Szekeres Viktor

Jön a Daredevil 2.0

Folytatódik a mozikban egyik legnagyobbat bukó Marvel szuperhősről szóló film, a Daredevil - A fenegyerek. Illetve, természetesen nem igazi folytatásról van szó, hanem rebootról, tehát Ben Afflecknek búcsút lehet inteni.

A Deadline Hollywood megbízható információi szerint nemsokára elkészül a Daredevil, vagyis a Fenegyerek rebootja, mégpedig a Regency gyártásában. A tervek szerint a vak szuperhősről szóló új film történetét David Scarpa, az Amikor megállt a Föld című scififeldolgozás forgatókönyvírója fogja papírra vetni.


A Daredevil 2.0-t (nem ez lesz a címe) a Fox küldheti majd moziba, az ok pedig az, amit már többször is leírtunk ezeken a hasábokon: mivel a Marvelt megvette a Disney, ezért a többi hollywoodi stúdió, mely Marvel-szuperhős jogokkal rendelkezik, csak akkor tarthatja meg azokat, ha továbbra is készítik a filmeket róluk. Máskülönben a jogok a Disney-re szállnának. Többek között ez volt az oka, hogy a Sony is siettette a Pókember 4. részének elkészültét, ami közvetve Sam Raimi távozásához vezetett.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • grobs #8
    Miramax és a Touchstone is Disney tulajdon, egyik sem az éneklős vidám filmekről híres. Amire te gondolsz az a Buena Vista.
  • 123sawyer456 #7
    apocalypto sztem kaland film...:D de mondjuk azt nem tudtam h a sikoly vagy a hellraiser filmeket is a disney csinálta :O
  • winnie #6
    apocalypto?:) mondjuk primeval, de ott a hellraiser 3-4-5-6-7 vagy az összes többi dimension films horror, a sikoly.filmbek, a venom, a they, a sok kukorica gyermekei, a darkness, a cursed, a holló brandon le-vel, stb.
  • 123sawyer456 #5
    mondj 1 disney horrort :D
    kíváncsi vagyok rá megnézném :)
  • winnie #4
    "Szóval itt eleve az vet fel némi aggodalmat, h az elkövetkezendő Marvel hősök továbbra is 12-16 éves korosztálynak készülnek vagy megcélozzák ők is a felső határt végre szvsz..."

    a disney baromi nagy cég, több kisebb stúdiója, több labelje van. a disney-tulajdon nem feltétlenül azt jelenti, amit a walt disney pictures égisze alatt készítenek el. készít a disney horrorokat, tévésorozatokat (lost, valaki?), független filmeket.
  • creed13 #3
    Prince of Persia?Azért akárhogy is nézzük az is gyerek film, jobban mondva kaland film.Képzelem majd amikor a herceg lekardozza a 15. Ali babát a filmben és a kardján egy csepp vér sem lesz...A Marvel cumókkal is az a gond, h nagyon gyerek közönségnek csinálják, pedig nem mindegyik készül gyerekeknek, lásd Punsiher.Az más tészta, h a Punishert meg úgy el cseszték, h a 1989-es verziónál eddig nem csináltak jobbat szerintem...Batman-ben sem fröcsög a vér, de az atmoszférája, karakterei, sztorija is hihetetlenül élvezetes kortól függetlenül.Nekem az első DD-vel se lett volna nagy gondom, nem volt rossz, de tele rakták a fiataloknak szóló rock zenékkel amitől olyan érzésem támadt, mintha valami délutáni mindenkiben ott van a hős /gyerekek/ filmet néztem volna...Szóval itt eleve az vet fel némi aggodalmat, h az elkövetkezendő Marvel hősök továbbra is 12-16 éves korosztálynak készülnek vagy megcélozzák ők is a felső határt végre szvsz...
  • Etinger #2
    Aha... kicsit nézd meg az utóbbi évek Disney filmjeit... meg hogy mik jönnek majd idén... aztán gondold át ezt újra. Prince Of Persia jejejejeeee :D:D
  • hitman08 #1
    A mára korcsgyártóvá degradálódott Disney megvette a Marvelt?!? Gyönyörű! Remélem azért Hulk nem fog Thorral kézenfogva énekelni a végzős bulin...