A Jeepers Creepers, vagyis az Aki bújt, aki nem harmadik, még el nem készült részével kapcsolatban több furcsaságra is felfigyelhetünk, többek közt arra, hogy még mindig csak előkészületi állapotban van a projekt.
A 2001-ben bemutatott Aki bújt, aki nem, bár nem kapott olyan egyértelműen pozitív kritikaözönt, mint a Pokolba taszítva, de egy alig 10 milliós filmhez képest jó volt a 37 millió dolláros amerikai bevétele, s az ezt kiegészítő nemzetközi 20 millió dollár. A két évre rá elkészített folytatás ráadásul nagyjából hasonlóan teljesített, így azt lehetett hinni, hogy Victor Salva filmjeiből akár sorozat is kerekedhet.
A rendező azonban azóta kvázi munkanélküli, hiszen bár megrendezte A békés harcos útja című sportfilmet Nick Nolte-val, de az Aki bújt, aki nem 3: Katedrálisra az előző két film sikere után is csak mostanra sikerült összekalapozni az éppen elégséges költségvetést. A hírek szerint a folytatásra, mint a Trishát alakító Gina Phillips, mint a Rém bőrébe bújó Jonathan Breck vissza fog térni.
Az a jó a MONDANIVALÓval, hogy utólag bármit belel lehet magyarázni bármelyik filmbe. Nem hiszem, hogy egy nagyköltségvetésû megaprodukciónak (Gladiátor, Ben Hur, stb...) több mondanivalója lenne egy kis költségvetésû mozinál. Na meg egy horrorfilmet kár egy kosztümös filmhez hasonlítani, nem egy kategória.
Tényleg a vízköpõkrõl mintázták? És akkor most ez levon az eredetiségbõl bármit is? Minden horrorfilmben kizárólag azelõtt sosem ábrázolt rémeket lehet csak felvonultatni? Gyökérség...
Hagyjuk már a kultúrsznobériát (a filmmûvészet legalja meg hasonló kitételek).
Az ezredfordulón kászült az elsõ rész, akkor éppen a Kör meg hasonló pszichós vonal volt divatban, ezért volt felüdülés látni egy igazi szörnyes, trancsírozós mesét, ahol végre nem komputergrafikával alkották a rémet. Nekem tetszett a film atmoszférája. Kellemes másfél óra borzongás és kész.
"ezeknek a filmeknek mondanivalójuk van, amit ha te nem is azért néhányan elismernek"
imádom az ilyen ... köhöm.. embereket akik mindig jönne ezzel a béna 'mondanivalós' dumával, és ha valaki lehurrogja õket, mindig jön az efféle duma..
szerintem pont te vagy az idióta ha neked csak 100 perces filmben lehet mondani valót közölni.. én inkább nézem tovább szórakozásból filmeket..
Nem? Nem ábrándítottál ki, csak most bizonyította be tökre nem értesz ehhez 😊
Mi az érdekes eladás mód? Mivel másabb? Ja öreg azt mûfajnak hívják szandálos film, háborús dráma, történelmi dráma satöbbi.
" A szakasz címû film hol van, de igen mondanivalóra kihegyezett film. És folyton azt látod. Ben Hur? Keresztapa?Híd a Kwai folyón? Rettenthetetlen? Gladiátor? "
rossz példák. ezek többsége nem a mondanivalóra, hanem a jó történetre, az érdekes elõadásmódra, a nagy költségvetésre van elsõsorban kihegyezve.
nem akarlak kiábrándítani, de egy ben hurt senki nem a mondanivalója miatt nézett meg😊
Sztem a jeepers creepers elsõ része is egy vicc volt, valszeg a jól sikerült Trailer hozott annyi nézõt a mozikba, a második rész meg már tényleg nonszensz kategória.
Annyira hihetetlen, amikor nyilvánvalóan szar, sekélyes filmekbõl készül el akár 3 rész is. :///
Hát öregem, tényleg fogalmam sincs, hogy tudod te mûvelni ezt a szakmát...a film, történetmesélés, a könyv újragondolás vizuálisan. Minden jó történetnek van mondanivalója.
100 perc? igen sajnos ma már itt tartunk. Mondjuk film nincs szerintem 120 perc alatt. Miért? Mert a film 8 szekvenciából épül fel, szekvenciánként 15 perc. Hogy miért? Mert annak idején 15 percesek voltak tekercsek, ezt az élet írta ilyenre. Lehet játszani, lerövidíteni a szekvenciákat, meg is látszik a legtöbb filmen. Vagy dögunalamask, mert elnyújtják, vagy egyszerûen túl rövidek, és élvezhetetlenek.
"de ha az az elsõdleges, akkor ott rég baj van. " ez ugye vicc nem tudom, nálad A szakasz címû film hol van, de igen mondanivalóra kihegyezett film. És folyton azt látod. Ben Hur? Keresztapa?Híd a Kwai folyón? Rettenthetetlen? Gladiátor? Ha gondolod folytatom, ezeknek a filmeknek mondanivalójuk van, amit ha te nem is azért néhányan elismernek, és jutalmaztak Oscarral. Igen ezeknek a filmeknek a lényeget el lehet mondani 2 mondatban is, (bár inkább többen) mégis nagyon hosszúak, ennek ellenére élvezetesek, és kimondottan jók.
szerintem teljesen téves úton gondolkodsz. elsõ a szórakoztatás, az idõtöltés. ha ehhez mondanivaló is társul, akkor külön jó. kérdezz meg pár embert, hogy mit keres egy filmben.
én, ha leülök, akkor nem feltétlenül mondanivalót akarok. és nem azért, mert sekélyes vagyok. ha valakinek mondanivalója van, le is tudja írni, nem? rég rossz, ha 100 percben akar valaki elmondani valamit, amit 2 mondatban is lehet.
az elsõdleges cél, hogy nevessek vagy borzongjak vagy hüledezzek vagy tátott szájjal bámuljak a látvány miatt vagy a csavaros történeten agyaljak.
ha mondanivaló is van, tök jó, de ha az az elsõdleges, akkor ott rég baj van.
Egy FILM a mondanivalóval kezdõdik, ám ez a mai napra egyre jobban kihal belõlük, és inkább a komédiáknak vették ezt a szerepet át.
Egy film lehet attól anyagilag sikeres, hogy van mondanivalója és története. A kettõ nem zárja ki egymást.
Viszont a legtöbb horror, már tényleg csak arra van kihegyezve, hogy mennyire trancsírozzák szét a szereplõket...
"A horrorfilmeket én egyébként a mozi aljának tartom, amikor a cél már nem a mûvészet"
attól függ mit értesz mûvészet címszó alatt😄 és a horrorfilmeket sztem soha nem mûvészfilmnek szánták, hanem szórakoztatásra