Szekeres Viktor

Flashforward - novemberben magyar premier

Úton-útfélen emlegetik a Flashforward című sorozatot a Lost utódjaként, s hogy valóban az-e, arról mi is megbizonyosodhatunk nemsokára.

Persze sokan azonnal tiltakoznának a fenti állítás ellen, miszerint az ő drágalátos Lostjukat ilyen sorozattal mossuk össze, de nincs mit tenni. Az ABC csatorna nem véletlenül éppen a Lost leköszönésének évadjában indította el új, sci-fi beütésű, mozaikszerűen építkező sorozatát, mely akárcsak a nagy "előd", egy hosszú, évadokon keresztül átívelő történetre épül, vagyis nem azon nézőknek készül, akik pár hetente meg akarnának nézni egy-egy epizódot. Aki lemarad, kimarad?


Majd kiderül, s már olyan sokat sem kell aludni, hiszen az AXN november 16-án hétfőn este elhozza nekünk a Flashforwardot, melynek magyar címe Flash Forward - A jövő emlékei lesz. Az AXN-es premier persze nem jelenti azt, hogy tavasszal vagy ősszel egy országos kereskedelmi csatorna ne tervezné a sorozat premierjét; valójában a kábelcsatorna nem versenytársa a nagyoknak, nézettségben csak töredékét produkálja egy RTL-es vagy TV2-es sorozat teljesítményének. (Például a Lost - Eltűntek is mindig az AXN-en látható először magyarul, de a sorozat nézettsége még így sem közelíti meg az RTL Klub által a nézettség, vagyis inkább a "nézetlenség" miatt a vasárnapi délutánokra száműzött szigetes szériát.)

A Flashforward korai népszerűségét minden bizonnyal érdekes történetének köszönhette, hiszen előzetesen csak annyit lehetett tudni a sorozatról, hogy a vázát Robert J. Sawyer 1999-es scifi-regénye, a Flash Forward fogja jelenteni. Ebben egy adott pillanatban a világ minden lakosa elveszti eszméletét, s az ájulás ideje alatt belepillantanak saját jövőjükbe. A könyv és a tévésorozat sztorija között mindössze annyi a különbség, hogy előbbiben 21 évet ugranak előre az időben, utóbbiban pedig csak hat hónapot - nyilvánvalóan azért, hogy sorozatformátumban kivitelezhetőbb legyen a történet.


A sorozat főszereplője Mark Benford, FBI-ügynök, aki épp egy veszélyesnek ítélt bűnözőt visz be, amikor megtörténik a világméretű katasztrófák sorozatával járó 2 perc 17 másodperces tömeges eszméletvesztés, ő az, aki megpróbál nyomba eredni annak, hogy vajon mi okozhatta a jelenséget. Benfordot a mozis szerepeiről ismert Joseph Fiennes alakítja, de a Flashforward szereplői között több ismerős arcot is felfedezhetünk, többek között a Lost - Eltűntekből ismert Sonya Walgert (Penny) és Dominic Monaghant (Charlie), Jack Davenportot (Páran párban), John Chót (Harold és Kumar).

A sorozat remek 12,5 milliós nézettséggel nyitott Amerikában, megverve ezzel többek között a sávjában majd egy évtizede egyeduralkodó Survivort is. Ugyan utána némiképp csökkent a közönség lelkesedése, de az ABC csatorna bizalmáról biztosította a készítőket, és az újoncsorozatoknak szóló 13 részes 1. évados megrendelést kibővítették 25 részre. Ez azt is jelenti, hogy a Flashforward - hacsak nem történik év közben hatalmas visszaesés a mért adatokban - akkor minden bizonnyal el fog jutni a 2010. április 29-i dátumhoz, melynek történéseit a a széria karakterei előre látták.


Az 1. évad végeztével egyelőre még nem lehet tudni, hogy merre fog tartani a széria. A készítők 3 és 7 éves tervet állítottak fel maguk előtt, s a nézettségtől függhet, hogy melyik kerül végülis kivitelezésre. Egyelőre azonban a David S. Goyer (és a jelenleg a 24 című sorozatban dolgozó Brannon Braga) vezetésével működő íróstáb még csak az évad közepén tart a történet megírásával, s az ígéretek szerint az első nagy, állkoppantó momentum a 7. rész végén lesz.

