Szekeres Viktor

Folytatódik Az eltűntek háza

Az eltűntek háza a legendás horrorrendező, Tobe Hooper visszatérését jelentette volna pár éve, azonban a Poltergeist - Kopogó szellem és A texasi láncfűrészes mészárlás készítőjének filmje nem aratott nagy sikert. Pedig nem sikerült rosszul.

Dean C. Jones író-rendező végre elkészítheti Tobe Hooper 2003-as feldolgozás-horrorjának, Az eltűntek házának (Toolbox Murders) újragondolását, illetve folytatását. A ShockTilYouDrop forrásai szerint Jones már el is kezdte a film forgatását, melyben Christopher Doyle vissza fog térni a gyilkos szerepében. A hírek szerint a történet középpontjában Nell húga lesz.


Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a tavalyi év során történt-e komolyabb változás a forgatókönyvvel, mindenesetre az eddigiek alapján azt lehet feltételezni, hogy a történet a 2003-as film után fog játszódni és a két túlélő, Nell és Stephen folytatják pokoljárásukat, amikor kórházba szállítják őket. Eközben pedig két nyomozó egy profilalkotó segítségével exhumálja a gyilkos mai sírját, hogy feltárja eredetét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!