Zsellér Máté

Perfect Blue - Nem mese, csak felnőtteknek!

Ghost in the Shell? Ugyan már. Akira? Gyerekmese. A Perfect Blue az említett duó mellett nem véletlenül tagja a nagy anime-szentháromságnak.

Talán két éve lehetett, hogy Masao Maruyama, a Madhouse stúdió alapító atyja és lelki vezetője váratlanul Budapestre látogatott. Ugyanazt a kinyúlt, szürke Astro-boyos pulcsit viselte, amit jó egy évvel később az AniFest4-en is megcsodálhattunk rajta (ide már zsűritagnak hívták meg a szervezők), puttonyában pedig egy seregnyi, soha nem látott anime openingje lapult.

Talán a jó öreg akkori látogatása volt az első olyan filmesemény, amelyen a nagyvászon több vonatkozásban is a Perfect Blue-t jegyző Kon Satoshi-ről szólt. A kedvcsinálónak is beillő, nagy műfajgazdagságú anime opening-csokor lepörgését követően Kon legfontosabb munkájának, a Paranoia Agent-nek az első részét is levetítették, majd az HBO-ról már ismerős nagyvárosi csöves-groteszk, a Tokiói Keresztapák egészestés fekete komédiája vehette munkába a közönséget a Puskin nagytermében.


Nem tudom, hogy az agg korú stúdióvezető Magyarországgal szemben érzett erős szimpátiája mennyire könnyítette meg az Odeon dolgát a szintén Madhouse-os Perfect Blue hazai bemutatása körülményeinek kitárgyalásánál. Tény azonban, hogy a srácoknak (az Akira és a Páncélba zárt szellem után) váteszi küldetésük harmadik fejezetet is sikerült lezárniuk, melyben fejükbe vették hogy anime történelmének legrangosabb alkotásait elcibálják a magyar vetítőtermekbe.

Mert a Perfect Blue fogalom; a felnőtteket megcélzó japán animáció emblematikus darabja. Kábé olyan a pszicho-thrillernek, mint a cyberpunk-nak a Páncélba zárt szellem, és persze hogy a tengeren túli fesztiválmenetelésből csak minket került el 1998-1999 tájékán. (Nem mintha lett volna akkoriban valamire való nemzetközi filmfesztiválunk.) Ide a bökőt, hogy a komolyabb hangvételű animék kedvelői már mind látták a filmet. Mivel azonban a jó bornak is kell a cégér, most inkább azt a tábort szólítanám meg, akiknek az animékkel szemben ezért vagy azért fenntartásaik vannak, vagy egész egyszerűen még nem találtak elegendő motivációt belekóstolni a tortába. Mire számítsunk tehát, ha a Perfect Blue-ra váltunk jegyet?


Először is egy pofás kis alapsztorira (nyugati rút kiskacsa átiratok, kíméljenek), ami egy pályaelhagyó pop-idol leányka önértékelési válságával indít. A kérészéletű j-pop csapata éléről valószínűleg produceri döntésre (az igazságot szerintem szándékosan soha nem tudjuk meg) angolosan távozó Mima a filmiparba vágyik. Bár naív szíve visszahúzza a színpadra, de legbelül tudja (és producerei tudják helyette), hogy ha sikerül valahogy megtapadnia a filmes világban, talán kevesebb esélye van arra, hogy rekordsebességgel a feledés jótékony homályába merüljön.

A rajongók persze lázonganak, valaki még a fenyegetéstől sem riad vissza, de az egyébként is labilis állapotú lányt az egyikük viselkedése teljesen kiborítja. A titokzatos idegen a lány minden lépéséről tud, az életéről a nevében "Mima's room" címen blogot vezet (itt tartanám fontosnak megjegyezni, hogy a film gyártási munkálatai 1996-ben kezdődtek!), valamint Mima állítólagos gondolatai közlésével igyekszik nyomást gyakorolni a lányra. Mima sorsa egyre inkább összefonódik az idegennel, és lassan rá kell döbbennie, hogy halálos veszélyben van.


Király, mi? Ha első olvasásra nem győztem meg mindenkit, akkor higgyük el, hogy a lényeg még csak ezután jön. A Perfect Blue legalább annyira pszicho-thriller, mint amennyire hús-vér karakterekkel dolgozó dráma, mellesleg pedig Kon rendező úr későbbi munkáira jellemző, álmok mentén szőtt, szürrealista látásmódja is előkúszik belőle, csak hogy tudjuk hogy melyik hitközségbe tartozunk. A filmre egyébként már így tíz év távlatából is kultúrtörténeti foszíliaként tekinthetünk. Remek és reális pillanatképet ad ugyanis az információs forradalmat szervesen magába építő japán metropolisz-kultúráról a második évezred hajnalán, annak minden jótékony és káros mellékhatásával együtt.

Ha már a káros mellékhatásoknál tartunk, megemlítendő, hogy Kon első egész estés sikerfilmjét nálam tanultabb filmes körökben egyik eleme miatt mindenképpen ki szokás emelni. Az információs társadalom korának meg nem értett mellékterméke, a net-stalker-i allűrökkel felvértezett elborult elméjű rajongó, az arctalan "otaku" ugyanis a Perfect Blue-ban lépett ki először számítógép-szobája félhomályából a köpködő nyilvánosság elé, hogy a technikai fejlődés okozta kollektív paranoiából, mint aberrált emberrém váljon megtestesült valósággá.