Az pedig, hogy a történet jellegét és színvonalát tekintve megállja-e valaha is a helyét a Flashforward a Losttal szemben, valószínűleg csak 1-2 év múlva fog kiderülni, ha ugyan lesz lehetősége a sorozat rajongóinak hosszabb távra berendezkedni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Amiga #41
    6 > 1. Győzött a LOST.
  • Atisz #40
    Jaja, ennyi. Ezért nézhetetlen a sorozatok nagy része. A 24 valóban azért jó, mert az évadok sztorijait a szereplőkön kívül szinte semmi nem köti össze. Van kezdés és befejezés.
    Viszont vki szereti az illúziót és szerintem ez így van rendjén. Én azért maradok a filmeknél.
  • Loverman #39
    "Aki lemarad, kimarad?"
    Csak nehogy akkorát bukjanak mint a Heroes :) lemaradsz 1 részről és cseszheted.
  • Loverman #38
    bosc de ez kicsit hülyeség... kb MINDEN sorozatban egységes 1-1 évad, a kérdés az hogy az EGÉSZ sorozat egységes érzést ad-e, vagy nem. Mellesleg a Szökés első évada pont azért lett olyan "kerek" mert nem tudták előre hogy lesz-e még évadjuk, stb.

  • mauser81 #37
    A Lost-nak egy rohadt nagy baja van/volt, mégpedig az, hogy menet közben írták/írják, úgy, hogy nem tudták hová akarnak kilyukadni és hány évaduk van. Ez azt jelenti, hogy a sorozat egységessége sehol sincs egy Szökés 1. évadához vagy a 24 vagy a Sleeper Cell bármely évadához képest. Ez nem meglepő módon elég sok embernek megfeküdte a gyomrát, ugyanúgy, mint a hasonló rétestészta effektusban szenvedő Heroes. Van akit nem zavar ez az összevisszaság, van aki meg agybajt kap tőle. Előbb utóbb mindenki a második kategóriába kerül, kérdés az hogy mikor?:)
  • Reg5 #36
    A füstöt úgy ahogy megmagyarázták az 5. évadban.
  • Atisz #35
    Nos, az imdb faq szerint a jegesmedvékkel kísérleteztek és átúsztak (!) az egyik szigetről a másikra :D

    A füstről pedig csak 1 mondatot idéznék: The ultimate nature of the monster is not known :)

    Van még jó pár kávéskanálnyi cucc, csak győzd elolvasni. Részemről ennyi elég.
  • Kelta #34
    Most komolyan, van magyarázat a jegesmedvére, meg a fekete füstre, meg a repkedö fákra? mert sehol nem olvastam öket, nyilván én vaok a béna, de beirnád ide?
    mer nevetnék egy jót:)

    ja, a többi idiótaságra is próbáltak magyarázatot adni?:)
  • Atisz #33
    :D

    Nos igen, akkor elmondható, hogy én abba a csoportba tartozom, amely nem preferálja a valóságtól túlságosan elrugaszkodott sorozatokat. Most mondjam, hogy büszke vagyok rá? :)

    Egyébként még a jegesmedvéről annyit, hogy kb. az is csak egy tipp volt, mert annyit lehetett látni az egész jelenetből, hogy egy fehér szőrmemancs hadonászik, az illető színész pedig ordít. Namost ez már eleve szánalmas, hogy még a blődlit is homályosan tálalják.

    A szőrszálhasogatásod hagyjuk, ne indulj parafenomén/mentalista/sámán versenyen, mert erre a "karakterek többsége amerikai színészekre hasonlít" koncepcióra soha az életbe nem tudtam volna magamtól kilyukadni :)

    A dagadt pedig simán lefogyhatott volna, mert ha jól emlékszem egy jó ideig nem volt kajájuk és már kopogott a szemük, amikor megtaláltak azt a bunkert tele konzervvel és lekvárral. Mint mondtam ezek kis dolgok, de végülis ezeken múlik minden.
    Ahogy egy ismerősöm mondta: a legfinomabb csokipudingot is el lehet rontani egy kávéskanálnyi sz*rral (és hát valljuk be a Lost-ba elég sok kávéskanállal jutott :))

    Egyébként pedig elnézést kérek, ez valóban nem Lost topic, de ugye a fórumok arra valóak, hogy véleményeinket ütköztessük és próbáljunk másokat meggyőzni általuk feltehetően nem látott problémák megvilágításával.
  • Kelta #32
    Hehe, a fagylalt visszanyalt.Ezen a topicon a lostrol többet írtál mint én :) ugyebár:)
    a 8. ban nincs is szó a lost-rol..ejj ejj, kezdesz pongyola lenni, kedves winnie :) öregszel, vagy mi??:)

    Szerinted nem omlana össze a civilizáció egy ilyen ájulás után? túl sok lenne az ember veszteség, és a káosz, nem? meg persze azonnal indulna a fosztogatás:)