Szekeres Viktor

Brutális új sorozat a 300 szellemében

A 300, bár nyilván nem teremtett műfajt azzal, hogy stúdióban, zöld háttér előtt felvett filmként került a mozikba, de a nézők körében kedveltté tette a megoldást, melyet úgy tűnik szép lassan a sorozatok is átvesznek, hogy alkalmazhassák, többek között költségkímélés céljából.

Az első ilyen zöld hátteres sorozat az eredetileg webes kísérletként induló, majd a SCIFI-n kikötő széria, a Sanctuary - Génrejtek volt. Most pedig úgy tűnik, hogy a januárban induló Spartacus: Blood and Sand is hasonló megoldásokkal fog élni.


A 300 azonban nem csak a zöld háttérrel írta bele magát a filmtörténelembe, hanem a kissé rajzfilmes, de nagyon erőszakos és véres csatajeleneteivel is, s a Spartacus-sorozat is hasonló szellemben készült, s készítői szerint a 300 és a Gladiátor elegye lesz, a korszellemnek megfelelően rengeteg meztelenséggel, főleg persze férfiakéval, de hölgyek is (többek között Lucy Lawless) megszabadulnak olykor ruháiktól, ha azt megkívánja a dramaturgia.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • FefeeX #21
    Általában a feliratok is olyanok, amilyenek, de becsülni kell a fordítót meg a rászánt időt, én pl néha jókat mosolygok a feliraton, viszont aki kevésbé tud angolul, annak egy kapaszkodó, valamint - érdekes módon az is megmondja, hogy szerinte nem egészen így mondták a szövegben...
    Amúgy szerintem ez a tv2-n sosem fog menni, vagy max szénné vágottan, mert sajnos a két fő csatorna erről híres, a jobb jeleneteket még a rémálom az elm utcában-ból is kivágták... (hiába volt ott a 18as karika)
  • Wittgen #20
    Ez a trailer nagyon odabaszott. Oltári jó hangulata van. Bár szerintem inkább dráma lesz, de az atmoszféra nagyon ott van a szeren. Plusz a gyönyörű női szereplők (pl Lawless:)
  • winnie #19
    nem csak szinkront, de feliratot is el lehet rontani. próbáld felirat nélkül.
  • cS6Szi #18
    Nekem tök mindegy hogy a tv2 vagy AXN adja magyarországon, mert ugyis netről fogom szedni. Főleg azért, mert feliratosan akarom látni. Nem igazán érdekel hogy hogyan b@szák el a szinkronnal. De ha már mindenféle képpen csatornát kéne választanom akkor AXN, mert ott van esély hogy nem vágják ki a film 80%-át a véres jelenetek miatt, hogy az óvisok is nézhessék
  • winnie #17
    inkább lássák 30ezren, mintsem 300 ezren?
  • TeDDyRuSh #16
    Nálam is üt a 300, és ezt meglovagolva a Spartacus sem lehet sokkal rosszabb látványban. Lehet hasonló költségvetéssel ki lehet hozni egy évadot, mint a movie-t:) Mondjuk az uccsó jelenet, itt a trailerben mikor felugrik a gladiátor egy csapásra, az baromi stúdiós világítás és nagyon elütött a háttértől.
  • Jubei #15
    inkább az ANX sugározza ne a tv2
  • MrPrise #14
    Ez az ordítás a Dark Forcesben is benne volt anno, mikor magasról leestél ilyen hangon üvöltött a player :-)
  • bounty88 #13
    na pontosan iylen film kell a tv2-nek, hogx végre normális sorozatot sugározzon
  • Tower Guard #12
    Trailer alapján fazsa lesz. Amúgy is tetszik ez a galdiátoros hentelős dolog.
    Remélem nem basszáűk el! Bár Sam Raimi azért nem szokott csalódást okozni.