Szekeres Viktor

Kész a Wolverine 2 forgatókönyve

Farkas új kalandja, ahogyan az várható volt, Japánban fog játszódni, s bizony érzelmekkel is teli lesz, ugyanis egy japán hölgy rabolja el a marcona mutáns szívét.

Ahogy az az eddigi hírekben is szerepelt, Wolverine, azaz Farkas (vagy Rozsomák) Japánba látogat a második Wolverine-filmben, ha az megkapja a zöld lámpát a gyártó stúdiótól. Az X-Men, a Közönséges bűnözők és a Valkűr forgatókönyvírója, Christopher McQuarrie, a napokban fejezte be a szkript írását, s ha nem kép fel valami akadály, akkor januárban elkezdődhet a forgatás.

Egyelőre még nem tudni, ki rendezheti a projektet, azt viszont igen, hogy a történet némiképp különbözik az eddigi tervektől. A Frank Miller és Chris Claremont által írt Wolverine képregény-sorozat alapján készülő sztoriban a főhős egyrészről megismerkedik a harcművészetekkel, másrészről pedig szerelmi viszonyba bonyolódik egy japán nővel. McQuarrie elmondása szerint csodaszép lesz a történet és az erős, romantikus szál miatt meglehetősen különbözni fog az első résztől.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • LuciferTheReal #10
    Akkor mindenkitől elnézést kérek!
    Nem vagyok jártas a képregényvilágban, csak nézem az "X" filmeket.
    Nekem tetszett ez a nyers szilaj erő, ami nem a kung-fu-ról szólt.
    Remélem itt sem fogják ennyire alapra egyszerűsíteni...
    Mégegyszer bocs!
  • yosha #9
    Hát csöpögős tuti nem lesz, mert a szoban forgó csaja, aki japánban volt, az a Noguchi-klán fejének a lánya, övék a japán alvilág.
    Rozsi rengeteget volt japánban, ráadásul tanult szamuráj, pont hogy Chris Bale-nem nem állt jol ez a Ras Al Ghulosdi.
  • MeoH #8
    Igy van. Jo par evet eltoltott Japanban. Szerelmes lett, sot gyermeke is szuletett( aki allatabb, mint az apja:). Es szerzett par ellenseget, pl: Silver samurai-t.
  • Waterhorse #7
    Nincs itt szó koppintásról. Képregényben Rozsomák több évet töltött Japánban, és volt ott valami nő is, és bizony, tanult harcművészetet. Tulajdonképpen, ez volt az első amit megtudhattunk róla amikor Magyarországon először megjelent.
  • LuciferTheReal #6
    ...meg hát ez a "harcművészetek" téma...
    A Batman: Kezdődik-ben jól állt Christian Bale-nek, de azt az elemet mi a fenének koppintani? Jackman, úgy jó, ahogy van. Nyers vadsággal!
  • Darth Sith #5
    Ott a pont. A wolverine is ezért lett gyenge...
  • SBKMoses #4
    biztos, hogy elvállalja, ez a kedvenc karaktere az összes közül, akiket játszott
    nekem csak egy bajom van: PG
  • Zaraki Kenpachi #3
    Tuti elb*ssz*ák a sok csöpögéssel (miért gondolom ezt?)
    Kérdés hogy Hugh Jackman elvállalja-e, mert anno azt mondta, hogy ha kassza siker lesz 1. rész akkor megy bele a 2-ba.
  • Narxis #2
    jaja
  • njozef1984 #1
    csak nehogy elrontsák azzal, hogy túl sok csöpögős rész lesz benne, mint anno a pókember 3-ban