Szekeres Viktor

Lekerül a képernyőről a Stargate Universe

Úgy tűnik a Syfy nem nagyon híve annak, hogy a nézők teljes hosszában lássák a sorozatokat, hiszen már más hasonló "merényleteket" is elkövettek a rajongók ellen. Minket csak az vigasztalhat, hogy mire itthon is bemutatásra kerül a Stargate Universe, addigra már nem kell szünetet tartani.

Meglehetősen vegyes a rajongói fogadtatása a Stargate Universe című sorozatnak. Hogy ez annak köszönhető, hogy a sorozat minősége hullámzó, vagy hogy a rajongók nem felkészültek a sötétebb tónusra, nem elég érettek, azt nem tudni, egy azonban biztos, most lesz ideje a nézőknek, hogy rápihenjenek a véleményükre.

Ugyanis a Syfy a jövő heti, 10. epizódot követően határozatlan időre elküldi pihenni a sorozatot, éppúgy két részletben adja le, mint annak idején olykor a régi Csillagkapu-sorozatokat vagy a Battlestar Galacticát, sőt, mint a nemsokára induló Capricát is. Hogy mekkora szünet várható, azt nem tudni, csak az biztos, hogy a valamivel több mint 2 millió nézővel startoló sorozat nézettsége, miután egy ideig 1,6 milliósra csökkent, megint emelkedésnek indult és a legutóbbi részt már 1,8 millióan látták.

Arról egyelőre nincs hír, hogy lesz-e második évad, de szinte biztosra vehető, hiszen a csatorna nem engedhet meg magának egy olyan presztízsveszteséget, mint egy 1 évados Stargate-sorozat. (A hírek szerint, ha lesz folytatás, akkor március környékén indulhat újra a forgatás.)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gothmog #36
    lássuk csak, a 9. részből kiderült hogy
    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
    Wray leszbi, Telford nem dugja Young exnőjét, csak szeretné, ami viszont azért izgi, mert Telford teste viszont mégis megdugta, igaz Young irányításával. (az akkori testcsere volt a sorozat eddigi legeredetibb poénja). Young viszont már nem dugja TJ-t pedig mindkettőjüknek jót tenne. Meg úgyis mindenki azt hiszi. Emellett az expedíció legénysége tornázik és kocog. (lásd: a golgafrinchami kocogók a Galaxis útikalauz 2-ben) Chloe pedig megerősítette a pozícióját, mint Summer Glau wannabe. Viszont a zene jó volt.
    Kövezzetek meg, de ennél azért többet várnék egy csillagkapu epizódtól.
  • Viet #35
    Ja és nagyobb hangsúlyt fektethettek volna a kapura.

    ( a kapu "másik" oldalán , az előző kommentemből kimaradt)
  • Viet #34
    Szerintem az SGU nem lenne olyan rossz bár eléggé fatális hibákat vétettek akik készítik. Pl: Mért nincs neki egy normális intro -ja , az Atlantisznak nagyon jót csináltak. A másik meg titkolhatták volna a lényegét, még a nyáron kiadott introból lehetett következtetni a történetre sokkal jobb lett volna ha nem tudjuk mi van a kapu oldalán. Az hogy a sorozat ráfekszik a karakterekre nekem nem tetszik , de ez már egyéni szoc probléma.



    Összes-égébe szerintem nézhető , én szívesen nézném tovább.
  • lamer the true #33
    Iszonyat gyenge lett sajnos az SGU. Ha mondjuk nem lenne a címben a star gate akkor nem is lenne semmi baj. De mivel ott van ezért az ember reménykedik, még mindig reménykedik, hogy talán egyszer feléled a sorozat. Mindenesetre eddig rettenetes csalódás. Szinte szégyenkezek, hogy ilyen sorozatra pazarlom az időmet.
  • Sir Quno Jedi #32
    Nem kár érte, felőlem cancelezhetik is és röhöghetnek a markukba, hogy megint kinyírtak egy ígéretes sf sorozatot (ezúttal maguk az írók, akik szvsz. nem érdemlik meg ezt a nevet).
  • Lollerka #31
    nekem az a fo bajom, h van az a koves cucc es folyton elmennek haza sirni a csaladnak bakker, full szappanopera stil, a mosta i resszel mar ugy voltam h bele is tekertem, en sci fit akarok es nem egy dramat bakkixD szepen legyen vlmi csillagkapus felfedezes, elejen meg neztem h ok, meg kell ismerni a karaktereket, mert nem akarnak 4 evadot raszanni pl, de ez mar sok, tlalkozzanak mar vlmi aliennel es loje seggbe a hajot h eszrevegyek magukat
  • bitbandita #30
    Egyetértek, a V az kurvajó. Viszont téli álmot alszik az is, sajna.
  • Narxis #29
    Lekerülhet örökre....én bár néztem és nem tartottam egyadta szardarabnak, azért sikerült néha bealudni rajta...abszolút felejthető, súlytalan sorozat eddig. Atlantis befejezésénél nagyon szomorú voltam, szarul esett, hogy nincs több rész, de itt...

    Nekem sincs bajom az alapötlettel, de mintha teljesen elfelejtették volna az SG: U írói, hogy honnan is indultak. Lehetne simán csak Universe a neve a sorozatnak, teljesen felesleges a StarGate cím mellette.

    Aki igazi sc-fi sorozatot akar nézni és nem aludni akar a gép/TV előtt az nézze meg a V nevű új sorozatot. Ez sem 45 perc lövöldözésből áll, mégis 1000-szer izgalmasabb. Ezt azoknak írom akik szerint az SG: U-ból a fikázók a rambózást hiányolják...
  • bitbandita #28
    "...vagy hogy a rajongók nem felkészültek a sötétebb tónusra, nem elég érettek, azt nem tudni,..."
    Sötétebb tónus? Ez egy szerelmhajó az űrben, bazz.
  • pepe792 #27
    már kezdtem bizakodni, hogy még a végén valami jó sül ki a sorozatból, mikor a dzsungeles bolygón voltak, de az azt követő rész megint egy nagy rakás ... volt.