Szekeres Viktor

Esély nyílt a Narnia 3. előtt

A Narnia tragédiába hajló történetével a filmes híreket követők nyilvánvalóan tisztában vannak, hiszen miután a Walden Media az első rész nagy sikere után a Harry Potterhez hasonlóan 7 részes sorozatot vizionált, a második rész bukásával lepottyant a földre.

Bár nálunk annak idején meglehetősen negatív kritikát kapott az első rész (e sorok írója például kellemesnek tartotta), a siker elvitathatatlan volt, s épp ezért volt akkora pofáraesés a második rész borzasztó szereplése a jegypénztárakban. Meglehetősen ritka ugyanis, hogy egy folytatás még a felét se jövedelmezze Amerikában a sikeres első résznek.


A hasas eredménye az volt, hogy a Disney el is engedte a Walden Media kezét, hadd menjen a cég isten hírével, keressen magának más nagy stúdiót, akikkel partnerségben le tudják gyártani a harmadik Narnia-filmet.

Nos, a hírek szerint a 20th Century Fox opciós szerződést írt alá a Walden Mediával, miszerint közösben finanszírozni fogják a harmadik Narnia-filmet, a A Hajnalvándor útját. Egyelőre a két gyártó a költségvetést és a forgatókönyvet tárgyalja, de a tervek szerint még nyár végén elkezdődhet a forgatás, hogy a 2010 végén sor kerüljön a premierre. Az előrejelzések szerint a 2. részre szánt 215 milliós büdzsé 140 millióra csökken, s a rendező továbbra is Michael Apted marad.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tsol #13
    De legalább jól néz ki az idősebbik csaj
  • InfectedMann #12
    u.i.: Ha a 20th Century Fox -nak köze lesz a filmhez akkor még szarabb lesz mint az első kettő.
  • InfectedMann #11
    Őszintén megmondom nekem a könyvek után szenvedés volt végignézni a filmeket :(
  • lamer the true #10
    Maradjunk a tárgynál! A narnia egyszerűen rossz. Bár csak a filmeket láttam a könyveket ezek után biztos nem olvasom el. Ha gyermekfilmként harangozták volna be ok, de felnőtteknek kissé bárgyú. Az elődök miatt megemelkedett ingerküszöböt sehol sem lépi át. És hát hogy is mondjam sehol egy jó kis fő gonosz vagy legalább pár fordulat.
  • Blasta #9
    :)))))))))))
    LOÁL, mi a tököm került volna abban a 3 szereplős, robotcápás filmben 125Millába?????
  • winnie #8
    a cápa kemény 7 millió dollárból készült és épp ezért írtam le, hogy a T2 ktgvetése ma mennyit ér.
  • bitbandita #7
    Nem hiszem, Spielberg Cápája pölö 125milkából készült, 1975-ben... meg azért azt is vegyétek figyelembe, hogy a Dollár nem annyit ér most mint akkor.
  • winnie #5
    magyarul fogalmani pedig később megtanulok, de a lényeg azt hiszem átjött:)
  • winnie #4
    így van, de 102 millió, amiből elvileg készült és 204 milliót hozott, ami mai pénzre átszámítva a gyártási költség 175 millió volt (a bevétel pedig 350 millió).
  • Cobra. #3
    Amikor a T2 készült, akkor a 70M még rekordöszegnek számított.