Szekeres Viktor
Lucas el fogja készíteni a Star Wars 3D-t
George Lucas úgy gondolja, hogy még bőven van mozis kereslet a Star Wars-sorozat filmjeire, így 2012-ben bemutatásra kerülhet a 3D-sre konvertált Baljós árnyak, hogy azt a sorozat többi tagja is kövesse.
Most már szinte biztosra vehető, hogy a Lucasfilm a filmélmény egy újabb dimenziójával fogja megajándékozni a legfanatikusabb Csillagok háborúja-rajongókat, hiszen 2012-ben moziba kerülhet az 3D-s Star Wars-sorozat első fejezete. A majd egy évig tartó 3D-s kovertálási folyamatot az Industrial Light & Magic fogja felügyelni John Knoll vezetésével, George Lucas ezzel a lépéssel is azt akarja elkerülni, hogy ne egy tucat konverziót kapjon a közönség. Knoll elmondta, hogy a jó konverzió titka a rá fordított idő, valamint az alapos, jó szemet igénylő munka. Azt, hogy a sorozat további öt filmje mikor kerül a mozikba 3D-ben, még nem lehet tudni.
A Star Wars-sorozat egyébként mindig is híres volt időtállóságáról, hiszen az eredeti film már két újrakiadást ért meg és a rajongótábornak köszönhetően ezek nem voltak sikertelenek anyagilag sem. Míg az eredeti, 1977-es 307 millió dollár bevételt hozott, 1982-ben újra bemutatták a filmet, melyre újabb 15 millió dollárt áldoztak a mozizók. Az 1997-es, digitálisan felújított változat pedig nem kevesebb, mint 138 millió dollárral gyarapította a film amerikai bevételét. Akkor, 13 éve ez a kiadás az év nyolcadik legsikeresebb filmje lett Amerikában, megelőzve az új Batman- és az új James Bond-filmet is.

) akkor odáig voltál tőle. aztán jött a felújított verzió, persze, hogy látni kell, hisz jobb a kép meg a hang. bejön a dvd? huhh, azon még faszább a kép, üvölt az 5.1, kellkellkell. hd? atyavilág, persze, hogy megcsinálják abban is, látni akarom jabba összes ráncát. na most értünk a 3d-hez.csillagrombolók, tie vadászok, hülye figurák, ezt a filmet vétek nem 3d-s változatban kiadni. hát ezért nem értem a kérdésedet, hogy "minek?" fejlődik a technika(jórészt pont lucas cége miatt)ha nem kívánnánk a fejlődést akkor még mindig hangalámondásos videokazettán néznénk a star warst...