Az otaku, aki talán azért váltott ki olyan eszetlen dühöt a társadalomból, mert a 1996-os internet-boom korában még fogalmunk se volt, hogy a virtuális világ miféle rombolást fog véghezvinni az emberi kapcsolatokban. E változással való megbékélés első jele a mozgókép világában egyébként a barátságos "nerd"-karakterek megjelenése (pl. IT Crowd - Anglia), nem is beszélve a nyugati szelek hozta, újkeletű geek-kultuszról (Napoleon Dynamite, Chuck, The Big Bang Theory)

Kon az a fajta szerző, akit pályája során mindvégig ugyanazok a témák foglalkoztatnak, főhőseiben sokszor ugyanolyan típusú jellemeket boncolgat. A csenevész kis Mima és rivaldafénnyel járó felelősség problémája később az egyik mesteri komplexitású drámájában, a Millenium Actress-ben kerül újra elő. A pszicho-thriller műfaji felütést felváltó szürrealista történetvezetés pedig később a rendező munkásságának fő csapásiránya lesz - ebbe illeszkedik a kétségkívül legkomplexebb műve, a 13 részes Paranoia Agent és idevág a tavalyelőtti Anifesten bemutatott, mára DVD kiadást itthon is megért Paprika is.

A legelső stíluskoktél azonban egyedi, megismételhetetlen, és számtalan rendezőre inspirálólag hatott az elmúlt évtizedben. A műfajkoktélok és a nyomasztóbb filmek kedvelői lennének a célközönség - no meg mindenki más, aki fogékonynak tartja magát egy kicsit másra is így a nyár kellős közepén. Az Odeon - ezért az élményért - mindenképpen megér egy zarándoklatot.

Perfect Blue
színes feliratos japán animációs film, 81 perc, 1997

Rendező: Satoshi Kon
Forgatókönyvíró: Sadayuki Murai
Zeneszerző: Masahiro Ikumi
Operatőr: Hisao Shirai
Producer: Haruyo Kanesaku, Yutaka Maseba
Vágó: Harutoshi Ogata

Szereplők:
Junko Iwao (Mima Kirigoe hangja)
Rica Matsumoto (Rumi hangja)
Shinpachi Tsuji (Tadokoro hangja)
Masaaki Őkura
Steven Jay Blum

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • jamamura #68
    hamarosan végre DVD-n is megvásárolható, sőt a WONDERFUL DAYS-szel együtt egy különleges akció keretében (ha lesz elég előrendelés):
    wonderful days + perfect blue dvd-megjelenés
  • Chocho #67
    Már láttam régebben és nekem nagyon tetszett. Érdekesség, hogy akkoriban utána sem néztem a korának. 96-ban blogolás? Huh!

    Ami miatt viszont figyelmeztetném a tisztelt leendő nézőket, az az, hogy mai szemmel koránt sem fog olyan átütőnek hatni a film. Ma már nem "nagy szám" a történetek ezen fajta magyarázata. Példát szándékosan nem írok, hisz az felérne egy spoilerrel, de tény sajnos: akármilyen jó film is a Perfect Blue, egyszerűen nem ugyanaz a hatás ma, mint anno egy évtizede volt.
  • torcipepe #66
    ezt még nem láttam, de ami késik az közeledik.
  • ziipp #65
    Angol címe jobb? Vajon nem fontosabb, hogy az eredeti címhez jobban hasonlító, eredeti gondolatokra jobban kifejező címet adjanak neki?

    Szóval ha Japánban 'Páncélba zárt szellem', akkor magyarul is legyen az, nem igaz?

    Mondom ez úgy, hogy a Ghost In The Shell névvel sincs bajom.
  • ziipp #64
    Tőlem tedd, csak ne legyél elvakult.
  • sathinel #63
    Angol címe jobb. A témára amit feszegetnek a filmben ez illik a legjobban. Nem jó mindíg magyarosítani. A zárt nem illik a képbe szerintem, és a páncél sem. Az MI nem csak harci gépekben volt jelen, és volt hogy vándorolt a neten, bionikus agyakban. Mint Motoko is. Valsz ezért van a japán verzió elején is már kiírva angolul.
  • DarkEvilPiccolo #62
    Amúgy írtam, hogy manapság sokkal több a rossz alkotás Amerikában, és nem azt, hogy 10-ből 10 sz*r. Szóval vannak jó filmek/sorozatok, de lényegesen kevesebb mint régen, és ezek a mostani tömegcuccok simán nem veszik fel a versenyt az animékkel. És még1x mondom, animéknél is vannak másfél órás mozifilmek, és azokkal nagyon is össze lehet hasonlítani a filmeket. És én meg is teszem...
  • DarkEvilPiccolo #61
    Én meg írtam, hogy animéknél is vannak sorozatok, meg mozifilmek is. Akkor hasonlítsuk csak össze az animék mozifilmjeit a mozifilmekkel, az anime sorozatokat pedig a sorozatokkal. :P Ennyi.
  • Inquisitor #60
    "1. a "páncélba zárt szellem" miatt bocsánatkérést szeretnék eszközölni. nagyon fájt."
    Na nézzük csak, a japán címe Páncélozott Különleges Alakulat vagy ilyesmi, az Angol meg Ghost in The Shell. Hogyan fordítanád akkor ...? Remélem nem a Szellem a kagylóban lesz a válasz ;)

    "2. körbeírhatnánk, a te fogalmaid szerint pontosan mit is jelent az otaku?"
    Nézd meg a "Vonatembert" (Densa Otoko), akár a moziverziót, akár a sorozatot. Na a főhős és a havrjai az Otaku megtestesült szobrai. :D
  • Inquisitor #59
    Én pl. NEM vagyok anime rajongó, csak röhejes, hogy egy szuperalacsony költségvetésű japán animében 1000x több ötlet, sztori, karakter, karakterfejlődés van, mint 5 évnyi Hollywoodi szemét filmben. De ehhez nem is kell animet nézni, van egy halom jó japán vagy koreai film, ami szintén ilyen ... No és már ezért képesek SOKKAL jobban szórakoztatni. :)