SG.hu·

40 perc ugrott a Becstelen brigantykból

Quentin Tarantino legújabb filmje túl hosszúnak találtatott és bár Cannes-ban sikeresen mutatkozott be, a Weinstein Company mégis 40 percet kivágatott a filmből.

Érdekeset húzott a The Weinstein Company. A Cannes-ban nagy tetszést kiváltott és milliók által nagyon várt Becstelen brigantyk már alapból több részben érkezik a mozikba, de a forgalmazó még ezzel sem elégedett meg. Szerintük ugyanis túl hosszú a film, túl sok az úgynevezett "üresjárat" (egy QT filmhez hozzá tartozik, hogy a főhősök csak ülnek és látszólag értelmetlen dolgokról beszélgetnek - lásd Travolta-Jackson nyitójelenetét a Ponyvaregényben) és ezért kereken 40 percet kivágattak a filmből.



Ezzel a lépéssel azonnal kiváltották a rajongók haragját, hiszen a tapasztaltabbak szeme előtt már most megjelent egy extra DVD-kiadás (ami természetesen az egylemezes változat után jelenik meg 2 hónappal) , mely tartalmazza majd a kivágott perceket és ezzel rávehetik a nézőket, hogy ismét pénzt adjanak ki érte. Mások viszont A sötét lovaggal példálóznak, miszerint az sem volt egy rövid alkotás, mégsem vágtak ki belőle semmit - vagy legalábbis nem tudni róla.

Az igazság azonban valószínű ennél sokkal egyszerűbb. Valószínű a Cannes-i vetítésen kapott visszajelzések hatására döntöttek a vágás mellett és ha ez így volt, azt meg is lehet érteni.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Lalee12009. 06. 16.. 14:58||#21
Még a becstelent is elírhatták volna, ha nagyon akarják. Inglorious - Inglourious alapján.
© opeca2009. 06. 16.. 12:15||#20
A basterd egy szleng szó! A Briganty az hol szleng???

Amúgy is röhejes a briganti cím...
© kalapos012009. 06. 15.. 15:33||#19
Amióta a "basterd" e-vel írják.
© Aldo Moro2009. 06. 15.. 14:24||#18
Mintha lenne egy kis Piszkos tizenkettõ utánérzés ebben a filmben. Amúgy a "briganti" mint szó, mióta ipszilon?
© Darth Sith2009. 06. 15.. 12:51||#17
Eddig nagyon vártam. De tényleg úgy néz ki, hogy megvárom a bõveített DVD verziót..
© ddt5002009. 06. 14.. 22:30||#16
Inkább a Grindhouse-t vágták volna meg. Én bírom Quentin-t de esküszöm már a karfát kapartam fél óra után annyira untam a filmet. Aztán csak felpörgött de nem tartott sokáig a lendület.<#szomoru1>
© Barakukk2009. 06. 14.. 22:08||#15
Dehogynem derül ki! A DvD változaton rajta lesz az elõzetes hírek szerint a bõvített rendezõi magasabb korhatár besorolású film, meg alternatív befejezés is lesz hozzá, és amilyen piszok nagy sikere van itthon a filmnek, sanszosnak érzem, hogy a mi tartományunk is kapjon belõle, akár Terminator fémkoponyás kiadást😊
© Andrews20072009. 06. 14.. 17:55||#14
A sötét lovagból is kivágtak majdnem egy negyedórát. Leginkább Dent karakterébõl és Gordonéhoz tett volna hozzá. Jokertõl max néhány percet vághattak ki a party utáni menekülésrõl van egy kép is a youtubeon.
© Harkat 892009. 06. 14.. 16:37||#13
Akkor képzelem úgy milyen unalmas lehetett volna. Vagy lehet úgy lett volna jobb? Már nem derül ki.
© Barakukk2009. 06. 14.. 14:50||#12
30-40 perccel vágták meg a Terminator Megváltást...