Napi Online

Rossz évet zártak a magyar filmgyártók

A visszaesés a teljes iparágban megmutatkozott, ami nagyrészt annak tudható be, hogy a magyar filmtámogatási törvény 2007 decemberében lejárt, s az új csak nyolc hónapos vákuum után, 2008. augusztus 1-jén lépett hatályba.

A 2008-as évnél nem jöhet rosszabb: abszolút mínuszban zártuk az évet, a kihasználtság 20-25 százalék közötti volt - összegezte idei tapasztalatait Hidvégi Péter, a Stern Film Studio & Media Center stúdióvezetője. Az amerikai forgatókönyvírók sztrájkja és a meglebegtetett színészsztrájk sem kedvezett a filmstúdióknak - sorolta az okokat a stúdióvezető.

A hiányzó filmtörvény miatt a pomázi létesítményben idén csak az év közepén, július 21-én indult a munka a Midatlantic Films Crod Mandoon című produkciójával, amely egy Angliában bemutatásra kerülő televíziósorozat, ezt követte az év végén Mészáros Márta Remény című filmjének forgatása. Tavaly még 300 millió forintos bevételt hozott a stúdió, így tudták pozitív nullás szaldóval zárni az évet. Ekkor forgatta a stúdióban a HCC Media Group - koprodukcióban - a Diótörő musical változatát. A jövő évre tizenkét "ceruzás", vagyis bejegyzett foglalás van - mindegyik koprodukció -, ezek közül ötre lenne valós kapacitás, de egyik esetben sem született még konkrét megállapodás.

A stúdió 2009-es tervei között szerepel a meglévő kettő mellé egy harmadik, kisebb műterem felépítése, ezenkívül a stúdiótulajdonos Szabados család saját produkciós iroda nyitását is tervezi. Az etyeki Korda Stúdióval kapcsolatban Hidvégi úgy fogalmaz: nincs konkurenciaharc közöttük, hiszen a két stúdió méret és árfekvés tekintetében is másként pozicionálható. A Korda Stúdió jelentős hozadéka a hazai szereplők számára, hogy az ismertségével, valamint a vezetők kapcsolataival hazánkba vonzza az amerikai filmeseket.

A 2008-as év drámaian rossz volt a magyar filmipar számára - mondta Krisán László, a Korda Filmstúdió Zrt. vezérigazgatója. Az etyeki filmgyár első embere szintén a filmtörvény megszűnését hibáztatja a visszaesésért, hiszen amíg 2004 és 2007 között évente mintegy megduplázódtak a filmgyártásra fordított összegek, addig idén alig készült itthon külföldi film. Az ágazat elsődleges célja most a Magyarországba vetett bizalom visszaállítása, ám ez a legkedvezőbb forgatókönyv szerint is legalább két-három évbe telhet.

Az etyeki stúdió kihasználtsága szintén elmarad a várakozásoktól, még akkor is, ha még építkezés folyik, hiszen a létesítményt egy működő filmtörvényre alapozták. Első magyar filmként a stúdióban forgatták idén a Kaméleon című filmet, s készültek jelenetek a Valami Amerika második részéhez is. Ezeken kívül reklámfilmek forgatásával, óriásrendezvények lebonyolításával hidalta át ezt az időszakot a stúdió. A Korda Stúdió első szuperprodukciója a Hellboy 2 című, Guillermo del Toro rendezte film volt, s a 128 napos forgatás olyan eredményesnek bizonyult, hogy - idáig hivatalosan meg nem erősített hírek szerint - hosszú távú együttműködést tervez az Etyekwoodnak is nevezett filmgyárral.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!