Szekeres Viktor

Annyi a Stargate Universe-nek

Alig másfél évad után az amerikai Syfy csatorna úgy döntött, hogy megelégeli a Stargate Universe szenvedését és kivégzi a sorozatot.

December 16-ra nagy bejelentést ígért a Syfy és a legtöbb scifi-rajongó sejteni vélte, hogy a hír a Stargate Universe című sorozattal lesz kapcsolatos, hiszen a csatornának nagyjából mostanran kellett eldöntenie, hogy akar-e tovább évado(ka)t a szériából. A döntés megszületett - a Csillagkapu-rajongók nagy bánatára, hiszen kiderült, hogy nem folytatódik újabb szezonokkal az SGU.


Örülsz, hogy vége az SGU-nak?
  • Dehogy örülök. Néztem volna.
  • Nagyon. Borzalmas volt.
Ez azt is jelenti, hogy a csatornára a hatodik szezonnal, 2002-ben átkerült eredeti Stargate óta majd egy évtizeden át jelen volt a Syfy-on (illetve annak elődjén) valamilyen formában a Csillagkapu. Azonban jelen állás szerint 2012-ben már nem kerül sor erre. Az ugyanis a búslakodó tömegnek mindenképpen jó hír, hogy a pár hete lepihenő 2. évad tavasszal folytatódni fog az etap másik felével, 10 további epizóddal, de jelen állás szerint legközelebb csak akkor kerül Stargate a képernyőre, ha valamelyik korábban tervezett Stargate vagy Stargate Atlantis tévéfilm ismét zöld lámpát kap.

A Stargate Universe készítői nemrég elárulták, hogy történetüket öt évadosra tervezték, az ötödik szezonra teljesedett volna ki a sztori, a kérdések zömére akkor adtak volna választ. Bár arról is szó volt, hogy ha arra lenne igény a csatornától, akkor egy 3. szezonban is meg tudnák oldani a lezárást, erre minden bizonnyal a tavasszal képernyőre kerülő tíz részben már nem kerül sor, hiszen azokat ősszel leforgatták, s valószínűleg abban a hiszemben tették, hogy a sorozat folytatódni fog, így még a nyitott befejezés sem zárható ki.


A Stargate Universe a Stargate Atlantist váltotta 2009. októberében és ígért sokkal sötétebb tónusú, inkább a karakterekre koncentráló, igazi felnőttes történetet. Kezdetekben erre a közönség is vevő volt, hiszen a premier majdnem 2,5 milliós nézettséggel futott, azonban a rajongók nagyon hamar elkezdtek elpártolni a szériától, és 1,5 milliósra esett az SGU nézettsége. A visszhang a fórumokon pedig kifejezetten negatív volt, sokan az SG-franchise lábbal tiprásáról beszéltek.

Az igazi csapást azonban épp akkor szenvedte el a sorozat, amikor a csatorna azt várta, hogy életre kel: a második évad elején. A szezon végi cliffhanger, a nyári ismétlések és a DVD-s megtekintések az évadok között gyakran új nézőket szereznek, illetve megbékélő régieket csábítanak vissza, viszont az SGU esetében ilyenről szó nem volt, a két évad között a nézők inkább még jobban elvesztették érdeklődésüket Rush-ék kalandjai iránt. Ez pedig abban csúcsosodott ki, hogy szezon közben már egymillió alá esett a nézők száma, végül az őszi finálét 1,09 millióan látták a megváltozott keddi időpontban.


