Szekeres Viktor

Oscar-díjas übergonosz az új James Bond-filmben

Javier Bardem megerősítette, hogy valóban rosszfiú szerepet kapott az új James Bond-mozifilmben, mely sorrendben a huszonharmadik lesz és jövő év novemberében kerül bemutatásra.

Már korábban is igen valószínűnek tűnt a hír, de 100%-is bizonyosságot csak most nyert: Javier Bardem lest az új James Bond-mozifilm (egyik) rosszfiúja - ezt a színész az amerikai ABC csatorna Nightline című hírműsorának adott interjújában erősítette meg. A Daniel Craig főszereplésével forgatandó huszonharmadik Bond-epizód 2012. november kilencedikén kerül majd bemutatásra, azonban arról, hogy 3 Oscar-jelöléséből (Mielőtt leszáll az éj, Nem vénnek való vidék, Biutiful) egyet díjra váltó Bardem pontosan milyen karaktert fog alakítani, nem szól a fáma.


A színész interjújában elmondta, hogy (természetesen) nagyon izgatott, ami annak is köszönhető, hogy a szülei gyerekkorában sokszor mentek moziba vele, így mindegyik klasszikus Bond-filmet láthatta. Az egyelőre címmel még nem rendelkező James Bond 23-at Sam Mendes fogja rendezni (Amerikai szépség, A kárhozat útja), a forgatás pedig heteken belül elkezdődik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • pokolfiu #3
    attól hoyg sokat szívott, s kicsit lepattant a képe.... :D még nem néz ki gonosznak szerintem.... kicsit hasonlít így mondjuk arra a fószerre aki a supernatural-ban alakította a srácok apját...
  • Seth #2
    Csak rá kell nézni :D
  • pokolfiu #1
    ha még nem tudni pontosan a karakterét, miből gondoljuk hoyg űbergonosz?