Szekeres Viktor

3D-ben készülne el a Terminator 3000

Bár még közel sem biztos, hogy lesz Terminator 3000, de ha sikerül megegyeznie a filmet tervező produkciós cégnek és a jogtulajdonosnak, akkor nemsokára egy animációs, 3D-s, az eredeti történetre támaszkodó filmet kaphatunk.

A Deadline értesülései szerint a Hannover House produkciós cég készítené el a Terminator 3000 című, 70 millió dollár költségvetésű 3D-s animációs filmet. A tervek szerint a T3000 az eredeti Halálosztó moziban megismert karakterekre és szituációkra épülne. A konkrét történetről még nem tudni semmi, az azonban biztos, hogy az írók az erőszak minimalizálását tűzték ki célként maguk elé, hogy megkaphassák az enyhébb, PG13-as korhatárt.

A produkció 2011. januári kezdését azonban késleltetheti, hogy a Pacificor alapkezelő, mely nemrégiben megvásárolta a Terminátor jogait, azonnal levélben tiltakozott a terv ellen, s jelezte, hogy a franchise jogai nála vannak. A Hannover House erre úgy reagált, hogy találkozót kértek a Pacificor képviselőitől, s nyilatkozatukban azt taglalták, hogy valószínűleg meg tudnak egyezni, hiszen a jogtulajdonosnak sem jönne rosszul esetlegesen 20-30 millió dollár, melyet a jogok egyszeri átengedése után kapnának. A Pacificor egyelőre nem tűnik "együttműködőnek".

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Jawarider #21
    Terminator 3:armageddon címmel került hozzám ,ha igaz, eredeti forgatókönyv ami a folytatás lett volna. Azt kellett volna megcsinálni, nagyon ütős ajánlom mindenkinek !
  • EXPENDABLE #20
    Tudtam,hogy te leszel az első, aki beleköt ebbe a mondatba. :)

    Röviden: Én magas ívben lesz.rom,hogy 3D vagy nem 3D. Nem vagyok ellene de nem is istenítem. Az a baj,hogy te csak ezt az egy sort ragadtad ki.

    "Bár azt a cikk elolvasása előtt is tudtam,hogy PG13 lesz. Egyszerű! A cím mindent elárul: 3D-ben készülne el a Terminator 3000
    A kulcsszó: 3D."

    Magyarul: pusztán csak annyi a gondom a 3D-vel,hogy nem kívánt tényezőket hoz magával. Lásd PG13.
  • Skynet #19
    A terminator moziknak annyi. Az első két rész után a 3. egy rettenetesen gyenge fos volt,a 4-ben csak a háborús világ hozta a hangulatot meg egy két jelenet de szintén kevés volt.
    Maga a terminator onnantól vesztette el a hitelét amikor a nagy halálosztó gyilkológép a célszemélyt nem kapásból öli amint a keze közé jut hanem hajigálja....Ez miféle baromság,elhiszem nagyon látványos a baromarcú rendezőknek hogy 5 szobán át repül Connor, a gond csak az hogy a filmben a terminatort nem kidobóemberként kéne bemutatni.
    Én abban reménykedek hogy nem csinálnak több folytatást,mert amíg ilyen látványra menő paprikajancsik csinálják a filmeket addig abból nem volt születni olyan alkotás ami az első 2 rész (és főleg az első rész) szintjét hozná...
  • winnie #18
    "A kulcsszó: 3D. Hányinger! "

    sok mai nyugdíjas nem tud megbarátkozni a számítógéppen vagy az internettel. te a 3D-vel. haladó korban élünk. nem állhatsz egy helyben. hidd el, sok fejlődés lesz még az életedben, ez így nem hozzáállás, hogy két kézzel kapaszkodsz a múltba:)
  • Szolnokboy1 #17
    gyalázat, ami itt folyik.
  • EXPENDABLE #16
    "A tervek szerint a T3000 az eredeti Halálosztó moziban megismert karakterekre és szituációkra épülne."

    Édes jó Istenem,hogy én mióta várok már erre.....
    Visszatérnek a régi "szereplők" és nem lesznek hiperszuper Sam Worthington 5000-sek! Már kezdtem azt hinni,hogy ebben a "térjünk vissza az eredeti koncepcióhoz" dologban csak én látok fantáziát.

    "az írók az erőszak minimalizálását tűzték ki célként maguk elé, hogy megkaphassák az enyhébb, PG13-as korhatárt. "

    Na és eddig tartott az örömöm....
    Bár azt a cikk elolvasása előtt is tudtam,hogy PG13 lesz. Egyszerű! A cím mindent elárul: 3D-ben készülne el a Terminator 3000
    A kulcsszó: 3D.
    Hányinger!


    Javaslom adjátok oda Mostow-nak vagy McG-nek a rendezést! Innentől kezdve már baromi mind1....



    A konkrét történetről még nem tudni semmi, az azonban biztos, hogy az írók az erőszak minimalizálását tűzték ki célként maguk elé, hogy megkaphassák az enyhébb, PG13-as korhatárt.
  • curse #15
    terminator minimalis eroszakkal :DDDDD
    biztos rovarirtok lesznek benne -.-
  • pandemonius #14
    "t1 meg csak azért volt r, mert ledatálták a többi sarah connort, nem?"

    -egy komplett rendőrörsöt
    -Sarah anyját (bár nem mutatják, de sejteni lehet)
    -Sarah barátnőjét, annak a kaniját
    -Kyle-t
    -egy punkot kibeleznek az elején
    -A disco-ban nehéz megszámolni
    -A jövőben szintén
  • unisol1 #13
    PG-13?! Power Rangers lesz b.szki? Ilyen tervek mellett értem a tiltakozást, nem kell elbarmolni, bár igaz, minden érdekel, ami Terminator. Inkább ül a jogokon, minthogy keresne rajta rendesen? Azér az se logikus na! T5-öt kérnénk, ja, és nem adom alább, Cameron kéne kéne hozzá!!!
  • winnie #12
    "Terminator = vér/erőszak/törés-zúzás."

    törés meg zúzás stimmt, hiszen gépekről van szó. a T4-et nem láttam, de az is pg13 volt. a t1 meg csak azért volt r, mert ledatálták a többi sarah connort, nem? ja kergetőzés meg a végén sikertelen küldetés van (nem ölik meg sarah connort), akkor oda vér sem kell feltétlenül. persze sokakat a vér vonz be és még a fűrész-filmeket szidják:))