Szekeres Viktor

Végre egy jó akciófilm? Itt a This Means War előzetese

Jövő év elején kerül bemutatásra Amerikában McG legújabb akciófilmje, mely egyben komédia is lesz. A This Means War-ben két jóbarát CIA-ügynök próbálja lenyomni a másikat.

A 20th Century Fox bemutatta McG új akciókomédiájának, a This Means War-nak az első előzetesét. A rendező nevét viszonylag gyakran látjuk és halljuk, viszont általában produceri tisztségben szerepel a stáblistákon, eddig mindössze 4 mozifilmmel jelentkezett, a következőkkel: Charlie angyalai, Charlie angyalai: Teljes gázzal, Több, mint sport és Terminátor - Megváltás. (Ezek mellett ő készíthette el a Fastlane - Halálos iramban és a Chuck című tévésorozatok pilotját.)


A This Means War vérbeli komédiának ígérkezik, története a világ két legjobb és leghalálosabb CIA-ügynökéről, akik elválaszthatatlan társak és legjobb barátok is egyben - csak sajnos ugyanabba a nőbe szeretnek bele. Míg egykor ellenséges nemzeteket kényszerítettek térdre, most az lesz a feladatuk, hogy valahogy egymást gyűrjék le. A két főszereplő Chris Pine és Tom Hardy lesz, a femme fatale szerepében pedig Reese Witherspoont láthatjuk majd. Premier február 17-én.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • hypno #6
    Egy férfi szeretett volna megházasodni, de minel három lány is tetszett neki, szüksége volt egy módszerre, amivel eldönthette, hogy melyikük lesz az ideális számára. Így aztán mindhármuknak adott ezer-ezer dollárt, és figyelte, hogy mi lesz a reakciójuk. Az első lány fodrászhoz, kozmetikushoz ment, a többit pedig szépítőszerekre, ruhákra költötte, majd azt mondta: "Lám, mennyire szeretlek, azt akartam, hogy a lehető legszebbnek láss engem". A második horgászfelszerelést, nagy színes TV-t, videót, és egy teljes hónapra elegendő sörkészletet vásárolt, mondván: "Nagyon szeretlek, és azt szeretném, hogy Te a lehető legjobban érezd magad". A harmadik befektette a tőzsdén a maga ezer dollárját, részvényeket adott és vett, opciós meg egyéb határidős ügyleteket kötött, és megsokszorozta az eredeti összeget: "A pénzt a közös jövőnk megalapozására fordítjuk majd, és hosszú, boldog házasságunk lesz". Emberünket teljesen lenyűgözték a lányok, és csak nagyon nehezen tudott választani közülük. Végül, hosszas gondolkodás és elemzés után azt a lányt választotta, amelyiknek legnagyobb volt a melle.
  • BrockSamson #5
    Hat Viderszpún kisasszony sem ronda, de nem olyan kategoria amiert haboruzna az ember, sztem. De amugy delutani filmnek elmegy.
  • tmk #4
    Nekem igy ahogy volt tetszett
  • zetortraktor #3
    LOL, Pine, mint divat? A 2009-es Star Trek óta kemény egy mozifilmje volt.
  • IMYke2.0.0.0 #2
    Reese Witherspoon helyett azért találhattak volna szebbet is.
  • Ender Wiggin #1
    McG egy béna f..sz, Hardy és Pine meg nagy divat lett, mintha nem is volna más színész a "szagmában".