Szekeres Viktor
Napokon belül folytatódik a Stargate Universe - itt az előzetes
Bő másfél hét múlva ismét a Destiny fedélzetére költözhet a Stagate Universe maroknyi nézője, hiszen március hetedikén folytatódhat a sorozat az utolsó tíz epizóddal, melyekre remélhetőleg megemberelték magukat az írók.
Az amerikai Syfy csatorna március hetedikén, azaz hétfői napon 22 órás kezdett folytatja a Stargate Universe sugárzását. Persze szó sincs arról, hogy a scifiadó meggondolta volna magát és feltámasztaná az SGU-t, mindössze az a helyzet, hogy a húsz epizódból álló második évad összes részét leforgatták a sorozat sorsát megpecsételő közlemény előtt, így természetesen minden elkészült epizód adásba is kerül.
A sorozat befejezésére egyébként a Syfy a mellékelt előzetesben is felhívja a közönség figyelmét. A Stargate Universe távozásával pedig nagyon úgy néz ki, hogy egy időre Stargate-sorozatok, illetve -filmek nélkül maradnak a rajongók, ugyanis nem sok jel mutat arra, hogy újabb spinoff készülne, ráadásul az MGM helyzete miatt a korábban sikeres Stargate-es DVD-re készült filmek gyártása is leállt.