Szekeres Viktor

Jövőre folytatódhat Spielberg idegeninváziós sorozata

Ahogy várható volt, hatalmas siker a Falling Skies, Steven Spielberg idegeninváziós scifisorozata, melyben a földönkívüliek kiirtották az emberiség zömét.

Úgy tűnik, hogy bevált az amerikai TNT csatorna számítása, hiszen tegnap a vezetőség úgy döntött, hogy megrendeli a Falling Skies című scifisorozat második szezonját, ami újabb 10 epizódot takar. A TNT a Falling Skies sorozatnak történő berendelésével sokak szerint kockázatot vállalt, hiszen a leginkább a fiatalokat érdeklő scifi műfaját egy olyan csatornán akarták népszerűvé tenni, mely nézőközönsége jobbára az 50-en túliakból kerül ki.


A Falling Skies címe és alapötlete Steven Spielberg nevéhez fűződik: az eredetileg Concord elnevezésre hallgató széria az emberiség alkonya idején játszódik, fél évvel azután, hogy földönkívüliek lemészároltak többmilliárd embert. A maroknyi túlélő a világ minden táján kisebb csoportokba verődve próbál nap, mint nap küzdeni az életéért és élhető világot teremteni magának. (Azért a "kisebb csoport" kitétel, mert a földönkívüliek járőrei a levegőből sokáig a 600-nál több főből álló csoportokat ki tudták szúrni. Azóta ők is fejlődtek, s már a 300 főnél nagyobb csoportokat is észreveszik és megsemmisítik.)


A Falling Skies érdekessége, hogy nem a szokásos idegeninváziós sablont követi, hiszen az idegenek megjelenését és a kapcsolatfelvételt követő hatodik hónapban játszódik, így a néző kimarad mindenféle diplomáciai próbálkozásból és repetitív találgatásból arra vonatkozóan, hogy vajon békével jöttek-e a földönkívüliek vagy sem. A sztori egy Boston közeli 300-as csoportra koncentrál, mely 100 katonából és 200 civilből áll - ők próbálnak boldogulni a posztapokaliptikus világban, miközben próbálnak arra is rájönni, hogy mik a jövevények céljai, s miképp győzhetik le őket.

A Falling Skies főszereplője a Vészhelyzet Carter doktoraként ismert Noah Wyle, ő alakítja Tom Masont, az egykori történelemtanárt, aki szakaszának katonai vezetője mellett szolgálva próbálja vezetni a civileket, köztük fiait is. A Ryan közlegény megmentését író Robert Rodat által papírra vetett történet szerint ráadásul hőseinknek nem csak a túlélésért (élelem, szállás) kell megküzdeni, hanem azért is, hogy a szülők visszaszerezhessék elrabolt gyerekeiket. Ugyanis a földönkívüliek valami hámszerű eszköz segítségével saját rabszolgáikká tették az elkapott, de meg nem ölt fiatalokat, akik között ott van például Tom Mason egyik fia is.


A Falling Skiest három hete mutatták be az amerikai TNT csatornán, s ezzel párhuzamosan 75 további országban, jórészt a Turner Broadcasting helyi adóin, s azonnal az év legnézettebb új sorozatává vált a kábeles világban. A premiert és a második részt átlagosan majdnem 6 millióan látták, míg egy hétre rá a folytatást még mindig 4,2 millióan. Miután a 4. részt is több, mint négymillióan tekintették meg, a TNT vezetői úgy gondolták, hogy a nézői reakciók és saját bizalmuk jeléül megrendelik a folytatást.


Hogy állsz a Falling Skies-szal?
  • Nézem és tetszik.
  • Néztem, de nem jött be.
  • Később bevállalom eredetiben.
  • Kivárom a magyar premiert.
  • Nem érdekel a sorozat.
Aki szereti Spielberg munkáit, annak érdemes lesz figyelemmel kísérnie az elkövetkező időszakban feltűnő sorozatokat, ugyanis egyre többen vállal szerepet a híres rendező. Igaz, hogy szinte mindenhol csak producerként, illetve executive producerként, de a Falling Skies mellett ősszel elindul tőle a Terra Nova című időutazós, világmegmentős családi scifi, valamint nemsokára látható lesz a Smash című Broadway-musicales dráma is. Az előkészületben lévő produkciók mellett egyébként nemrég adta tőle az HBO a The Pacific - A hős alakulat című második világháborús minisorozatot, valamint a Showtime pár hete fejezte be a 3. szezonnal a Tara alteregóit. Steven Spielberg producerként mostanában mindössze a Locke & Key című képregény-adaptáció pilotját nem tudta sikerre vinni, így abból nem készül el a sorozat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #37
  • Ender Wiggin #36
    Neked, mint SZAKÉRTŐ-nek, minden telhiszek. Dale Dye-nak meg semmit.
    Egyébként szerintem rémisztően unalmas, csak az első duplarészt néztem meg. Elég volt.
  • NEXUS6 #35
    Nézd, egy tűzharcot fel lehet venni egy szobában, lásd Csupaszpisztoly, amikor a kuka mögül lövöldöztek egymásra. Attól kezdve vágás kérdése az egész.
    A reális(abb) tűzharc sem biztos, hogy nagyon látványos, lásd Bombák földjén mesterlövészes jelenet, ami feszültségben miegymásban simán ver minden látványos piropatron ropogtatást.

