SG.hu·

Nem biztos, hogy a legjobb film kapja az Oscart

Sokan sokszor szidják az Oscar-díjakat, hogy nem a szerintük legjobb film nyert, hanem az, ami a szavazók szerint volt a legjobb. Viszont a szidalmazók közül igen kevesen tudták, hogy miképpen is szavaznak a díjra az amerikai színészek, rendezők, producerek és egyéb filmkészítők, vagyis az akadémiai tagok.

A jó hír, hogy már nem is kell tudni, hogy mi a szavazás rendje, hiszen ez is megváltozik, azzal együtt, hogy idén (vagyis jövőre) már nem 5, hanem 10 jelölt film lesz a a Legjobb film kategóriájában.

Eddig ugyebár a szavazók voksai alapján meghatározott 5 jelölt film közül csak egyre szavazhattak az arra jogosultak, s amelyik alkotás a legtöbb szavazatot kapta, az nyer. Ez, a többségi rendszer miatt azt jelentette, hogy akár 21%-os szavazati aránnyal is lehetett Oscaros egy film, vagyis úgy, hogy a voksolók 79%-a szerint nem az volt a legjobb. A 10 filmes rendszernél a nyerési határ extrém esetben lecsökkenne 11%-ra. De ez a rendszer a múlté.

A változás, mely idén lép érvénybe, azt fedi, hogy a szavazók rangsort állítanak fel a 10 jelölt film között. Ezután a szavazatszámlálók megnézik az 1. helyezetteket és, ha egyik film sem kapta meg a voksok több mint felét (erre mérget lehet venni), akkor a 10 közül a legkevesebb szavazatot kapó filmet kiveszik a versenyből és az arra szavazók másodlagos preferenciáját, második helyén megjelölt filmjét számolják bele az összesítésbe. Ha ismét csak nincs meg az 50%, akkor ismét "kiejtik" az utolsót, és ismét veszik a kiesett szavazók következő preferenciáját és így tovább, míg egy film el nem éri az 50%-os többséget.

Hogy melyik rendszer az igazságosabb, azon lehet vitatkozni, mindkettő mellett lehet hozni pro és kontra érveket, de az biztos, hogy az új szisztéma szerint lehet, hogy nem az a film fog nyerni, mely a legtöbb első helyezést értő szavazatot kapja, hiszen a 2-3-4. körben is élre lehet kerülni másodlagos vagy harmadlagos preferenciaként.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© terasz2009. 09. 09.. 10:37||#13
A rendszer nem ismeretlen a politika vilgáában. Ausztráliában ez a választási rendszer mûködik, ott ugyebár jelöltek közül kell kiválasztani a legszimpatikusabbat. Magam is ezt tartom a leginkább hatékony kiválasztási metódusnak.
© winnie2009. 09. 07.. 12:40||#12
csak most azért van 10 film, hogy a stúdiók még nagyobbat kaszáljanak.
© czyi2009. 09. 07.. 12:34||#11
így van. elõtte ugyanígy 10 film volt a jelölt. azaz - legalább is ebben - hollywood semmi újat nem talált ki. 😊
© gulyasandras2009. 09. 06.. 20:53||#10
1944-ben vitték le 5-re.
© cateran2009. 09. 06.. 17:57||#9
Nah..nem vita volt,csak valakinek valaszoltal vmit,en meg ezt reagaltam..(franc se emlekszik mar pontosan😄) A "Tarolt az Alkonyat" kommentjei kozt van😄
© winnie2009. 09. 06.. 17:54||#8
szép találat, akkor felteszem nem volt igazam😊
© cateran2009. 09. 06.. 17:15||#7
Hollywood olvassa az sg-t?😄

"
cateran 2009. jún. 04. 20:11 | válasz erre | #22
Ez igy csak akkor igaz, ha 2 dolog közül kell választani....amúgy meg az amelyikre a legtöbb szavazat ment,de lehet hogy többen szavaztak MÁSRA mint erre..már összesitve..igy aztán a többség szerint nem ez a legjobb,de ez kapta a legtöbb szavazatot
(hogy érthetõ legyen: van 5 film és 100 szavazó,az 1. film kap 40 szavazatot,a többi mind 15-öt...100-an szavaztak,60-an úgy gondolták hogy nem az 1. film a legjobb,de mégis az fog nyerni..pedig 60 több mint 40...)
Válasz 'winnie' üzenetére (#21)"

Nem is tudtam,hogy igy adnak a véleményemre..😄
© Harkat 892009. 09. 06.. 16:18||#6
"Idén (vagyis jövõre) már nem 5, hanem 10 jelölt film lesz a a Legjobb film kategóriájában. "
Ez szerintem hírnek számít. Mellesleg elolvasva a cikket kaptam új információkat amiket nem tudtam (új rendszer), szóval szerintem jó hogy megírták.
© Mincsi2009. 09. 06.. 16:08||#5
Hmm... eddig nem is tudtam, hogy csinálták. Most hogy tudom, akkor sem tartom többre az 1. helyezéért. Mint hogy eddig sem 😛
© nessboth2009. 09. 06.. 13:09||#4
B*zis, k*rekesztõs,h*lokausztos,él*trajzi illetve egy b*kott sztár nagy visszatérése MINDIG OSCAR...ennyi...