Szekeres Viktor

A 2011-es nyár legnagyobb durranásai

A Thor és a Halálos iramban 5 premierjével hivatalosan is kezdetét veszi a "mozis nyár", az a pár hónap, amikor Hollywood legnagyobb durranásait veti be.

Régebben még csak június, július és augusztus, azaz a valóban a nyári hónapok számítottak fontosnak Hollywood életében, azonban a 90-es évek végétől a stúdiók már május közepétől elkezdték bemutatni nagyköltségvetésű újdonságaikat. Tavaly és idén pedig ez a főszezon áprilisra kezdett átcsúszni. Ezt remekül jelzi, hogy pár országban már látható a mozikban a Thor és a Halálos iramban: Ötödik sebesség - előbbi itthon, utóbbi Amerikában mutatkozik be a héten. (És rá egy hétre a másik is látható lesz.) Az áprilista való átcsúszással egy időben egyébként augusztus kezdte elveszíteni jelentőségét.


A hatalmas sikerű Halálos iram folytatása, mely remek kritikákat kapott (eddig 30-ból 23 pozitív), illetve a legújabb Marvel-képregényfilm, mely még jobb újságírói véleményekkel bír (eddig 39-ből 37 pozitív) - e két alkotás indul meg először a 100 milliós bevételi álomhatár felé Amerikában, s ki tudja, lehet, hogy a 200 milliós is veszélybe kerülhet. Májusban azonban lesznek olyan produkciók, melyek szinte biztos, hogy 200 millió fölé kirándulnak, s ezek természetesen a folytatásfilmek, melyet azért gyártanak le a stúdiók, mert tökéletesen biztosak abban, hogy a közönség be fog ülni rájuk.

Melyik képregényfilmet várod a legjobban?
  • A pap - Háború a vámpírok ellen
  • Thor
  • X-Men: Az elsők
  • Zöld Lámpás
  • Amerika kapitány: Az első bosszúálló
  • Cowboyok és űrlények
Május nagy filmjei közül még három lesz folytatás. Amerikában május 20-től (nálunk 19-től) lehet látni A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken-t (Pirates of the Caribbean: On Stranger Tides), 26-tól pedig érkezik a Másnaposok 2 (The Hangover Part II) és a Kung Fu Panda 2 - nálunk előbbi világpremier, utóbbi egy hét késéssel lesz megtekinthető. Ráadásul ezen filmek közül Jack Sparrow kalandjainak, illetve a Dreamworks animációjának bevételnövelése céljából még a 3D-vel növelt jegyárakat is bevetették. Csekély vigasz, hogy a Karib-tenger kalózainak 4. része valóban 3D-ben forgott, és nem konvertált lesz, mint a hónap utolsónak maradt nagyszabású filmje, A pap - Háború a vámpírok ellen (Priest), mely cseppet sem meglepő módon ugyancsak világpremier lesz itthon (június 9.). Surranópályán a közel sem brutális költségvetésű romantikus komédiák futhatnak be, a női Másnaposokként reklámozott Koszorúslányok (Bridesmaids - nálunk június 23-tól), a Something Borrowed (nálunk június 16-tól) vagy a tinilányokat célbavevő Disney-s Prom (nálunk augusztus 25-től)


Melyik családi filmet várod legjobban?
  • A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken
  • Bogyó és Babóca: 13 új mese
  • Kung Fu Panda 2
  • Super 8
  • Mr. Popper pingvinjei
  • Micimackó
  • Harry Potter és a Halál ereklyéi 2. rész
  • A gondozoo
  • Verdák 2
  • Hupikék törpikék
Júniusban Amerikában hét kiemelt premier lesz, melyek közül ismét a két képregényfilm kívánkozik az élre. Nálunk június másodikától, Amerikában harmadikától lehet látni az X-Men: Az elsők-et (X-Men: First Class), valamint a Marvel mellett végre a DC-Univerzum is jelentkezik egy új hőssel, a Zöld Lámpás-sal (Green Lantern - 3D-ben), akit a június 17-i amerikai bemutató ellenére csak augusztus 11-től láthatunk itthon. A nagyköltségvetésű családi filmeket egy animáció, egy scifi és egy animált-élőszereplős hibrid fogja képviselni: egyrészt láthatjuk a Verdák második részét (Cars 2 - 3D-ben, Amerikában 06.24-től, idehaza 07.28-tól), másrészt J.J. Abrams új rendezését, a Super 8-at (Amerikában 06.10-étől, itthon 06.16-tól), melybe Steven Spielberg is besegített, illetve Jim Carrey visszatérését, a Mr. Popper pingvinjei-t (Mr. Popper's Penguins - 06.24-től, illetve Magyarországon 06.23-tól). Aki lemarad, az kimarad, mondhatnánk, hiszen surranópályán mindössze egy gyerekkönyv-adaptáció, a Judy Moody and the NOT Bummer Summer mutatkozik be, valamint a Cameron Diaz főszereplésével a Rossz tanár (Bad Teacher - nálunk 08.18-tól).