A Syfy közleményében azzal "vigasztalja" a nézőket, hogy a csatorna többi saját sorozata, az ugyancsak megszüntetett Caprica kivételével folytatódik, nyáron visszatér a 2,5 milliós átlagnézettséggel bíró Eureka és a 13-as raktár (Warehouse 13), valamint a nagyjából 1,8 milliós átlagot produkáló Haven. A nagy kérdés, hogy a jelenleg péntekenként 1,4 millió néző által figyelemmel kísért Sactuary - Génrejtekben (Sanctuary) benne van-e a 4. évad lehetősége. A régiek mellett pedig szokás szerint újoncok is képernyőre kerülnek, hiszen heteken belül elkezdődik az angol Being Human feldolgozása, s lehet, hogy már 2011-ben bemutatásra kerül a szuperhősös Alphas is. Aki pedig az űrhajós sorozatokért rajong, annak meg kell várnia a Battlestar Galactica: Blood & Chrome-filmet, mely Adamáról és az első cylon háborúról fog szól, s melyből jó fogadtatás esetén sorozatot készíthet a Syfy 2012-ben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kuzco007 #161
    reméljük fellendül majd a második évad második felének a nézettsége és újra műsorra tűzik, lesz harmadik évad, tudni akarom hogy jutnak haza:D
  • unisol1 #160
    Kár! A felsoroltak feléről nem is hallottam, és szinte soha nem hagyok ott sorozatot, de az Eureka első évadát is alig bírtam átszenvedni (azért tettem, mert azt hittem, nem lesz több), és annyiba is hagytam! Persze 2,5 milla ma az Isten, 1,09 meg kuka! Hányinger ez a gépezet!Én se tegyek semmit, amiért nem kapok pénzt?! A SyFy-nak kéne cancel! Oké, leggyengégg Stargate szerintem is, de attól még szeretem!
  • kissssss #159
    igen
  • Justil #158
    ja, hadíja.
  • kissssss #157
    hadíjad olyan mintha a falnak beszélnél, úgysem fogja megérteni hogy a széllel szembe pisál.
  • Justil #156
    hogy hogy beszélek? hát nemtom, kicsit felzaklatott talán az a tény, hogy egyesek lábbal tiporják az általam kedvelt franchise-t azzal, hogy az egyetlen sorozat végét - ami jelenleg fut alatta - éltetik!
    ha nem tetszik, ne nézd vazze, olvass SG könyveket, nézd újra a két előző sorozatot háromszor, de trollkodni felesleges. nekem pl. az Atlantis nem tetszett annyira, sokkal kevésbé mint az SG-1 vagy az SGU, de legalább volt valami SG, amit lehetett nézni, és nem éljeneztem amikor lefújták. meg nem szaroztam, csak mert nem volt annyira a kedvemre való.
    no, mind1.
  • Justil #155
    hol láttam én be ilyesmit?
    láthatóan nem tudsz szöveget értelmezni...
  • adampierson #154
    Nah, nem volt könnyű, de végre beláttad, hogy az volna a legjobb ha az SG-1et folytatnák. A Köcsögöt most elnézem tekintettel a két ünnep közelségére (az egyik még alig múlt el, a másik mindjárt jön). Viszont azért magadba nézhetnél kicsit, hogy beszélsz.
  • Justil #153
    nemtom, én most felbuzdulva a topicon elkezdtem újra nézni az SG-1-et, most értem az első évad végére.

    azt kell, hogy mondjam: még mindig kurvajó, és el tud szórakoztatni, bár így utólag sok év távlatában már látom a hibákat, következetlenségeket is benne. de nem baj, úgy jó ahogy van.

    de, hogy jobb lenne, mint az SGU? nem hinném. csak más. nagyon más, de szvsz az SG épp azért franchise, mert megfér a világában ilyen is, olyan is.

    ahogy pl, ha készült volna épkézláb SG játék is, ott is lehetett volna gondolkodós stratégia, pörgős fps, mmorpg vagy akár kalandjáték.

    ettől szép egy jól kidolgozott világ, még ha nincs is annyira részletes, mint egy Star Wars, vagy LoTR.

    úgyhogy, ezúton is üzenem a "franchise lábbal tiprása" jeligével trollkodó öknek: kapjátok be! ha rajtatok múlna, nézhetnénk még 10 évadnyi SG1-et...csak azt nemtom minek, mikor arra ott van a meglévő SG1 sorozat, és tökéletesen betölti ezt a szerepet.
  • szlmcl #152
    http://www.escapistmagazine.com/news/view/106439-Stargate-Universe-Producers-Not-Giving-Up-on-Show