Napi Online

Megállapodott a béremelésről az amerikai színészszakszervezet

Az amerikai filmszínészek érdekvédelmi szervezete, a Screen Actors Guild (SAG) nagy többséggel elfogadta a stúdiókkal és a producerekkel kötendő új, két évre szóló szerződést.

A 120 ezer művészt képviselő SAG több mint egy éve tárgyalt a színésztársadalmat is megosztó, a produkciók haladását lelassító szerződésről, amelynek hiánya miatt többször fenyegetett színészsztrájk is, a másfél évvel ezelőtti száznapos forgatókönyvíró-sztrájk mintájára (ez mintegy 3 milliárd dollárnyi kárt okozott a gazdaságnak).

A SAG közlése szerint a szavazásban résztvevő tagok 78 százaléka támogatta az új megállapodást, a színészek közül olyan nagyságok voltak mellette, mint George Clooney és Tom Hanks. Ellenezte viszont az új feltételeket egyebek közt Martin Sheen és Ed Harris, sőt maga a SAG elnöke, Alan Rosenberg is. Az ő táboruk nem tudott olyan erősen érvelni, mint a másik - mondta Rosenberg a Reutersnak - , de bíznak abban, hogy a még az idén megkezdődő tárgyalások eredményeként 2011-re már jobb szerződést tudnak kiharcolni.

A mostani megállapodás azonnal a tavaly június 30-cal lejárt helyébe lép és az idén 3 százalékos, jövőre 3,5 százalékos béremelést tesz lehetővé a színészek számára, emellett kitér az interneten megjelenő munkák javadalmazására is, bár a BBC szerint épp ezen a téren nem tudtak számottevő emelkedést elérni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Darth Sith #1
    Hova emelik még?