Napi Online

Válság idején még többet ér az Oscar-díj

A tét hatalmas a magyar idő szerint hétfő hajnalban megrendezésre kerülő Oscar-díj-átadásra készülő filmek számára: a legjobb film díjának megszerzése a tapasztalok szerint 20 és 50 millió dollár közötti pluszbevételt hozhat a konyhára.

A Variety szórakoztatóipari szaklap becslése szerint bármely fontosabb díj megkaparintása felér egy 11 millió dolláros csekkel, míg teljes tarolás esetén a határ a csillagos ég: a Titanic 1997-ben 100 millió dollárt termelt közvetlenül a 11 szobrocska átadása után. Az Amerikai Filmakadémia 82. díjátadó gáláját a tétnek megfelelő körítéssel rendezik a Los Angeles-i Kodak rendezvényközpontban.

A felhajtás érthető, hiszen a versenyben indul a minden idők legnagyobb bevételét termelő Avatar is. A 3D-s számítógépes grafikával megspékelt közönségfilm 300 millió dolláros költségvetését már nyolcszor kitermelte, és az előrejelzések szerint James Cameron legújabb filmje a szintén az ő nevéhez fűződő Titanicot is megszorongathatja az Oscar-örökranglistán. A Góliáttal küzdő Dávid szerepét ezúttal a Kathryn Bigelow rendezte The Hurt Lockerre osztották, melynek pikantériája, hogy Bigelow egyben Cameron kettővel a jelenlegi előtti neje is volt. Amennyiben sikerül a bravúr, a The Hurt Locker minden idők legkevesebb bevételt hozó győztese lehet a maga 19,3 millió dollárjával, ez éppen hogy csak meghaladja bekerülési költségét. A legjobb film kategóriájában a jelöltek számát idén ötről tízre növelték.


A hollywoodi filmstúdiók felvezető versenyét a Sony Pictures nyerte a maga 18 jelölésével, melyet a Rupert Murdoch-féle News Corp. két leánya, a Twentieth Century Fox és a Fox Searchlight követett 14 győzelmi lehetőséggel. A független stúdiók közül a finálét a legjobban a The Hurt Lockert gyártó Summit Entertainment várja 9 jelöléssel. Számukra irányadó lehet a szintén független, ráadásul brit Gettómilliomos tavalyi sikere, mely majd 100 millió dollárral megtriplázta korábbi bevételeit.

A jelölések már önmagukban jelentős pénzügyi lehetőségekkel járnak, melyek kiaknázásában idén sem tétlenkedtek a stúdiók. Iparági becslések szerint 1 és 5 millió dollár közötti összeget emészt fel egy Oscar-esélyes film szakmai lapokban közölt hirdetésekkel és a filmakadémia 5835 tagját megcélzó direkt marketinggel történő promotálása. A stúdiók ugyanakkor jelentősen visszavettek az ilyen kiadásokból az 1990-es évek közepi több tíz millió dolláros csúcs óta.

Engedniük kellett tavaly és idén a filmsztároknak is igényeikből. Miközben a legjobban fizetett színészek és színésznők a gazdasági válság előtt akár 20-25 millió dollárt is elkértek filmenként, az egyik fő bevételforrássá előlépő dvd-eladások visszaesésével és a stúdiók költséglefaragásaival mára a gázsik is drasztikusan visszaestek. Becslések szerint a legjobb férfi és női főszereplő díjra jelölt összesen 10 színész fizetése alig haladja meg a 20 millió dollárt (összehasonlításképpen: ennyit kapott Julia Roberts egymagában a 2001-es jelölt Erin Bronkovichért).

A nagy előlegeket az utólagos profitrészesedés váltotta fel: az egyik idei esélyes The Blind Side-ban játszott szerepéért Sandra Bullock a szokásos 10 millió dollárnak csak a felét kapta, a végső összeg azonban meghaladhatja a 20 millió dollárt is, lévén a film sikeres volt a mozikban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • stng #1
    Hajrá Star Trek!