    Gyerekkatonák felvetés stimmel. Csak nem tudom mennyire kell hozzá a bedrogozás, a mondhatni természetes kegyetlenség, illetve az, hogy más gyerekkatonák közösségébe kerüljön az emberke. Mert 1, ha nem ott van, akkor ő automatikusan felveszi a gyermeki szerepet, 2 a felnőttek automatikusan védik. Szinte ugyan az mint csajszik a frontvonalon, az is problémás, mert a faszik azzal vannak elfoglalva, hogy a csajokat istápolják, nem pedig a feladat végrehajtásával. Ez ösztön.

    Itt meg a gyerekkatonának nevezet serác talán leginkább a kutyusával van elfoglalva.

    Én nem tudom mi hiányzik a filmből, talán csak annyi, hogy a szereplőket, a rendezőt, a vágót akárkit elvigyék egy paintball pályára. Talán akkor szinte automatikusan ráállnának a helyes mozgásra. Mert kb mint elefánt a porcelánbótba mozognak.
  • Kelta #34
    De azok filmek, nagy költségvetéssel..egy tv sorozatban másképp szólnak a dolgok :)
    gyerekkatonákról meg olvasgass kicsit, szomáliáról, vagy kongórol...vagy akár palesztin gyerekekről :( 8-10 évesek, irni olvasni nem vagy alig tudnak, de Ak-47-et csukott szemmel kapják szét és össze...és simán lekaszabolnának vele :)

    figyelj, nem akinek fegyver jutott, hanem aki túlélte, az első pusztítást..logikusnak tűnik, hogy sok katona halt meg, hiszen ők vették fel a harcot elsőnek... aki most harcol az maradék, vagy civilek...ez van :)
  • NEXUS6 #33
    Jogos, de pl van 1-2 jó kis tűzharc jelenet sci-fi filmekben is, a Battle of L.A. szerintem elég jó volt összességében. Csak a kamerarángatás ne lett volna.
    Meg az Ember gyermeke végén is állat volt. De szerintem egyik sem volt az a túl véres, bár azért néha fröccsen a kamerára, csak az érzés kedvéért. De a kiomló belektől, leszakadó végtagoktól azért nagyjából megkíméltek bennünket.

    A dolog azért érdekes, mert itt a "katonák" úgy tűnik gyak azok, akiknek vagy jutott fegyver, vagy hajlandóak kézbe venni.
    Tizen éves serácok monnyuk pl képzelem milyen évszázados fegyveres rutinnal rendelkeznek. Na mindegy.
    :D
  • gabeone #32
    Leonidasz vezetésével.
  • Kelta #31
    Légy egy kicsit elnézöbb..ha valósabbak lennének a harci jelenetek, akkor le sem adhatnák...vagy mindenki rosszul lenne tőle...sok sok embernek fogalma sincs milyen egy valós tüzharci helyzet :)

    egy másik szakértő :)
  • NEXUS6 #30
    Hát ez marhára nem látszik meg a filmem, és nekem mint szakértőnek ezt elhiheted.
    Az van.
  • WoodrowWilson #29
    Arról mindenki megfeledkezik, hogy ez nem a nagy adókon megy, hanem egy kábelcsatornán, így kell nézni azt a 4 millió nézőt. Ott pedig egyáltalán nem rossz ez, sőt, a felső kategóriában van.
  • Ender Wiggin #28
    Te figy, Dale Dye nem jó szakértő? Játszik benne, és szakértett már Oliver Stone-nak (a Szakasz könyvet is ő írta). De a Medal Of Honor játékoktól a Ryan közlegényig mindenhol ő volt a legfőbb tanácsadó. Akkor most mi van?