MTI

Megállapodtak a hollywoodi stúdiók a színészszakszervezettel

Előzetes megállapodásra jutottak a hollywoodi filmstúdiók az amerikai televíziós és filmszínészek legnagyobb szakszervezetével az új kollektív szerződésről, véget vetve ezzel kilenc hónapon át tartó keserű vitájuknak és elhárítva egy lehetséges színészsztrájk veszélyét.

A 120 ezer tagot számláló Screen Actors Guild (SAG) szakszervezet és a Mozgókép és Televíziós Producerek Szövetsége (AMPTP) Los Angelesben helyi idő szerint pénteken nyilvánosságra hozott közös közleményben jelentette be a megállapodást. Ennek tartalma egyelőre nem ismert. A SAG országos vezetősége vasárnap még megvitatja a kialkudott egyezséget, amelyet jóváhagyása után a tagságnak is meg kell erősítenie.

A három évre szóló új kollektív szerződés a tavaly júniusban lejárt régit hivatott felváltani. Az elmúlt kilenc hónapban a megállapodás egyik fő akadályát az képezte, hogy a szakszervezet nagyobb részesedést követelt a DVD-eladásokból, valamint az interneten és az "új digitális médiumokban" forgalmazott filmek után. A munkaügyi vita miatt a hollywoodi filmgyártás az elmúlt hónapokban érezhetően visszaesett.

Az amerikai filmes és televíziós műsorgyártást 2007 végén és 2008 elején megbénította a hollywoodi forgatókönyvírók sztrájkja, amely 3 milliárd dollárra becsült kárt okozott Los Angeles gazdaságának.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!