Szekeres Viktor

Tavasszal érkezik a Jackass 3.5

Mivel a Jackass 3D készítői több óra felhasználható anyaggal rendelkeznek, ezért elkészítik filmjük kvázi folytatását, a Jackass 3.5-et, melyet azonban nem moziban mutatnak be, hanem online fognak terjeszteni.

A Jackass 3D Amerikában október 15-én került a mozikban és annak ellenére, hogy nálunk a sorozat viszonylagos ismeretlenségének köszönhetően keveseket érdekelt a film, világszerte 155 millió dollárt kalapozott össze - egy részét mindenképpen jogosan, hiszen az év 3D-ben legerősebb filmjéről van szó.

A hatalmas siker kapcsán a napokban felmerült, hogy a majd egy filmre való kivágott jelenetet egy negyedik résszé gyúrják össze a készítők. Mára a terv realizálódott is, hiszen tavasszal megérkezik a Jackass 3.5, mely új kunsztokat, szívatásokat és egyéb ökörségeket fog tartalmazni. A tervek szerint heti rendszerességgel online fognak rövidebb-hosszabb tartalmak megjelenni, melyeket végül egy nagy filmmé gyúrva ugyancsak online, majd kis késéssel DVD-n is ki fognak adni. Johnny Knoxville a DVD-megjelenéssel kapcsolatban azt is elmondta, hogy az európai közönség kedvéért külön jeleneteket forgattak Európában, hogy az itteni kiadványokra azok is felkerülhessenek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!