes jövőre bemutatásra kerülő James Bond-mozifilmjének, melyet nem Ian Fleming történeteinek felhasználásával készítenek, hanem egy eredeti forgatókönyvből.

Tegnap London városában sajtótájékoztatót tartottak a 23. James Bond-mozifilm készítői, melyen többek között bejelentették, hogy Skyfall lesz a címe az új epizódnak. A rendezvényen jelen volt Sam Mendes rendező, valamint két producer, Barbara Broccoli és Michael G. Wilson, akik többek között azt erősítették meg, hogy valóban Javier Bardem lesz a főgonosz a filmben, valamint elmondták, hogy mellette, és a főhőst alakító Daniel Craig, valamint az M szerepébe visszatérő Judi Dench mellett még fel fog tűnni Ralph Fiennes, Albert Finney, Ben Whishsaw és Naomie Harris is. Az aktuális Bond-lányt Bérénice Marlohe fogja alakítani.


A Skyfall, ahogyan azt megszokhattuk, ismét több országban fog játszódni, a készítők az angol stúdiófelvételek mellett el fognak látogatni a skót felvidékre, valamint a kínai Sanghaj és a török Isztambul környékére is. A film története, melyen John Logan, Neal Purvis és Robert Wade dolgozott, teljesen eredeti lesz, ezúttal nem Ian Fleming sztoriját veszik alapul. A sztoriról mindössze annyi derült ki, hogy Bond M-hez való hűségének próbája lesz, miután M-et meglátogatja valaki a múltjából, aki fenyegetlst jelent számára.

A Skyfall magyar premierje jelen állás szerint október 25-én lesz, míg Amerikában november 9-én mutatják be a filmet.


Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!