Júliusra 12 nagy durranásnak tervezett mozis próbálkozás jutott, melyek élén ismét a képregény-adaptációk állnak - öröm azonban, hogy a Cowboyok és űrlények (Cowboys & Aliens - Amerikában 07.29, nálunk 08.25) nem szuperhősöket kínál. Az Amerika Kapitány: Az első bosszúálló (Captain America: The First Avenger - 3D-ben - Amerikában 07.22, nálunk 08.04) azonban már annál inkább, hiszen a Marvel Thor mellett idén egy másik "újonc" szuperhőst is bevet. Harmadikként megemlíthetnénk a Transformers: Dark of the Moon-t (Amerikában 07.01, idehaza 06.30) is, hiszen a leginkább gyerekjátékként ismert robotok képregény formájában is hódítottak már.


A hónap fő témája azonban mégis a "családi film", hiszen érkeznek a Hupikék törpikék (The Smurfs - 3D-ben - Amerikában 07.29, itthon 08.25), eljön a Harry Potter és a Halál ereklyéi 2. rész (Harry Potter and the Deathly Hallows Part II - 3D-ben - Amerikában 07.15, idehaza 07.14), Micimackó (Winnie The Pooh - Amerikában 07.15, itthon 07.07) és az Éjszaka a múzeumban-sorozatra hajazó A gondozoo (Zookeeper - Amerikában 07.08, itthon 07.21). Ezek mellett még ilyen-olyan komédiákat is választhatunk a surranópályáról, hiszen egyik sem tűnik biztos befutónak: Tom Hanks és Julia Roberts a Larry Crowne-nal (nálunk 06.30-tól) próbál nézőket moziba csábítani, pár tinisztár a Magyarországon is forgatott Monte Carlóval (itthon szeptember végén), de látható lesz még Justin Timberlake-kel és Mila Kunisszal a Barátság extrákkal (Friends with Benefits - nálunk 09.22-től), illetve a Horrible Bosses (itthon 07.07) és az Őrült, dilis, szerelem (Crazy, Stupid, Love - itthon 07.28).

Augusztusra maradnak a júniusi és júliusi bemutatóról lemaradó filmek, melyeket ismét a folytatások/rebootok uralják, hiszen kapunk egy új Majmok bolygója, egy új Conan, a barbár, egy új Frászkarika, egy új Kémkölykök és egy új Végső állomás filmet (itthon 09.01) is. A premierek jó részéről még azt sem lehet tudni, hogy itthon mikor láthatjuk őket, csak az biztos, hogy a testcserés Szerepcsere (The Change-Up - 08.04) és a Frászkarika (Fright Night - 3D-ben - 08.18) megkapja a világpremiert. Az említettek mellett még a Guillermo del Toro által írt horror, a Don't Be Afraid of the Dark, illetve a The Help és 30 Minutes or Less (itthon 10.13-tól) című komédia próbál a nézők nyári hónapok alatt teljesen kiürült pénztárcájában kutakodni az utolsó fillérek után.


Az idei év nyara tehát tele van sikergyanús filmmel de mint mindig, ezek mindegyike nem lehet siker, biztosan akadnak közöttük hatalmas bukások, mint ahogy a kevésbé reklámozott alkotások közül is robbanthat bankot némelyik. Azonban, hogy idén melyik film vagy stúdió nyer a hollywoodi nyári lottón, még kérdéses. De ez a szép a moziban, hiszen az ember nem tudja, hogy a film, amire beül a nagyszerű, a nézhető vagy az elviselhetetlen kategóriába tartozik. Ha a kritikusoknak hihetünk (ld. fent), akkor a kezdésnek bevetett Halálos iramban: Ötödik sebesség és a Thor nézhető lesz. A start tehát biztató.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Shaenis #8
    Thort tegnap megnéztem, abszolút élvezhető egyszeri megnézésre, utána elfelejthető. :) Természetesen lesz majd folytatása is, kb 10 percnyi stáblista után a mazochista nézők láthatnak kb 25 másodperc előzetest. :)
  • editorz #7
    Remélem nem lesz igazad én azt moziban akarom látni, egyébként az őrület határán rendezőjének keze munkája, no meg benne van Pitt és Penn, csak behozzák na :)
  • pokolfiu #6
    lehet nem is fogják a hazai mozik adni... elvégre Paul-t sem adják... pedig mág sikeres is... ez meg elég művészi film ha jól nézem, bevallom én még nemis hallottam róla...
  • kumica #5
    sztem minden film nézhető,addig amíg ki nem jössz a moziból,vagy stop gombot nyomsz a lejátszón.
  • editorz #4
    Én Jim Carrey miatt várom a pingvinest, ez ilyen fiatal koromból megmaradt berögzülés és reménykedek, hogy végre megint kapunk egy olyan típusú vígjátékot mint a Ventúra, vagy a Dumber.

    Egyébként furálom, hogy nincs említés a Tree of Liferól a közelgő filmek közül magasan a legvárósabb nálam.
  • HarryProf #3
    A Harry Potter és a Halál Ereklyéi második részének legújabb előzetese megtekinthető, itt:
  • tibisan #2
    azzal a thoros zatyvaggal még várjunk csak..kb mint a titánok harca, első blikkre..az meg elégge gáz lett..kár is visszaemlékezni rá.
    az a cowboyok & alienek viszont nagyon várós..még a trafómens3nál is nagyobbat szólhat...men in black a vadnyugaton
  • WoodrowWilson #1
    Nem lenne rossz, ha a képek alatt ott lenne, hogy melyik filmből vannak, vagy legalább a fájlnév tartalmazná a filmcímet.